NAPÚT 2007/3., 73–80. oldal
Tartalom
Kovács István
Olasz Ferenc képei elé
Olasz Ferenc
fotói
Balázs K. Attila
[míg az alkonyat] • [gyíktojások a csend] • [lápon akár] • [azon a lapon már] • [bálnák amorf testei] •
[nyár alvó teste] • [történik]
Merczel Erzsébet
„Kicsinkám!”
Tábori levelek apámtól
Nyolcvanhárom levél és tábori lap. A leveleket még a hatvanas évek közepén fedeztem fel padlásunk elülső részében, egy vastag fagerendán, közvetlenül a gondosan lakatra zárt padlásajtó mellett. Spárgával összekötözve porosodtak két rendezett kupacban. Körülöttük pókhálók, szentképek, használt cipők és ruhák, régi, megsárgult újságok, könyvek kupaca, felfordult zsírosbödönök, kicsit távolabb pedig szalma, kender köteg, árván himbálódzó füstölt bőrdarabkák. Az egyik kupac Édesapám Kárpátaljáról hazaírt leveleit tartalmazta, a másik kupac Édesanyám válaszlevelei voltak. Kimondhatatlanul furdalt a kíváncsiság a levelek tartalmát illetőleg, de hiába, sokáig nem volt merszem hozzájuk nyúlni. Féltem szüleim haragjától, akik azt tanították nekünk gyermekeknek, hogy ami a másé, ahhoz nem szabad hozzányúlni, sőt a túlzott kíváncsiságtól is óvtak, mondván, hogy az illetlenség. Végül – és ez körülbelül a hatvanas évek vége felé lehetett – engedtem a kísértésnek, lehoztam a padlásról és elrejtettem a már sárgult, itt – ott foszladozó leveleket. De még mindig bennem volt a félsz és egy óvatlan pillanatban, talán, hogy lelkiismeret furdalásomon enyhítsek, elkottyantottam Anyámnak a titkot. Szabó Erzsébet pedig, szemérmes természet lévén, azonnyomban visszakérte és tűzre vetette a leveleit.
Apám jóval később áldását adta birtoklásukra.
Miközben rendszereztem őket, akkor döbbentem rá, hogy többségük 1944-ből való, tehát annak az évnek a levelei, amikor has-lakó voltam és megszülettem. Mindezt a Sors akaratának tulajdonítottam, márcsak azért is, mert Apámmal felhős volt a kapcsolatunk.
Valóban szeretett és valóban várt, mint első gyermeket. Csak közben hadifogságba esett, s amikor csontig lesoványodva, többszöri maláriától és vérhastól elgyötörten hazatért, én már három éves voltam. Három év kimaradt az életünkből, amit nem lehetett bepótolni. De nem is három, hanem attól sokkal több.
A háború kárvallottjait kártalanítják. Engem, tessék mondani, ki kártalanít? Ki ad nekem egy olyan Apukát, aki babusgat, etet, simít, becéz?! Mindenre lehet válaszolni, de most már minden válasz késő.
A történelem fáziskésése az életem.
M. E.
Nyolcadik levél
1944. február 22-én kezdtem
Édes Bözsikém!
A sok írásba egy pár dolgot elfelejtettem néked aranyoskám megírni. Ma olyan lógó napunk volt, így mindig csak rád gondolok édes párom. Az előbbi levelemből bizony kifelejtettem amit még a leveledre akartam válaszolni, mert ez is beszél közbe, a másik meg zúg, a harmadik énekel, s akárhogy is csak nálad van minden gondolatom, kiverik a fejemből amit pont néked akartam írni.
Láthatod édes kicsinkám, ha szabad időm van bizony ki se mozdulok, írok és írok néked. Előveszem a páros képünket és nézlek és magamhoz ölellek édes párocskám, mert mintha már akkor is érezted volna, hogy ilyen messze fogunk esni egymástól. Csókolgatom édes kicsinkám drága képedet s úgy érzem, mintha itt volnál mellettem.
