Pethes Mária

Költemények Péli Tamás festményeihez

Pénelopé

Ha kell
húsz évig várok rád
okádjon fel akár
háborgó pokol-gyomrából Hádész
vagy törjenek ellened
az összes istenek
rettentő hatalommal
Maradj bár magadra
tudom mindenképp visszatérsz
csak szemezz hajód vitorlájába
szőtt óvó szememmel
Állandósságom sós zefíren
ringatja megfáradt lelked
Addig várlak míg hajód
életünk viharvert szigetén kiköt
Mindketten foglyok vagyunk
széttéphetetlen szerelmünk
fűzött láncra
Magányos éjszakákon küldj
fehér galambot
csőréből csókodért szomjazó
ajkamra ontsa elhullott könnyedet
Szikkadó ölem
parti fövenyen
a téged fürösztő tengerre tárom
Egy cseppje érintette bőröd
s nem bánom hogy zokogva
csak így ölelhetem
merész vállalkozásban elgyötört
szerető Párom
Ha húsz évig kell várjalak
egyetlennek napnak hiszem
szépnek és erősnek látlak
s magam is neked őrizem
némán mint liliom
anyád elcsitult testét
halottas ágyán

2001. 02. 27.

Jézus az Olajfák hegyén

Én tudom
van messzebb és több
mint a vért könnyező
magányos sziklatömb
A merengés szélütött apostolai
sodortatják hírnév szárnyán maguk
Ti nem hirdethetitek Mi vagyunk
Én vagyok és leszek
Hiába loptak el egy szeget
megfeszítésemkor síró cigányok
Mindenkor énérettem épülnek oltárok
Bűnt követtek el
Bocsánatért járultok hozzám
de sosem a szeretet
az önzés útján
Könyörögtök sírtok
Magamra hagytok

Hódolat az Asszonyoknak

a vasvértbe öltözöttnek
a szúrós tekintetűnek
a nagyakaratúnak
az első fiút szülőnek
a szeplőtelenül megtermékenyülőnek
az imába burkolódzónak
a kis Jézust nevelőnek
a könyveket írónak
a mindent tudni akarónak
a szenteskedőknek
az elkergetőknek
a virágkoszorús szeretőnek
a galambot etetőnek
Körülvesznek
Hódolat nekik
Lelkiismeretem tükörcserepein
tapodva szürke mén
némán fejet hajtva néz rám

Születésnapi köszöntő

Kettőezerötszáz-
nyolcvanegy napon
és éjen át vittelek
a Nagy László-i
túlsó partra
Kettőezerötszáz-
nyolcvanegy napon
és éjen át hittem
a nagy vizek csillogását
semmi sem fakítja
Már háromszáz-
negyven napja
magányosan evezek
törött csolnakomban
Lámpásom sincsen
túlpart sincsen
De újabb
kettőezerötszáz-
nyolcvanegy napon
és éjen hiszem
hogy megtalállak tavaszi
virágfakadásban
nyári záporokban
cikázó villámok
vak szünetében
csikorgó telekben
s óvatosan
fogam közé vehetem
megfáradt szíved

1992. augusztus 7.