NAPÚT 2007/10., 49–50. oldal
Tartalom
Devich János
gordonkaművész
Sándor György
író, előadóművész
Debreczeny István
vegyészmérnök, gazdasági mérnök (Budapest, 1938. április 4.)
Városi rangra emelése 650. évfordulóját ünnepelte Mosonmagyaróvár 2004-ben, mely alkalomból a városból elszármazott, elismerést, nevet szerezett személyiségeit a polgármester meghívta egy igen bensőséges, emlékezetes ünnepségre, ahol minden meghívott visszaemlékezett addigi életpályájára. Az ott elhangzottakat – mint az egyik meghívott – szeretném az alábbiakban is ismertetni.
Mosonmagyaróvárra 1943-ban költöztünk, anyai nagyapám házába, aki a város elismert polgára volt. Mint kiváló cukrászmester, másfél évtizedig volt a városi ipartestület elnöke, ahonnan címzetes kormányfőtanácsosként búcsúzott az aktív társadalmi élettől. Édesapám főellenőrként ment nyugdíjba a MÁV-tól, édesanyám háztartásbeliként nevelt bennünket öcsémmel együtt, aki folytatta nagyapánk mesterségét. Én „közszereplésemet” meglehetősen korán – 12 éves koromban – kezdtem, amikor is iskolánk színjátszó köre tizennégy nagy sikerű előadásban mutatta be a városi színházteremben Kálmán Imre örökzöld daljátékát, a János vitézt, melynek címszerepét rám osztották. Ezt követően mindenki azt várta, hogy operaénekesi-színészi pályára készülök, de nem így történt. Az viszont igaz, hogy talán ide vezethető vissza zenei érdeklődésem, mely egész életemen át végigkísér, olyannyira, hogy több amatőr szimfonikus zenekarban muzsikáltam évtizedeken át (Műegyetemi, illetve Soproni Szimfonikusok), és még ma is szívesen kamarazenélek.
Általános iskolai, majd gimnáziumi eredményes tanulmányaim után felvételt nyertem a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karára. 1960-ban a Magyar Söripar ösztöndíjasa lettem, majd 1962-ben a Soproni Sörgyárban kezdtem dolgozni. Két év után kineveztek a gyár főmérnökévé, mely beosztásban az egész iparág fejlesztésével kapcsolatos feladatokat is végezhettem, több ízben szabadalmaztatva az új technológiai eljárásokat.
1969-ben megnősültem, feleségem, Várallyay Ilona felsőfokú kereskedelmi képesítéssel a húsiparból ment nyugdíjba 2006-ban.
1971-ben megszületett Csaba fiunk, aki ma két gyermek – aranyos unokáim – apja, és okleveles vegyészmérnök-közgazdászként dolgozik Németországban. 1974-ben az új Szentesi Sörgyár komplett kiviteli tervezését és létesítésének előkészítését bízták rám, mely beruházás később pénz hiányában nem valósulhatott meg. 1976-ban kineveztek a Kőbányai Sörgyár igazgatójává, majd itt végzett munkám alapján 1978-ban az öt magyar sörgyárat összefogó (mintegy tízezer főt foglalkoztató) Magyar Söripari Tröszt vezérigazgatójává. 1976-ban megszületett második fiunk, Balázs, ma okleveles közgazdász. Középiskolás és egyetemi éveim alatt aktívan sportoltam (atlétika, úszás, vívás), ezt is figyelembe véve 1976-ban felkértek az FTC több világbajnokot felnevelő tekeszakosztályának elnöki tisztére, melyet ma is betöltök. 1988–1990 között az FTC társadalmi elnökének választottak.
Az élelmiszeripari trösztök megszűnte után 1982-től a Kőbányai Sörgyár vezérigazgatójaként dolgoztam tovább, ahol sikeresen „harcoltuk ki” és hajtottuk végre a magyar élelmiszeripar legnagyobb rekonstrukciós beruházását mintegy kétmilliárd forint értékben. E rekonstrukciót követően érte el a Kőbányai Sörgyár négymillió hektolitert meghaladó sörtermeléssel eddigi működése során a legmagasabb teljesítményt, mellyel Európa harmadik legnagyobb sörgyárává lépett elő. A világháború előtti békeévek elismert, közkedvelt, minőségi sörmárkáival, a Dreherrel és az Arany Ászokkal – korszerű gyártástechnológiát alkalmazva – szintén ezekben az években bővíthettük kínálatunkat, melyek azóta a cég vezértermékeivé váltak. A sikeres rekonstrukció és termékfejlesztés elismeréseként tiszteltek meg – több korábbi szakmai, társadalmi kitüntetés után – az Eötvös Loránd szakmai díjjal. Napi munkám mellett 1982-ben gazdasági mérnöki (második) diplomamunkámat, majd 1985-ben műszaki doktori disszertációmat védtem meg. Ezektől az évektől kezdve meghívott előadóként és konzulensként bekapcsolódtam két egyetemünk (BME, SZIE) oktatói munkájába is, melyeken később címzetes egyetemi docenssé választottak. A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetségnek alapító elnöke (1988), ma társelnöke vagyok, és képviselem a szövetséget többek között a GS1 Magyarország Kht. nemzetközi adatkezelést, kommunikációt ellátó cégnél, ahol vezető tisztségviselő vagyok.
1990-ben a rendszerváltás, illetve a privatizáció más irányt szabott addigi, közel harmincéves sikeres szakmai tevékenységemnek. Felkérésre a ma mintegy ötvenmilliárd forint termelési értéket előállító multinacionális, csomagolópapírt, illetve feldolgozott hullámlemez termékeket gyártó Dunapack Zrt. igazgatója lettem, kiemelt feladatként kezelve a környezetvédelmet és a csomagolóanyagok újrahasznosítását. Egy sikeres leányvállalat (Duparec Kft.) alapítását és beindítását követően, addigi környezetvédelmi munkám elismeréseként, 1996-ban a mindenkori kormány környezetvédelmi munkáját segítő Országos Környezetvédelmi Tanács tagjává, majd 2002-ben alelnökévé választottak, mely tisztséget nyolc év után, 2004-ben adtam át utódomnak. A Dunapacknál ma is teljes munkaidőben dolgozom, vállalati kapcsolatok igazgatójaként, többek között segítve a cégvezetés és a szövetség lobbitevékenységét. Ezek mellett környezetvédelmi témakörökben rendszeresen publikálok, előadásokat tartok, és ipari konzulensként segítem végzős egyetemi hallgatók munkáját.
Az elmúlt évtizedek viharait családommal együtt viszonylag kiegyensúlyozott, alkotó légkörben éltem át, melyben alapvető szerepet játszottak korrekt emberi szakmai-baráti kapcsolataim, melyeket igen nagyra értékelek és meghatározónak tartok. Ameddig egészségem engedi, az elkövetkezendőkben is szeretnék változatlanul közéletünk, szakterületem, családom hasznára lenni.