Bözsikém, édes aranyoskám abból pedig nyugodt lehetsz –, és ha tudnám is, hogy többet nem is lehetnék veled együtt –, még akkor sem kívánnám meg a nőt, mert édes kicsinkám, csak Te kellesz nékem. Ha nem is találkoznánk 1 – 2 évig még akkor is meg tudnám állni magam, akkor ez az idő egy kis önmegtartóztatás lenne mind a kettőnknek. De, édes feleségecském itt bizony nagyon sokat hallani, hogy egyes asszonyok hogy élnek, akkor amikor a férjük nincs otthon, míg katona, hát édes kicsinkám az ember esze megáll. Édeském, tudom, hogy Te más vagy, mint akárki más, de azt is mondtam már magamnak, hogy ha úgy is volna, a jó Isten bizony ne is segítsen haza, mert én volnék a legszerencsétlenebb ember a világon. De azt is, tudom, hogy ha csak az ördögök össze nem fognak, mind a ketten megálljuk tisztességesen a helyünket.
Édeském, ha haza mész vigyázz nagyon azokra a csendőrökre, ne társalogj velük, mert tudod milyenek, hogy szerettek volna Téged és még akkor is mit csináltak, mikor már a vőlegényed voltam. Tehát nagyon kérlek, minél messzebb, tudod az a piszkos Tót is, meg a másik is, meg a többi is mit művelt.
Február 23-án folytatom.
Édes Bözsikém, mikor azonban olvasgatom soraidat (már vagy tízszer is elolvastam), megnyugszom, mert tudom, hogy szeretsz s én is nyugtalan volnék, ha nem volna egy kis közös „szerzeményünk”. Édeském ez vigasztal s tudom azt, hogy várva várod Te is a megszületését. Arra kérlek légy nyugodt, a jó Isten akaratában nyugodj meg s ne feledkezz meg róla soha, meg a Szűz Anyáról, aki eddig még minden veszélytől megóvott, ha akármilyen megpróbáltatások is értek bennünket. Mert tudod édeském, hogy már eddig mennyi bajon mentünk keresztül és megsegített. Látod, mintha éreztük volna tavaly, hogy mi lesz, mert elmentünk Szentkútra s azelőtt Remetére.
Édes Bözsikém, ha nincsenek is itt a barátok, még vannak ismerősök és ezek közül sokan olyanok, akikkel együtt voltunk tényleges újoncok, tehát összetartunk. Nem járnak ők sem nők után és nem is ajánlatos itt, mert ezek a ruszinok elég piszkosak. Itt vagyunk az iskolába elszállásolva, jó, tiszta helyen, nem is megyünk sehová. A 75%-a nős, családos ember. Bözsikém, lelkem, most még arra kérlek, légy jó és ha haza mész menj be a Szent István papírboltba és Sanyitól vegyél egy kis zsebatlaszt, olyan kicsit, mint az enyém és küldd el a legközelebbi csomaggal. Ha haza mész már Gyarmatra, úgy ott is megmondhatod a címet és arra küldhetnek Apáék , ha akarnak.
Édes kis lelkem, tudod, ha ismerősökkel találkozol, mindnek mond meg, hogy itt vagyok, mert nem írtam még senkinek sem csak Neked, haza Apuskáéknak meg 1 lapot Mukinak. Azt hiszem meg lehetsz elégedve velem édes párocskám, mert mindig csak Rád gondolok, Te vagy nékem a mindenem és csak Te jársz az eszembe. Ha azonban sok lesz a munkánk, ne csodálkozz, ha késni fog a levelem vagy ritkábban írok. Most az igaz, hogy mindenki csúfol, amiért ennyit írok, de most ráérek, hát írok. Nem törődök senkivel és semmivel.
A kisbabát majd ott várd ahol éppen a legjobb lesz a részedre. Minden esetre a jó Isten segítségével ha meglesz, jó volna ha Gyarmaton lennél, mert akármilyen komplikáció közbe jöhet, s ott kéznél lenne a Kórház. Viszont azután pedig jobb lenne, ha Margitkáéknál volnál, mert ott egy kalap alatt kettőt mégiscsak könyebb nevelni, mintha egyedül volnál.
Margitkánk! Most pedig téged kérlek, légy oly jó és vigyázz Bözsikémre. Te mégiscsak tapasztaltabb vagy mint a kis párom s mindenbe adjál tanácsot neki. Ne hagyd elcsüggedni s mint jó testvér vigasztald. Előre is köszönöm szívességedet míg meg nem tudjuk hálálni. Gittuskám, Te is légy jó kislány és vigyázz Bözsikére, ha valami rosszat csinál írd meg. Apuskáddal mi van? Leszerelt? Már otthon van?
