NAPÚT 2007/9., 3–4. oldal
Tartalom
Varga Győző
rajza
Borcsa János
Aki a mindenséggel lép szövetségre
Görömbei András
Lászlóffy Aladár hetvenkedik
Könnyű neki. Ő ezt is megteheti. Neki ugyanis olyan különleges látásmódja van, hogy egyszerre látja mindennek a színét és a visszáját.
Fantasztikus képzettársító képességével egyik ámulatból a másikba ejt. Állításainak azonnali cáfolatával megnevettet, de nevetés közben mindig érezzük, hogy vérre megy a játék. Hogy legfontosabb ügyeinkre ad új horizontú rálátást.
Sok műfajú alkotó. Költőként és prózaíróként, esszéíróként egyaránt az intellektuális művészet mestere.
Műveiben az értelem, a gondolat a legfőbb művészi indíték. Lázadó, újító költőként indult az 1960-as évek elején, azóta is következetesen vállalja az avantgárd ösztönzéseket, de racionális művészi világképet alkotott.
Pályájának korai szakaszában a líra és a próza határmezsgyéjén álló versei a XX. század minél teljesebb gondolati-érzelmi birtokbavételére törekedtek. Ez a jó értelemben vett mohóság ad művészetének különleges, groteszk és mégis költői hangoltságot. A gondolatok és érzések váratlan összekapcsolása mögött az egymástól távoli képzetek ellenére mindig könnyen felismerhető a mély belső kapcsolat. Összefoglaló, aforizmatikus kifejezésmódja éppen azt tanúsítja, hogy gyakran csak szellemi munkájának végeredményét közli velünk. Meg azt, hogy minden másképpen van, mint gondoltuk.
1970-ben huszonöt éves voltam, amikor megjelent Szövetségek című verseskötete. Benne a Férfiak című verse. Nagy, önerősítő leckét adott nekem ez a vers azzal, hogy egyenes szóval figyelmeztetett a rám is leselkedő veszedelmekre. Súlyos megállapítással, ítélettel kezdődik: „Hányan rohadtak el húsz és harminc között.” Aztán a következő, hasonlóképpen aforizmatikus sor korértelmezéssé tágítja a verset. Etikai alternatívát jelöl meg, de úgy, hogy szigorú ítéletet is magában foglal: „E kor a férfit vagy a szemetet érleli bennünk.” Nem szükségszerű tehát a rohadás, van más emberi lehetőség is. A vers az embereket önmaguk egykori vágyaival, terveivel szembesíti, azokkal a nagyobb életlehetőségekkel, amelyekről időközben megfeledkeztek. A lírai személyisége az egykori eszményeket, az élet értékeit védi. Szarkasztikus erővel fejezi ki azt, hogy az erkölcsi rohadásra nincs mentség. A tárgyhoz nem kapcsolható és egymással ellentétes értelmű okokkal indokolja a romlást: „mert esős a nyár, mert száraz a nyár”. A vers utolsó sora – szintén súlyos erkölcsi ítéletet is magában foglalva – az erkölcsi rohadás okaként magát a rohadást nevezi meg: „mert sokan rohadtak el húsz és harminc között”. Aki ezt a Lászlóffy-verset elolvassa, az nem tud szabadulni a számvetés, a szembesülés szükségétől. Így vagyok a többi Lászlóffy Aladár-verssel és -prózával is.
Lászlóffy Aladár gyakran ellentéteket szembesít, máskor egyetlen versben is sokféle költői nézőpontot alkalmaz. „Milliárd színhelyen szemmel tartom a történelemlakót” – írta régen. Ezt cselekszi azóta is. Ezért kószál szándékolt anakronizmusaival a világ távoli és jelen idejében egyszerre.
A változó korokon átható változatlan elemeket kutatja. Racionális igénnyel fordul gyakran történelmi vagy művészi előzményekhez. A Lászlóffy-vers ihletője valóban „a nembeli emlékezet” – miként ezt Láng Gusztáv régen megállapította.
Szabad verseket és dalokat egyaránt ír, de dalai is gondolati, történelemfilozófiai eszméket szorítanak a kötött forma fegyelmébe.
Hatalmas kulturális és mitológiai anyagot megidéző művei – az intellektus szüntelen működése folytán – egyszerre groteszk, tragikus, ironikus és lírai jellegűek.
Szellemiségének jelképe lehet a könyvespolc, verset is írt róla. A könyvespolcon a különféle korok és különféle szerzők találkoznak és alkotnak egyetemes kultúrát.
Költészete méltán kapott önálló kötetet az Unikornis Kiadó A magyar költészet kincsestára című reprezentatív sorozatában.
Prózaíróként is a líraian intellektuális művészet képviselője. Papírrepülő című regényében például egyetlen perc élményeit tágítja teljes világgá. Ez a perc a múlt és jelen érzelmeinek, hangulatainak és gondolatinak szembesítő kerete.
Jellemző a sok műfajú Lászlóffy Aladár szemléleti nyitottságára, hogy az avantgárd elemeket máig is szívesen alkalmazó költő nagyszerű könyvet írt a Házsongárdról. Ez a kultúrtörténeti esszé és tanulmány Kolozsvár híres temetőjének a szakszerű és érdekes bemutatása, gazdag tárgyi ismeretet kamatoztató magyarságismereti mű. Sorra megidézi, olykor szinte életre kelti a magyar történelem és kultúra Házsongárdban nyugvó kiemelkedő személyiségeit. Az erdélyi magyar történelem folyamatába állítva idézi meg őket, alakjukat gyakran élő legendájukkal is emlékezetessé teszi. Ez a négy évszázadon szemlét tartó mű az erdélyi magyar kultúrtörténet fontos fejezete és szerves része az időben szabadon kóborló költő életművének.
Groteszk elemekben bővelkedő – mély gondolatiságot lírai elemekkel társító – esszéiben pedig emberlétünk mai legfontosabb kérdéseivel szembesít. Lenyűgöző szellemi tágassággal, szemléleti sablonjainkat megszégyenítő gondolati gazdagsággal és elevenséggel.
A hetvenkedő Lászlóffy Aladárnak baráti szívvel köszönöm, hogy különleges szemléletével rendíthetetlenül gyógyítja világunkat.