Magda Gabi

színművész (Budapest, 1937. február 28.)

    Az angyalföldi Tüzér utcában nőttem fel, a „Váci út és Lehel út között”. Szerény körülmények között éltünk. Hárman voltunk lányok, anyukánk szép ruhákat varrt nekünk, szép verseket szavalt és szép dalokat énekelt. Talán ez késztetett később a színészi pályára.
    Minden nagyon biztatóan indult. Érettségi után jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Egyszer a középiskolában a Kőmíves Kelemenné balladájával egy egész iskolát „megríkattam”. Természetes hát, hogy ezzel a verssel mentem felvételizni. Mély átéléssel, könnyek között sirattam el szegény Kelemennét. Előadásomat mosolyogva hallgatták (amit én művészi sikerként könyveltem el). Básti tanár úr közölte: „Továbbengedjük, de azért, mert szép, még ne higgye, hogy már kész művésznő. A balladát sürgősen felejtse el és készüljön lírai és vidám versekkel.” Végül is felvettek.
    A főiskola. Szerettem a főiskolát. Hálás szívvel emlékszem tanáraimra. Különösen a nálunk csak pár évvel idősebb Szinetár Miklós osztályfőnök úr pajkos, együttérző, cinkos terelgetésére, Sulyok Mária csupa szív szigorúságára és Gellért Endre feledhetetlen beszédóráira. Emlékszem az ’56-os forradalom napjaira, Sinkovits Imre „Talpra magyar”-jára és a Rádió éjszakai ostromára. Kitörölhetetlen emlék az első színpadi szereplésem a vandál módon felrobbantott Nemzeti Színházban, Lukács Margittal és Básti Lajossal egy színpadon (Az ember tragédiája: Kimon).

Tabi László: Nagymutatvány (Nemzeti Színház, 1963) Ungvári Lászlóval

    Vidéken. Azokban az években egy minisztériumi rendelet minden végzős főiskolást vidékre parancsolt. Én az egri Gárdonyi Géza Színházba szerződtem. Hamar megszerettem a hangulatos várost. Egymás után játszottam jobbnál jobb főszerepeket. Többek között Nyilas Misit (Légy jó mindhalálig), Pericholét (Az oltári szentség hintaja), Mariannát (Fösvény); de énekeltem és táncoltam operettben is (Hawaii rózsái). Jól éreztem magam. Sajnos a vidéki színházaknál kötelező volt a „tájolás”. Télen-nyáron vittük a kultúrát a legkisebb faluba is. Az eszme nagyon szép volt, a körülmények többségében elviselhetetlenek. Rázós busszal utazni kilométereket, fűtetlen szobákban öltözni, hideg színpadokon játszani (sokszor télikabátban), ez komolyan veszélyeztette a színészek egészségét. Beteg lettem, s gyógykezelésre Parádfürdőre küldtek. Itt megismerkedtem Zelk Zoltánnal. Szívesen hallgattam színes, érdekes „előadásait” irodalomról, költőkről és az ’56-os forradalomról.
    Távozásomkor kezelőorvosom komolyan figyelmeztetett: „Ha nem akar ismételten visszaesni, végleg felejtse el a tájolást.” Figyelmeztetése ellenére még két évig játszottam vidéken. Végül is be kellett látnom, hogy az orvosnak igaza van. Életem sorsfordulóhoz érkezett. Választanom kellett: vidéki színházak a tájolás veszélyével vagy Budapest a „szabadúszás” bizonytalanságával. Az utóbbit választottam.
    A szabadúszás. A színházak államosításával döntően megváltozott a színészek élete. A státusrendszer a szerződtetett művészeknek állandó munkahelyet, fix fizetést és a nagyobb művészi felkészülés lehetőségét jelentette. Természetes, hogy mindenki ragaszkodott a státusához. Nekem a szabadúszás anyagi bizonytalanságot, a státushoz jutás nehézségét, munkanélküliséget hozott. Ilyen bizonytalan érzésekkel költöztem vissza Pestre, és vártam… Szerencsére nem kellett sokáig várnom. Duka Margit, a Gyermekszínház igazgatónője a Bűvös erdő című mesejáték főszerepére hívott meg. Örömmel mentem, bár tudtam, hogy végső megoldást ez sem adhat, mivel a színház nem rendelkezik állandó társulattal. Nagyon sok főszerepet játszottam el itt az évek során. Legemlékezetesebb Zelk Zoltán Az ezernevű lány című mesejátékának bemutatója, mert a darabot a szerző nekem írta. Ismeretségünk az évek folyamán barátsággá fejlődött. Az előadást Ádám Ottó rendezte. Hamarosan felfigyeltek rám a rendezők. Gyakori vendég voltam Budapest szinte valamennyi színházában. (Néha egyidejűleg kettőben is.) Kitűnő rendezőkkel dolgoztam és kiváló művészeket ismertem meg. Maradandó élményem Szabó Magda Fanni hagyományai című darabjának bemutatója Egri István rendezésében a Katona József Színházban. Amália szerepét játszottam, olyan színészóriásokkal, mint Lukács Margit, Ladomerszky Margit, Ungvári László és Gáti József. Ők befogadtak, szerettek és biztattak. Büszke vagyok, hogy Szabó Magda nagy elismeréssel és szeretettel dicsérte alakításomat.
    Film, tv, rádió, szinkron. Már főiskolás koromban filmeztem (Jancsó Miklós: A harangok Rómába mentek; Máriássy Félix: Karambol; Ranódi László: Razzia; Keleti Márton: Esős vasárnap stb.). Sok-sok tévéjátékban szerepeltem. Élő adásban mesét mondtam a gyerekeknek, hosszú éveken át tanítottuk illemre a nézőket a Tudni illik, hogy mi illik című tévésorozattal, Feleki Kamill irányításával. Számát sem tudom a rádió- és szinkronszerepeimnek.
    Semmi sem tart örökké. Tudtam, hogy lassan majd szerepkört kell változtatnom. Sajnos szomorú példák sokaságát láttam magam előtt. Idősödő kiváló művészek hosszú éveken át vártak egy-egy szerepre, sokszor hiába. Nem akartam ilyen sorsra jutni, ezért inkább a Szinkronvállalat színésztársulatához szerződtem. Innen mentem nyugdíjba.