Bözsikém írnék még mindig, de egyszer végére ér a lap is, most már csak Te írj szorgalmasan mindenről, s írd meg, hogy hová fogsz menni, mikor hová írjak. Végül is légy nyugodt és vigyázz magadra, Te is légy jó, hűséges asszonyom, és gondolj sokat rám és imátkozzál érettem. Nagy szeretettel csókollak mindnyájatokat, de különösen Téged édes kis aranyos Bözsikém. Sokat gondolok Rád
Pistid
Milliószor csókol hű férjed…
Kilencedik levél
Kovácsrét, 1944. március 1.
Este fél 11.
Édes kis Bözsikém, drága Anyucikám!
A várva várt levelet megkaptam édes kicsinkám és mikor elolvastam bizony könny szökött a szemembe és bizony potyogtak a könnyeim, mert bizony arra gondoltam, hogy milyen elhagyatott lehettél édes kis Anyucikám! Tudom, hogy hiányoztam és senki sem tud már pótolni sem engemet, sem Tégedet édes kis szivecském. Ne félj édes kis tubicám megsegít az Isten és majd akkor másképp lesz, meggyámolítjuk még egymást, csak azért nagyon kérlek mint otthon is sokszor kértelek, vegyél föl egy kis lajbit és abba legyél, vagy amit szétszedtél, hogy magadnak csinálsz kabátkát, az legyen az első, hogy mikor hűvösebb az idő fölvehesd.
Édes Anyucikám! Mint írtam, meg voltam én is hülve alaposan már Marcalkeszin, bizony engem is kirázott a hideg s szúrta eléggé a hátamat. De elmúlott, mert kaptam egy olyan tablettát egy Chinoin gyári munkástól, ami elmulasztott minden fájdalmat. Már mentem befelé Komáromba egy autón, hogy bemenjek a gyengélkedőre, mikor elmúlt minden fájdalmam s én szépen vissza is jöttem az első faluból. Édes kis Bözsikém, ezután jött a kúrálásom, teát főztem, forralt bort csináltam s így sikerült elhessegetni a komolyabb bajt. Ezt édes Anyucikám meg is írtam Néked, de úgy látszik ezt nem kaptad meg. Egyébként Plachy bácsinak is írok majd és megköszönöm azt a kedvességet, hogy annyira körülfogott. Az azonban nagyon fáj, hogy a Muter még most is olyan, mint amilyen volt. Bizony édes kicsinkám ezt nem érdemled meg, de sebaj, még lesz másképp is. A drága jó Jézus is sokat szenvedett, meg Szűz Máriánk is, meg a többi szentek is, pedig ők sokkal tökéletesebb életet éltek és sokkal közelebb álltak a jó Istenhez.
Édes Anyucikám, ha mindez nem jutna eszembe, bizony sokszor lógna az orrom, Így azonban bele vagyok nyugodva sorsomba és tudom, hogy Szűz Mária nem fog elhagyni veled együtt engemet. Látod édeském, mintha megsúgta volna valaki és a jó Isten is úgy akarta, hogy te minden vasárnap elmentél a misére mikor én nem mehettem el, úgy most én voltam és én imátkoztam érted egy olyan templomban, ahol még sosem voltam, egy görögkatolikus templomban S ha nem is értettem a misét, mely másképp megy, mint a miénk, de egyébként ugyanaz. Lélekben anyucikám veled voltam és véled együtt értetek imátkoztam.
Bözsikém édeském, mindjárt írd meg, hogy hogyan végződtél az OTI-val és Matyo bácsi mit mondott. Mennyi fizetést kaptál és mindent írj meg édeském, mert minden nagyon érdekel, ami körülötted történik.
