Mulatságos, kedélyes, kalandos, egyben szívszorító helyzetek jellemezték eszmélésem első éveit. Kedélyesen búcsúzott el apám, és elment munkaszolgálatosnak. Nyolc év múlva láttuk viszont. Roppant mulatságos volt, amikor anyám felolvasta a falragaszokon plakátolt felhívásokat („Zsidók egynapi élelemmel jelentkezzenek statárium terhe mellett a Bécsi úti temetőnél”), és ettől kezdve bújócskát játszottunk. Hol a munkahelyén, hol az utcán, hol bombatölcsérekben aludtunk. Hol az volt a gondunk, hová tegyük Tomit, egykorú pajtásomat. (Tomi pilóta, én villamosvezető szerettem volna lenni.) Szép, napfényes ősz volt. (Ötévesek voltunk a zsidótörvények megjelenésének napján. Tomit átküldték aludni a szülei hozzánk, és megmérgezték magukat.)
Tomi ránk maradt, később szerencsésen leadtuk a svéd követségen. (Csodával határos módon élte túl a háborút, és valóban pilóta lett, előbb vadászrepülő, később utasszállító kapitánya.)
Csillagos házba kerültünk, mintegy negyvenen laktunk egy lakásban. Megpróbáltatásaink addig tartottak, amíg anyám megismerkedett egy úriemberrel, aki valóságos életművész volt, túlélőzsonglőr. Légóparancsnok, katonaszökevény, igazolványmágus, seftbajnok. Egyik nap zihálva érkezett, öt pengőt adott a nyilas házmesternek, leszedte rólunk a sárga csillagot, és sétálni mentünk. (A ház lakóit, köztük két egykorú barátomat elvitték Auschwitzba. Soha nem jöttek haza.) Megmentőnk lakást szerzett, hamis papírokat, be kellett magolnom új nevemet. („Varga Andriska vagyok, Szolnokról, kibombázott kisfiú.”)
Sokszor megverték, kifosztották, mégis újra meg újra megjelent hamis néven szerzett lakásunkban, hóna alatt egy hallal és vekni kenyérrel. Tudta, mikor tartanak razziát a nyilasok, ilyenkor eltűntünk a lakásból.
Apám hazajött, nem ismertem meg. Anyám röviden kiadta az útját, már mással él. Az apám megállt előttem az udvaron, megfogta a vállam. Hosszan nézett. Aztán elment.
Hamar bejáratos lettem a Petőfi Körbe, ahol írók, értelmiségiek között, szerényen meghúzódva, hallgathattam a parázs vitákat, a kemény, igazságos felszólalásokat. A gimnáziumban azonban megtudták, és nem engedték, hogy filmrendezőnek jelentkezzem a főiskolára. Ellenben bevonultam sorkatonai szolgálatra a BM Határőrség (zöld parolisok) kötelékébe.
Villamosvezető nem lehettem, ellenben a katonaságnál írni kezdtem, néhány novellám, kisregényem megjelent, s azt hittem, ha leszerelek, enyém lesz a világ. Rengeteg témám volt, legszívesebben a holokausztról és a diktatúráról szerettem volna írni.
A világ nem lett az enyém, nem kellett a forradalom. Nem kellett dolgozat az ÁVH iszonyatos rémtetteiről, nem kellett a holokauszt.
Filmlaboráns lettem, három műszakban; valahogy mindig vonzott a film. Innen indult valaha Illés György, Ragályi Elemér, Bíró Miklós operatőr. Híre ment, hogy az alakuló televízió laboránsokat keres. Életem egyik meghatározó döntése volt, hogy jelentkeztem a Magyar Televíziónál. Harminchét esztendőt húztam le ebben a csodálatos intézményben, és amikor az „új idők új szelei” következtében hősi halált halt, kis híján megsirattam.
Fantasztikus évek következtek, az ország közvéleményének meghatározó intézménye lett a munkahelyem, ahol közel húsz évig trükkoperatőrként dolgoztam. Filmek ezreinek főcímét, trükkfelvételét készítettem el, közben írtam és írtam, regényt, forgatókönyvet, színdarabot; végül átminősítettek dramaturggá.
