Felmenőim között többen voltak, akik vonzódtak az irodalomhoz és a művészetekhez. Latinos műveltségű, jogász apám különösen a francia nyelvet és irodalmat kedvelte. Fiatal korában maga is írt verseket. Az ő irodalmi ízlése és értékítélete engem is jó irányba befolyásolt. Erre szükségem is volt, ugyanis az 1950-es években voltam gimnazista. A történelem, régészet, művészettörténet is érdekelt. A bölcsészkarra azonban nem nyertem felvételt: nem voltam megfelelő káder. Ezután – mintegy véletlenszerűen – kézművességet tanultam, és lettem könyvkötő, majd az Országos Széchényi Könyvtárba kerültem könyvrestaurátor-gyakornoknak. Itt dőlt el a sorsom – és jó irányban –, mert megszerettem jövendő szakmámat. Elvégeztem egy kétéves irat- és könyvkonzerváló tanfolyamot; munkahelyemnek köszönhetően sokszor volt alkalmam a szakmai tudásomat külföldi tanulmányutakon, konferenciákon tovább bővíteni. Közben a Tanárképző Főiskolán könyvtáros szakon szereztem diplomát, majd a Restauráló Laboratórium vezetőjeként harminc éven át irányítottam az osztályt.
Csodálatosan szép és izgalmas feladatok sorát szánta nekem – és munkatársaimnak – a sors: olyan kéziratok, középkori oklevelek, kódexek, ősnyomtatványok és egyéb régi bőr- és pergamenkötésű könyvek százai kerültek a kezembe, amelyeket egyébként csak legfeljebb kiállításokon, üveg alatt szemlélhettem volna.
A legnagyobb kihívás és egyben megtiszteltetés 1982-ben ért: megtervezni, majd munkatársaimmal végrehajtani olyan, pergamenre írott corvinák és egyéb kódexek restaurálását, amelyek fizikai állapotukat tekintve már csaknem kezelhetetlenek voltak. Kisfiam csak négyéves volt, amikor a témával kapcsolatban UNESCO-ösztöndíjjal két hónapra külföldre kellett utaznom. Férjem azonban mindenben – ekkor is – segített és támogatott. A kilenc évig tartó program (a Corvina Program) végül sikerrel ért véget, és – többek között – eredménye volt egy új pergamenrestaurálási módszer kifejlesztése. Ez volt szakmai pályafutásom talán legnagyobb öröme.
A szakmát nemcsak műveltem sok éven át, hanem huszonöt éve oktatom; eleinte tanfolyamokon, majd a Képzőművészeti Egyetemen is. Tanártársaimmal a tananyagot is meg kellett írnunk, mert szakkönyvek nem voltak.
Már néhány éve nyugdíjban vagyok, a tanítást azonban még szívesen vállalom. E téren is, munkám során is, sok szép élményben volt részem. Hálás vagyok Istennek, amiért, bár eleinte nem a terveim szerint alakult az életem, mégis olyan foglalkozást, munkát adott cserébe, amelyet odaadással és élvezettel végeztem.
Hálás vagyok magánéletem legnagyobb ajándékáért is: Ákos fiamért; ő közgazdász, újságíró.