Aranyos kicsinkám, amit küldtél nagyon jól jött, mert tudtam, hogy édes kis kezeiddel csináltad, mit nem adnék oda senki, de senki kezéért, még százért sem. A kosztunk nem éppen a régi, de azért megeszek mindent édeském, azért ne aggódj, mert akik kintről, a frontról jöttek, ugye mennyivel rosszabbakat meséltek. Édes Anyucikám, azért, ha küldtök, olyat küldjetek, hogy kiadós legyen, majd valahogy visszaadjuk Margitéknak is. A pénzem még elég, de ha fogyandóba lesz, majd írok. Minden estére édeském van még 70 pengőm és amennyire lehet, spórolok, mert tudom, hogy most néked is kell, s még ezt is odaadnám néked, mert azt is tudom, hogy több is kell majd s nem tudom, hogy honnan fogjuk előteremteni. Szerettem volna ott lenni és veled örülni mikor megmozdul a kicsikénk, de majd máskor, és bizony úgy megsimogatnám a melleidet is, mert tudod, hogy az volt minden örömöm, csak azokra is nagyon vigyázz!!
Mamuskáéknak is írtam már, nem feledkeztem meg róluk sem, mert tudom, hogy szeretnek, talán jobban, mint az enyéim s oly jó érzés az amikor tudjuk, hogy valaki szereti az embert.
Margitkáék se haragudjanak azért, hogy külön nem írok nekik, de hiszen ott vagy és minden levelemben őrá is sok szeretettel gondolok, mint Rád édes kicsinkám. A jó Isten csak áldja meg őt is, hogy Pista szerencsésen átvészelje ezt a katonáskodást, de különösen a kisbabával segítse meg szerencsésen az egek ura. Kicsinkám csak írjál minél többet, így legalább, mint most és én sem leszek adósod, csak a jó Isten adjon erőt, egészséget hozzá.
Édes Bözsikém! Mint már sokszor írtam, mink már csak itt leszünk a Kárpátokba és itt fogunk dolgozni. Tegnap is fenn voltunk a hegyekbe fáért édeském, láttam sok hegyet, de azok meg sem közelítették a felénk lévőket. Olyan meredekek és annyi van belőlük, hogy sok. Láttunk szép őzikéket is, meg annyi rengeteg kiirtott erdőt, hogy rossz nézni. Szeretném, ha Te is itt volnál mellettem és látnád, de erről egyenlőre édeském mondjál le, bár jöttek már ide egyesek feleségei, mégsem tudnám magamnak megbocsátani, ha valami baj történne veled, hiszen néked nagyon kell most magadra szivecském vigyázni. Akinek a felesége ma jött, éppen mondja, hogy tegnap este fél tízkor ült fel a vonatra Pesten és megállás nélkül jött ide du. Fél 3-kor. Tehát Néked fel kellene ülni Gyarmaton fél 7-kor este és csak úgy érnél ide másnap délután. Nyugodj meg édes Anyukám én volnék a legboldogabb, ha eljönnél, de egyenlőre lehetetlen. Hiszen olyan jó lenne megölelni már vagy megsimogatni, de majd ha Istenke megsegít és meglesz az utódka, s ha a viszonyok mégsem változnak, talán adnak itt pár napot szabadságra. Most pedig arra kérlek kicsinkám, csak imátkozz, nehogy elaludj, mint szoktál. Ne félj édeském, amikor csak tehetem és nem vagyok kifáradva én is imátkozok érted. Most már azonban zárom soraimat, mert mint látod felül, már kifogyott a tintám és újból kellett töltenem. Az idő is már 12 lesz 10 perc múlva s most is Rád gondolva fejezem be soraimat, hogy hogyan is alszol s mit álmodol felőlem. A jó védőszentjeid vigyázzanak Rád s minden bajtól óvjanak meg. Légy jó és hűséges feleségem ezután is, mert tudod nemcsak akkor kell jónak lenni amikor otthon vagyok, hanem különösen akkor mikor egyedül marad egy asszony, nehogy azt mondják, mint sok asszonyra, hogy könnyen van, mert nincs otthon az ura.
Édes Anyucikám! Tudom, hogy Te szeretsz s nem fogok ilyet hallani Rólad soha. Tehát nyugodtan zárom soraimat s arra kérem most a jó Istent, vigyázzon, oltalmazzon meg minden bajtól s legyen az Ő jóságos keze rajtatok, Margitkán meg Gituskán is. Hűséges szeretettel ölel és milliószor csókol a síron túl is csak Téged szerető férjed
Pistikéd
Bözsikém édeském, annyit álmodtam az éjjel, hogy otthon voltam szabadságon, veled aludtam, meg Terka néniéknél is voltunk Pesten. Tehát mindig csak Veled van minden gondolatom. Szeretettel csókolnálak, ha itt volnál, így gondolatban még többször csókollak, férjecskéd
Pistid
Tizedik levél
1944. március 5.
