NAPÚT 2007/10., 68–69. oldal
Tartalom
Tordy Géza
színész, rendező
Földi Imre
súlyemelő
Juhász Előd
zenetörténész, újságíró (Budapest, 1938. május 4.)
Édesanyám Nagybányáról, édesapám Nagykárolyból származott, de már Budapesten kötöttek házasságot. Én Pesten születtem (hajnali fél ötkor). A második világháborúról, Budapest ostromáról csak mozaikképeket őrzök: heteken át összezsúfolódva éltünk a Vár alatti Batthyány utcai tömbház pincéjében. Szirénázás, bombatámadások, katonák, hullák, törmelékek, felfordult lovak, sorban állás – lókolbász, puliszka – és egymásba kapaszkodás, újrakezdés…
Iskolák: kitűnő eredménnyel. Az elemiben: papírral beragasztott ablakok, hideg – de melegszívű, kiváló tanárok. Első „írói” zsengék – természetesen az ostromról, háborúkról… A folytatás: szép, harmonikus évek az Attila utcai általános iskolában, majd az akkoriban százéves centenáriumát ünneplő Toldy Gimnáziumban.
És a zene? A családban felmenőim között vannak muzsikusok: nagyapám tanárember volt és magyar nótákat is írt. Anyai nagybátyám profi karmester-zeneszerző-zeneíró lett. Apám még a műegyetemi tanulmányai idején hegedült… Ennyi. Nálam: semmi rendkívüli. Tízéves kortól zongoraórák – intőkkel, botladozva. Tizenhat éves elmúltam, amikor szinte villámcsapásként tudatosodott: a ZENE! Eszméletlen sokat kellett behoznom.
1956 nyarán érettségiztem a Toldy Gimnáziumban, ahová – kiváló tanárai miatt – nagyon szerettem járni. Októberben szinte a teljes társaság Nyugatra ment, érettségi találkozónk ezért mind a mai napig nincs. Kár! Csak egyik osztálytársammal, a későbbi Oscar-díjas Szabó Pistával szoktuk olykor végigfutni a névsort, ki hol, hogyan – és egyre inkább: ki már nem…
Egyszerre három helyre felvételiztem. A Zeneakadémiára, karmester, illetve zenetudományi szakra és – mivel a művészeti főiskola mellett erre akkor volt lehetőség – a közgáz külkereskedelmi szakára, hogy legalább a nyelvtudást lehessen ott tökéletesíteni. A háromból kettő sikerült: a zenetudományi és a külkereskedelmi – de ekkor már a döntés nem volt kétséges.
Öt csodálatos esztendő a Zeneakadémián! Életre szóló tarisznyát kaptam, ragyogó professzoroktól: Bartha Dénes, Bárdos Lajos, Gárdonyi Zoltán, Kókai Rezső és talán mindenekelőtt Szabolcsi Bence! Boldogságban, szinte lebegve jártam-keltem, valósággal ittam minden szavukat. És persze Ujfalussy Józsefről és Szegedi Ernőről sem feledkezhetem meg, utóbbinál zongoratudásomat fejlesztettem. És legalább ilyen fontos volt szinte minden este az opera- vagy koncertelőadás – néha még pendlizve is. Közben egyre több cikkem, kritikám, recenzióm jelent meg szaklapokban és másutt: évtizedek során több mint 1400 publikáció! (Ezek persze nem egyformán fajsúlyosak.)
1961 nyarán diplomáztam, 1962-ben gyakornok voltam a Zeneműkiadó Vállalatnál, 1963 januárjától pedig belsős zenei szerkesztő lettem a Rádiónál, ahol alulról jártam szinte mindent végig, ami igencsak jó iskola volt. Hamarosan riportokat is készíthettem, majd élő műsorokat, egyre érdekesebbeket és mind többet. Mégis, 18 év után megérlelődött bennem az elhatározás: váltani kell! Ezt a kockázatos lépést 1981 nyarán tettem meg a tévé felé. De ne szaladjunk ennyire előre.
1966–67-ben Ford-ösztöndíjasként egy esztendeig tanulmányoztam az Egyesült Államokban az amerikai zenét és zenei életet. Előzmény: az 1964-ben megjelent első könyvem (Gershwin), ami jó „belépőnek” bizonyult. Évek múlva, 1974-ben az ELTE-n doktoráltam filozófia–esztétika szakon. Témám – mi más? – a zene „közvetítésének” megannyi lehetősége volt.
A rádiós Zeneközelben és „testvére”, a televíziós Zenebutik sorozat mintegy négy évtizeden keresztül adta munkám vezérfonalát. 2005 februárjától újabb feladat talált meg: múzsarandevúk megvalósítása a Szépművészeti Múzeumban. A múzeumi vezetés fontos célja: minél szélesebbre kitárni a kapukat, hogy ne csak a szorosan vett képzőművészet rajongóié legyen a múzeum. Ehhez hívjuk segítségül a társművészeteket, ezeken belül hangsúlyozottan a zene különböző műfajait. Ennek a koncepciónak kialakításában, tartalommal megtöltésében és a csütörtök esti ún. Múzeum+estek házigazdaszerepében vállaltam örömteli és számomra is fontos szerepet.
Zeneátadás – zenehídépítés: ez kíséri végig pályámat: szóban, képben, írásban (a már említett cikkek mellett 13 könyv). És mivel a hivatás, hobbi és a „munka” a sors kegyelméből életemben eggyé vált: ez ad még a hetven felé is közeledve töretlen erőt és hitet.
Sebestyén Mártával |