|
NAPÚT 2007/6., B/2
 Tartalom
 Szőcs Géza
Kiválóságok búvópataka
|
|
Lászlóffy Aladár rovata
agyjából minden, amit Isten a felszabadult emberi szellemnek ígért, be is következett a legfelszabadultabb szellemek révén, és be is piszkolódott a XIX. századra. Még az utórezgések, mint Óz, a csodák csodája is olyan elképesztő hűséggel követték a szantorini, herculaneumi lobbanásokat, hogy azok is beleférnek az összefüggő, a mesebeli lázadásokba. Talán a vízözönnel kezdődően. Hatalmas vihar tombolt tehát közben, amilyent csak valami híres költő tudna leírni. De mindez semmi volt ahhoz képest, ami jött… Vagy mégsem? Igen, a száguldó zavarodottság nem tudott csillapulni, miközben keletkeztek a művek, a motívumok, a címek, a diszciplínák, a műfajok és műformák. Minden: ami lett, ami kifacsarodott, mint a fanyüvők keze nyomán az őserdők, és minden ami elvált egymástól, mint egy szimpla hasonlatban, a János vitézben (mint ágtól a levél) – egyszerre történt. Szimultán történt a Kínai Nagy Fal kikanyarodása kígyóvá a hegyormokon, és vele együtt a nyelvek kifacsarodása egymás fonadékából. Mindezeknek hol egyik mintája hasadt az egekből, mint a Bábel tornya féle felbomló eredeti egység, hol az eredeti egység ellen törő differenciálódás. És mind a kettő jól volt, ahogy látta az Úr: nagyonis beleillett a terveibe. De mi történik, amióta már az Úr neve sem világos? Annyi a jeles és annyi a széltoló itt körül. Klapka, de nem a 48-49-es szabadsághős! Maszarik, Benes és Mások! Egy Georges Hemmingway nevű ,,alapítványtevő” (Sic!) is felbukkan. Ez több mint hogy valaki Habsburg vagy Árpádházy? És honnan ezen elágazások? Talán Karinthytól származnak. Cukros bácsit még egy parlamentbe is be lehet protezsálni. Kolumbusz mára már legfennebb hadnagy, de vág az esze legalább. Mára már a jó római katona is csak attól híres, hogy leszúrta Archimedész bácsit. Igen, savas esők viharai meghagyták a maguk nyomát. Hol is? Hát a falainkon és a lapjainkon. Aranyló oldalainkon és kiolvashatatlan korai templomainkon. Erről is, arról is csak leolvas valaki valamit és hozzáolvassa (vagy levonja, leválasztja) arról, ami végleges. Végleges: ott lenni egy-egy pillanatra, ahol minden megmarad. Onnan nézni szerte szét. Nyári vihar jön, örülhetnek a Benjamin bácsik, a Franklinok, meg a Négy évszak is engedelmeskedik, a Vivaldi e dallamosan leömlő időkkel. Valamennyi érzékszervem vidám csatorna. Ők nevelték azzá.
|