Édes egyetlen drága Bözsikém!
Tegnap egyszerre kaptam meg mind a két leveled és édes kicsinkám bizony az előbbi jó hangú leveleid után az egyik olyan leszidó volt,ezt őszintén megvallva, meg is érdemeltem. A másik, édes galambocskám, az én nagy szomorúságomra csupa panaszkodás. Édes angyalkám, mind a kettőre megadom a részletes választ és meg fogsz kicsinkám érteni s nem azt fogod kiolvasni soraimból, hogy nem szeretlek, hanem ellenkezőleg, azt hogy nem létezik talán még egy olyan pár aki ennyire szeretné a feleségét, mint én és aki annyira szeretné az urát mint Te édes Anyucikám! Ez vigasztal még ebben a megpróbáltatott életben és ez ád erőt a további küzdelmeinkhez is.
Bizony őszintén szólva már sokszor elcsüggedtem én is, mert meg voltam hülve, mint tavaly, és tegnapelőtt pénteken is feküdtem, de szerencse, hogy épp orvosi vizit volt és egy százados úr vizsgált meg, Munkácsi ezredorvos és azt mondta, mint a gyarmati orvosok, hogy meg vagyok hülve, de ne feküdjek, mert az nem jó. Azóta, hála legyen a jó Istennek, már jól vagyok. Meg tudod édeském már annyiszor vonultam be s mindig bent voltam a templomban elbúcsúzni és segítséget kérni a katonáskodáshoz, de még egyszer sem volt ott koporsó, az olyan rossz hatással volt rám, azonkívül még összetört a tükröm is, rádőltem, meg még a muternak az a csúnya szava, tudod milyen érzékeny vagyok én néha. Azonkívül édes kis párocskám, pont másfél hete nem kaptam Tőled levelet és édes galambocskám, bizony nagyon el voltam anyátlanodva, így édes anyucikám, nem is tudom, hogy szaladt el a tollam, hogy azt írtam. Édes párocskám bocsáss meg, én nem is akartalak megsérteni, sem gyanusítani édes anyucikám, semmit sem gondoltam rosszat Rád, mert annyira ismerlek és megbízok Benned. Bánom is nagyon, hogy elküldtem azt a lapot, s tegnap, hogy leveledet olvastam, bizony megcsuklottam, mert tudtam, hogy nagyon megszomorítottalak, tehát, még egyszer kérlek édes Anyucikám, bocsáss meg és felejtsd el azt amit írtam, nem akartalak megsérteni és meggyanusítani, fogj egy ceruzát és töröld ki a sorokból.
Édes Aranyoskám, tehát megnyugodsz, mert tudod, hogy szeretlek, és te is bebizonyítottad ezt azzal a sok leveleddel, mellyel oly nagy örömet szereztél mindannyiszor és a múltkori, türelmetlenségemnek volt az oka. Kicsinkám, az ismerősöknek is az üdvözletem küldöm, a pálinkát és a csomagot, mellyet írtál, hogy küldesz, csak küldd. Az érmelegítők pontosan jók és melegek. Az OTI-t intézd el úgy ahogy a legjobb, de semmi esetre sem fizesd önköltségen, mert úgy tudom, hogy utánam valami 10-11 Pengő körül fizetnek havonta. Tehát amit kaptál előzőleg, be is fizetnéd.
Azt is írtad, hogy a kalapot átalakítod. Látod, ezt már rég akartam. Egyet értek veled, mert tudom, hogy nem voltál soha könnyelmű, mert más bizony nem tudta volna úgy beosztani a kis fizetést, mint Te édes Anyucikám, és bizony még valamit össze is tudtunk spórolni.
Drága kis Bözsikém! Örülök, hogy megkaptad a fizetést, de nem tudom, végig megkapod-e, minden esetre jó volna, nagyon elkellene Néked édeském.
