A jövő év „böjtelő havában” lesz hetven esztendeje, hogy világra jöttem. Hegyaljai református magyarok és a Nyitra vidéki tót–lengyel ősök ivadékaként a pesti rozsdatemető tájékán születtem. Pontosabban a Rökk Szilárd utcai Bábaképzőben (ma Gerontológiai Intézet) láttam meg a napvilágot, szülőföldem tehát a régi szép Józsefváros, ahol életem felét leéltem. Kitűnő iskolákba járhattam. A Horváth Mihály (Mária-Terézia) téri gyakorlóiskola és az akkoriban Mérei Ferenc által vezetett Országos Pedagógiai Intézet nagyszerű alapokat adott.
Családomból elsőként lehettem értelmiségi. Történelem–könyvtár szakra vettek fel 1955-ben. Igazi „szabad bölcsészként” hallgathattam Szabó Árpádot, Fülep Lajost, Benedek Marcellt, Füst Milánt. Tanárom volt Mezey László, Borzsák István és László Gyula, akinek segítségével 1956 őszén sikerült hármunknak átkerülni az áhított régészfakultásra, ahol induláskor a három diákra hat professzor jutott.
A pályakezdés már kicsit nehezebb volt. Gyakornokoskodtam a Budapesti Történeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Múzeumban. Majd ásatási munkásként dolgoztam, illetve a Műegyetem építészettörténeti tanszékének céduláztam, így kerestem némi pénzt. Első igazi munkahelyem az akkor hőskorszakát élő Országos Műemléki Felügyelőség lett 1961-ben. Egyetlen fiam 1962-ben született. Az Entz Géza által vezetett tudományos osztály szinte az egyetem folytatása volt számomra. Igen fiatalon nagyszerű feladatokat kaptam, kitűnő munkatársi gárdába kerültem. Például akkor készítettük az Országos Műemlékjegyzék revízióját. Egy-egy építész, művészettörténész, régész, fotós együtt járta sorra az ország összes műemlékét. Jutott feladat számomra Nógrád, Veszprém, Zala, Baranya megyében, majd Borsod-Abaúj-Zemplénben, de Szabolcs-Szatmár megyében is.
1968-ig az Országos Műemléki Felügyelőség régésze voltam. Munkáim között volt római kori kutatás, majd több mint harminc kisebb-nagyobb középkori műemlék, több falusi templom és templomrom, később jelentős várak: Siklós, Diósgyőr. Legjelentősebb munkám a diósgyőri vár és műemlékegyüttes és ennek tudományos feldolgozása volt.
1968-ban a miskolci Városi Tanács a helyreállított várban múzeumot létesített, melynek igazgatója lettem 1974-ig. Ebben az időszakban folytattam a vár és a városterület két pálos kolostorának feltárását, az avasi templom kutatását, a vármúzeum fejlesztését.
Ez a Diósgyőri Vármúzeum–Miskolci Galéria–Miskolci Képtár „speciális képződmény” volt. Egyrészt gyűjtemény (ahová akkor visszakerült a vár 1930-as években folytatott feltárásának anyaga is a megyei múzeumból), másrészt a Miskolci Galéria képzőművészeti kiállítóhely (melyet a miskolci grafikai biennálék igénye hívott életre), harmadrészt a Miskolci Képtár képzőművészeti gyűjtemény és kiállítóhely (ennek alapja a Petró-gyűjtemény volt). A galéria 1974-ben visszakerült városi kezelésbe. A vármúzeumot és a képtárat a megyei múzeum kebelezte be szintén 1974-ben. (Az ügyek hátterében a megye és város „vetélkedése” volt érzékelhető.) Mindenesetre 1968–73 között Miskolcon pezsgő kulturális élet volt. Komolyzenei rendezvények a Várban (például Bartók Kékszakállú herceg vára), továbbá a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak szinte nyári otthona lett a Vár. Évenként 10-12 kiállítás a galériában, 5-6 a képtárban. (Köztük: Ország Lili kiállítása a Várban 1972-ben, a Nyugat-európai Iskola festőművészeinek tárlata a galériában, Kondor Béla állandó kiállítása a képtárban stb.) A miskolci rövidfilmszemlék rendezvényeinek is otthont adtunk, továbbá művészetszociológiai vizsgálatok is zajlottak nálunk 1971–72-ben, vidéken talán először.
1974-ben visszaköltöztem Budapestre. 1974–81 között az Éri István vezette Múzeumi Restaurátor és Módszertani Központ osztályvezetője voltam. Az MRMK-ban hivatali munkám módszertani, tudományszervezési, ismeretterjesztő jellegű volt. Például tantervet készítettem a múzeumi gyűjteménykezelők képzéséhez, illetve „bábáskodtam” a Tájak–Korok–Múzeumok nagy sikerű könyvsorozatának születésénél. 1980-ban szereztem kandidátusi fokozatot A diósgyőri vár feltárása témában.
1982–92-ig a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársa, az adattári osztály helyettes vezetője voltam (Kralovánszky Alán mellett), továbbá a múzeum sárospataki filiájának szakfelügyelője. Sárospataki munkám kapcsán közel húsz évig besegítettem a Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény nyilvántartási, kiállítási munkáiba.
Pályám során kb. 35 feltárás vezetője voltam, mintegy ötven tudományos publikációt írtam.
Disszertációmat az Akadémiai Kiadó adta ki 1988-ban A diósgyőri vár címmel. A Corvina Kiadónál három nyelven jelent meg Diósgyőrről szóló könyvem 1971-ben. A Tájak–Korok–Múzeumok sorozatban megjelent füzeteim: Miskolc-avasi templom, Berhida, Diósgyőr, Siklós stb.
1992-ben, előkészítetten mentem nyugdíjba múzeumi munkámból. Tudományos munkásságom dokumentációit, iratanyagát átadtam a Herman Ottó Múzeum régészeti osztályának, azóta is figyelemmel, szakvéleménnyel kísérem egykori tanítványom (Lovász Emese) ez irányú munkáját.
Egyéb munkáim dokumentációi az Országos Műemléki Felügyelőség (NEKÖM) Tervtárában, illetve az illetékes megyei múzeumi szervezeteknél fellelhetők, szívesen adom hozzájárulásomat ifjabb pályatársaimnak a további kutatásokhoz, feldolgozásokhoz.
A mai napig a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat aktív tagja vagyok, néha elvállalok egy-egy lektorálást, előadást… de az utóbbi évtizedben, mint „késői pályamódosító”, részt vettem mentálhigiénés képzésben.
Tíz esztendőt dolgoztam lelkesen és önkéntesen a Conditio Humana és a Nemzetközi Építőbarátok Alapítvány munkájában. Most sem unatkozom, jelenleg is két alapítványnál dolgozom.
Életem egymástól jól elválasztható korszakokra oszlott, melyeket külső és belső tényezők egyaránt befolyásoltak, alakítottak.