Sohasem éreztem fáradtságot, sohasem óhajtottam megfelelni az elvárásoknak, ha egy munkámat kiszórták, vállat vontam, hoztam másikat. Mindenki tudta a „három T” tilalmát, működött az öncenzúra, aki csak tehette, kihúzta a fejét a hurokból… Akkoriban nem volt olyan sok ellenálló, mint ahányan manapság kiadják magukat hősnek.
Néhány forgatókönyvemet a Filmgyárban valósították meg, a többit a tévében. Megismerkedhettem remek dramaturgokkal, mindenekelőtt Lehel Judittal, Semsey Jenővel, Liszkay Tamással, Békés Józseffel.
Első filmemet Fábry Zoltán rendezte, aki később egyik színdarabomat is (Töltsön egy estét a Fehér Rózsában) színpadra vitte, második munkámat pedig Gertler Viktorral rendezte. Legnagyobb sikeremet Bácskai Lauró Istvánnak köszönhetem (Gyula vitéz télen-nyáron), forgatókönyveimet a televízióban olyan rendezők valósították meg, mint Mihályfy Sándor, Gaál Albert, Félix László, Horváth Ádám, Horváth Tibor, Bánki Iván, Várkonyi Gábor, Gát György, Zilahy Tamás, Kenyeres Gábor.
Néhány tévésorozat elkészítésében is szerepet vállaltam, alapító forgatókönyvírója voltam (Miskolczi Miklóssal és Szabó Györggyel) a Szomszédoknak, tizenhárom részt írtam a Lindából, hat részt (Ungvári Tamással) a Kémeriből. Harmincöt részen keresztül fő dramaturgja voltam a 7-es csatorna és a százhatvan részes Űrgammák című sorozatnak.
Egyik tévéjátékom bemutatója után telefonáltak a Madách Színházból, írnék-e darabot nekik? Az Ádám Ottó fémjelezte színházi műhely megbűvölt. Csodálatos színészek dolgoztak akkor ebben a színházban: Tolnay Klári, Márkus László, Almási Éva, Békés Itala, Piros Ildikó, Bencze Ilona, Huszti Péter, Garas Dezső, Schütz Ila, Avar István, Koncz Gábor, Tímár Béla és mások.
Persze hogy akartam! Négy darabomat mutatták be, és ajánlásukra kerültem a Miskolci Nemzeti Színházba, a Veszprémi, a Békéscsabai és az Arany János Színházba. Váltakozó sikerrel további kilenc művemet tűzték műsorra. Ezek a műhelyek véglegesen megszerettették velem a színházat. Annyira, hogy szerettem volna Magyar Írók Színháza néven új játszóhelyet alapítani, de a mai pénzalapú világban már kevés a csupasz lelkesedés. Kapcsolatok kellenek a pénzügyi potentátokhoz, pártokhoz, politikusokhoz. És itt már elfogyott a tudományom. Nem értek a pénzhez. Nem szeretem a pénzügyi potentátokat. Kissé megvetem a politikusokat, képtelen lennék kilincselni náluk. A Magyar Írók Színháza egy szép álom maradt…
Szabad időmben regényeket irkáltam, eddig tizenhárom önálló kötetem jelent meg.
Szerencsére már nem láttam közelről a Magyar Televízió összeomlását, a „végkielégítés-szakértő” elnökök tündöklését, az elbocsátásokat, az elfogult politikai sodródásokat, a színvonaltalan, semmitmondó műsorok gyártását.
A tévéfilm, tévéjáték eltűnt a süllyesztőben. A kereskedelmi tévék egynémelyike gyárt szappanoperát, ezeket nem szeretném minősíteni.
Természetesen a munkát nem hagytam abba: a Budaörsi Játékszín megrendelésére szép munkákat készíthetek, bestsellereket alkalmazok színre. Színpadi megjelenésük – remélem – fontos része lehet a magyar kultúrának.
Bemutatták adaptációmban Steinbeck Az édentől keletre című művét, Móra Ferenc Aranykoporsóját, aktualizáltam O’Neill Vágy a szilfák alatt című művét és Hunyadi Sándor Júliusi éjszakáját.
Elkészült és bemutatásra vár Lee Harold Ne bántsátok a feketerigót! című csodás regénye. Fontosnak érzem legújabb munkámat: Mészöly Miklós Az atléta halála című remek regényét alkalmazom színpadra.
Magánélet? Természetesen. Született egy kislányom. Ma már anya.
Ja, és megjelent egy regénye is… Büszke vagyok rá.