Most még az első leveledre is mégegyet megjegyzek, azt, hogy nem is ismerek senkit a faluba nem hogy még udvarolni merjek valahová. Másra meg ne is gondolj édes Anyucikám, mert tudod, hogy ügyetlen vagyok. Másik leveledben panaszkodsz édes galambocskám, az otthoni förtelmes fölfordulás miatt. Édes Anyucikám, erre majd bővebben fogok írni, először gondolkozni kell, hogy mit is cselekedjünk. Minden esetre jó volna becsukni és elhozni a kulcsot, de az a povajacs Lajos úgyis bemegy. Azt hiszem majd fogok én haza írni, úgyis akartam már a Muternak írni egy „gyönyörű” levelet azért a sok „jóért” , amit velünk tett egy év alatt. De ezzel még várok, majd sor kerül erre is. Legyél tehát nyugodt és majd megsegít a jó Isten, és nem leszünk kitéve ennek a megaláztatásnak.
Édes Anyucikám! Míg ezekhez a sorokhoz hozzáfogok, megint eltelt három óra, mert közben el kellett menni a templomba. A görögkatolikus mise, mely bizony soká tartott, fél tíztől tizenkét óráig, mert pápai mise volt, évfordulója a katonáskodásnak. Így nem írhattam.
Édes kis Bözsikém! Ezalatt is nagyon sokat imátkoztam érted, de imátkoztam magamért is, hogy segítsen meg a jó Isten, adjon főleg egészséget, hogy ismét hazatérve folytathassuk a mi kis családi életünket. Édeském, megfogadtam a Szűz Anyának, hogy ha haza segít, elmegyek minden évben ismét, mint azelőtt, Szentkúthoz. Felkeressük ismét szép jegyességünk helyét is, Remetét és elmennénk Kaszap István sírjához is. Ezt kérem mindig a drága Szűz Anyától, ki még eddig mindig megsegített és remélem, hogy most is meg fog segíteni ismét. Édes Anyucikám! Én is böjtölök pénteken, csak délben eszem húst, hogy ezzel is valamit vezekeljek, és édeském nagyon köszönöm, hogy értem ilyen áldozatot hozol immár másodszor. Talán nem is érdemlem meg ezt az áldozatot, különösen most, amikor áldott állapotban vagy.
Kis galambocskám! Bizony még most is egyet gondolunk, mert éppen mikor írtam, Te édeském már küldted is a cucinkát, ez igen jól jött most. Az idő most olyan latyakos, tegnap, tegnapelőtt esett az eső, ma pedig folyton esik a hó, az is olvad.
Kicsinkám, zárom soraimat mert most talán eleget írtam, tudod édeském reggel is hozzáfogtam s olyan énekkar alakult ki körülöttem, hogy azon csodálkozom, hogy nem írtam bele valamit. Volt ott egyházi ének, böjti ének, miséztek, temettek, szerelmes nótát énekeltek, majd kupié és vicc is volt benne elég. Drágaságom! Hangulat az még van, mindig vannak jókedvű legényemberek, de most tudom édeském, mi a kétféle (nős és nőtlen) katona között a különbség. Azelőtt én is könnyebben vettem fel a dolgokat, de most sokkal nehezebb.
Édes párocskám! Tudom, hogy megvan Margitkáéknál mindened, de nem is azért aggódom, hogy valamiben hiányt szenvedsz, hidd el édes aranyoskám, abból nem is érdekel semmi, ami otthon a mesterséggel vagy a szüleimmel történik. Szinte csodálkozom magamon, hogy átalakul az ember. Hidd el édes Anyucikám, hogy semmi az égvilágon nem érdekel csak Te és csak az aki és ami a miénk. Most tudom csak, hogy miért és kiért élek! Édeském, ha Te nékem nem volnál, bizony nem venném semmibe ezt az életet, olyan lennék, mint a többi nőtlen ember. Olyan jó volna már egy kicsit Véled beszélgetni, egy kicsit úgy megölelgetni, de egyenlőre ezt nem lehet, mert itt csúnya, rossz idők vannak s nem tudsz eljönni. A közlekedésnél sem volna olyan nagy a baj, mert csak Aszódon kellene átszállni és megint itt Beregszászon. Ettől a „nagy” dologtól, amit itt csinálunk, egész nyugodtan elengedhetnének haza, de ezt nem is merik megpróbálni. Édes Anyucikám! Legyél tehát nyugodt, minden gondolatom nálatok van, mint minden sorom bizonyítja, csak Te vagy minden boldogságom, életem. Köszönöm a jó Istennek, hogy nékem adott és köszönjük néki azt a nagy szeretetet, amellyel mind a kettőnket megáldott. Adjon is csak mindig ennyit és ilyen megértő szeretetet. Írjál megint, de arról is írj, hogy mi van azzal az árdrágítással otthon, ezt ne feledd. Azt is írd meg, hogy mozog-e már a kis Öcsike. Édeském, csak azt akarom mondani, hogy én lefogadom veled, hogy kislányunk lesz. Majd megmondom, hogy miért gondolom.
