Ez idő tájt még otthon szültek az asszonyok, miszerint szó szerinti szülőfalum Répceszemere. Radnóti-hitvallással ez egy gyökér, mely hol erősen, hol halványabban, de meghatározza sorsom, tevékenységem viszonyát az ősi röghöz.
Édesanyám Anna Karenina-i megszállottsággal terelt a művészet – de főleg a zene – irányába, de nagyanyám „lepléskönyve” (lexikon) is korán nyitogatta elmémet, hogy lassan-lassan megtermékenyítsen a szeretet melegének inspiráló erejével.
A háború alatt kipróbálhattuk a szeretet testvérének, az irgalomnak gyakorlását, mely abban nyilvánult meg, hogy a gettókba terelteknek élelmet, a menekülteknek szállást, a ki- és bevonulóknak az út szélén vizet és csokoládét osztottunk. Ezek már csepregi emlékek, ahova apám – az ottani villamoskörzet vezetőjeként – a családdal költözött. Ide kötik emlékezetemet az első zongoraórák az apácáknál, a Verdi-, Puccini-filmek, melyeknek hatására azonnal zenét kezdtem szerezni, de az első vezénylés is. Schubert–Bertä Három a kislány című daljátékán próbálgattam „oroszlánkörmeimet” az akkori zenekarból kölcsönkért szombathelyi zenészekkel. Ekkor már a szombathelyi Zeneiskolába jártam, ahova Lendvai Ernő – a híres Bartók-kutató – vett fel. Zeneirodalom-órái nyitották fel szemem az értékes zeneművekre, de főleg azok elemzésére és helyes értelmezésére. Miután őt és feleségét, Tusa Erzsébetet Győrbe helyezték, az ottani konzi élére, mi, növendékek is követtük őket. Ekkor már 1956-ot írtunk. Pogány Laci zongorista barátom, a későbbiekben a salzburgi Mozarteum tanára, a MEFESZ-szel keresett kapcsolatot, és talált is. Következmény: ő figyelmeztetésre elhagyta az országot, én nemzetőr lettem, ennek jutalma letartóztatás, három hónap Kistarcsa, két és fél év REF (rendőrségi felügyelet) és végül kizárás az ország valamennyi felső iskolájából. Kalmár Márton igazgatónak köszönhetem, hogy, ha név nélkül és index nélkül is, de járhattam zeneszerzés-, karvezetésórákra. Hogy ez milyen hasznos volt számomra (amit Vönöczky tanár úrnak köszönhetek): ’59-ben a bécsi VIT-en dal kategóriában díjat nyertem, amit a zsűri elnöke, Aram Hacsaturjan hozott magával Budapestre és adott át egy Bolgár rakparti székházban, smasszerok jelenlétében, akik természetesen nem a világhírű szovjet zeneszerzőre, hanem rám vigyáztak. Érdekes volt a jelenet, mikor a fogadáson meghívott Moszkvába, de nekem természetesen nemet kellett mondanom.
A karmesteri pályára – a konziigazgatóhoz hasonlóan – Kórodi András állított, akihez később, a szakmain kívül, baráti szálak fűztek. Hivatásom tökéletesítéséhez nagyban hozzájárult, hogy olyan nagyságok asszisztenseként működhettem, mint Vaszy Viktor, Somogyi László, Kórodi vagy Eötvös Péter.
Szombathelyre visszatérve a Lendvaytól örökölt hagyományokat igyekeztem folytatni, itt minden Bartókból volt levezethető és elnevezhető.
A zeneiskolát Csikor Elemér Bartók-növendék alapította 1909-ben. Itt lett először hivatalos tananyag a Mikrokozmosz és a Gyermekeknek sorozat, a zeneiskola, a körút, a hangversenyterem Bartókról van elnevezve; majd ide hívtam 1976-ban a szemináriumot és fesztivált, mely szintén a zeneszerző nevét viseli, bázisát már az általam alapított Szimfonikus Zenekar alkotta, amely már 1974-től hivatásos zenekara az országnak. A főhivatású együttes az ország egyetlen zenekara, amely koncertjeinek színhelyén, a Bartók Teremben próbál. Hízelgett nekem, hogy a szombathelyiek a termet – mely a zsinagóga épületéből lett kialakítva – „Petrópolitennek” hívták.
A művészeti élet kiteljesedésének teljében elláttuk Nyugat-Dunántúl hangversenyéletét, emellett hangversenyeztünk minden nagyvárosban és rendszeresen Budapesten. Ismert szereplői voltunk Bécs, Pozsony, Graz, Linz, Ljubljana, Kassa hangversenyéletének, turnéink behálózták egész Európát.
Mint zeneszerző is, különös helyet foglalt el zenekarom életében a kortárs zene. A kisebb műveket is beleértve közel száz mű ősbemutatóját vezényeltem, melyek jelentős része rögzítésre is került (hanglemez, CD, rádió, tévé stb.). Életem során meghatározó volt az opera. A Savaria Játékokon, Soproni Heteken kívül vendégkarmester voltam a budapesti Operában, az Erkelben, a szegedi Operában, Grazban és a bécsi Kamaraoperában. Széles körű tevékenységünk és színvonalunk Szombathelyre vonzatta a tévé nemzetközi karmesterversenyét, amelyben állandó zsűritag voltam. Vezényeltem a magyar zenekarokon kívül amerikai és kanadai zenekarokat, Európában Ausztriában, Németországban, Szlovákiában, Szlovéniában számítottam állandó vendégnek (grazi zenekar, a Szlovák Filharmónia zenekara, Händel Festschpiel Orchester Halle, Szlovén Állami Filharmónia stb.). Most veszem észre, hogy mindent múlt időben írtam, holott jelenleg is vezényelek – főleg Szombathelyen és Győrben meg az MZT Minifesztiválján.
A hetven év átélve rengeteg, azt leírni hetven sorban lehetetlen, de a vezérfonal itt áll, és talán ennek elismeréseként hadd büszkélkedjek néhány díjjal, kitüntetéssel: Liszt-díj, Bartók–Pásztori-díj, 1956-os emlékérem és a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje, valamint az Artisjus elismerését kaptam három alkalommal is a magyar zeneművek kimagasló tolmácsolásáért.