Kicsinkám, ugye nem is haragszol már rám s nem fogsz Te sem olyan levelet írni. Én fogadom, hogy soha nem írok olyat, de ne haragudj, ha türelmetlen vagyok, mert ez a határtalan szerelmemnek a jele. Anyucikám, most már bezárom soraimat és a jó Isten adjon továbbra is jó egészséget, erőt és jó hízást még, hogy egészségben találkozhassunk ismét. Milliószor csókol, ölel és mindig Rád gondol a Te hűséges
Pistikéd
Írd meg hány kiló vagy!
Tizenhetedik levél
1944. március 20.
Édes Bözsikém!
Ha útnak indulsz úgy még elfelejtettem írni, hogy hozzál vagy tíz aszpirint, azonkívül otthonról a sakkot, ha nem jössz most, akkor egy csomagba küldd el. Édeském, azt is akarom mondani, hogy az útra jól öltözz fel, mert itt még mindig havazik. Élelmet pedig hozzál magadnak, mert itt nem lehet kapni. Az úton is nagyon vigyázz magadra. Ma éppen azt álmodtam, hogy otthon voltam civilbe és valami ünnepségen voltunk a városba. Amit tegnap írtál, vagyis kaptam levelet, nagyon meglepett, hogy megint elhordták a harangjainkat. Sajnálom őket nagyon, de talán a jó Isten megkönyörül rajtunk és vége lesz nemsoká ennek a háborús világnak.
Hogy vannak Apáék? Még mindig beteg a lába? Hát mama, Lajos és a többiek? Van sok munka odahaza. Azóta sokat hívtak be? Mindenre választ kérek vagy írásban vagy személyesen Aranyoskám, addig is üdvözlöm az ismerősöket, Apáéknak jó egészséget kívánok és kezeiket csókolom, Téged pedig a viszlátásig sok szeretettel csókol férjecskéd
Pisti
Ha jössz táviratot adj fel.
Huszonharmadik levél
1944. április 5-6.?
Drága Anyucikám,
tegnap vasárnap hogy ide értünk, éppen húsvét vasárnapja volt itt a görög katolikusoknak, ma pedig a hétfője van. Itt már egész meleg a levegő és a madárkák is másképp énekelnek. Kinn még hűvösebb volt és fenn jártunk azokba az ezer méteren felüli hegyekben, bizony az erdőben még egy méteres havak is nem nagy ritkaságok voltak. Fázni azonban nem fáztam, ne búsulj.
Tegnap édes anyucikám, ahogy megérkeztünk, már itt várt egy 12-én reggel írt lapocskád, amelyet még a bizonytalanságba írtál, remélem azonban azóta már megkaptad te is Kicsinykám a Máramaros szigetről küldött két lapot. Kaptam azonban még a Pepótól is egy lapot, amelyben írja, hogy Vilkén vannak kihelyezésen és hogy az Ica elment hetenként hozzá, azonkívül ő is elment már azóta haza is. Nekik könnyű, mert közel vannak, de mi már olyan hadi-féle területen vagyunk és így nem is lehetne eljönnöd, meg amúgy sem lehetne, mert utazni nem szabad errefelé csak igazolvánnyal és a te mostani állapotod se lenne egy cseppet sem alkalmas erre az útra, ha még lehetne is utazni. Igaz, hogy az éjjel otthon voltam álmomban szabadságon és a moziba mentünk véled édeském és a keblecskéidet is láttam meg-megvillanni. Képzeld édeském milyen rossz volt fölébredni…