Erdős Kamill cigánymúzeum-tervezete

    A nevezetes iratot – memorandumnak is nevezhetnénk –, amit dr. Balassa Iván őrzött meg. Nagy értéket mentett meg a professzor: Erdős Kamillnak ezt a beadványát ugyanis egyetlen minisztérium vagy más hivatali iratok között ma már nem lehet felkutatni. Elsüllyedt, ahogy az első pillanatoktól fogva süllyesztőbe akarták tenni, hiszen akkor (1960-ban) a hivatalos pártpolitika nem akarta elismerni a cigányság nemzeti-etnikai kisebbségi mivoltát, sőt, valójában etnikai jellegzetességeit is tagadni akarta. Márpedig egy múzeum a cigányság etnikai értékeinek felkutatásával erre látványos cáfolat lett volna. Amikor ő ezt a tervezetet benyújtotta, a legkülönfélébb kifogásokkal éltek. Így például a hivatali mamelukok azzal „érveltek”, hogy egyidőben kellene megvalósítani valamennyi hazai kisebbségnek a múzeumot stb., stb.
    Azt a tanácsot kapta akkor Erdős Kamill, hogy beadványát „cigány gyűjtemény” néven illesse, úgy is mondhatnánk, álcázza.
    Minderről részletesen és hitelesen beszámol dr. Balassa Iván professzor.
    A közölt tervezetből világosan kirajzolódik egy komplex múzeum jól átgondolt, módszeres gyűjtésen alapuló, elvileg is meghatározott koncepciója.

Kárpáthy Gyula

Előterjesztés cigány múzeum felállítása tárgyában

    I. Indokok. A kutatás fontosságának tudományos és politikai alátámasztása:
    a/ A cigányok, igen nagy hagyományőrző képességükkel – saját hagyományaikon kívül – őrzik még azokat a hagyományokat is, melyek a magyarok között még kiveszőben vannak, illetve kipusztultak. Ezenkívül a cigányok – Indiából Európába történő vándorlásuk során – felszedték az útbaeső népek szellemi és anyagi kultúrájának egy részét, tehát: nemzetközi jelentőségű. Az összehasonlító néprajztudományban szinte elengedhetetlen a cigányanyag ismerete.
    b/ Jelenleg nemcsak Magyarországon, a Szovjetunióban, a szocialista országokban okoz problémát a cigányok társadalmi beilleszkedése, hanem egész sor kapitalista országban is, pl. Franciaországban, Svédországban, a Német Szövetségi Köztársaságban stb.
    De ha ismerjük a különböző fajta cigányok ősi foglalkozását – tehát ha felkutatjuk azokat a tárgyakat, melyet pl. kovácscigányok stb. készítettek, akkor már megkönnyítjük a válaszadást erre a kérdésre: milyen munkák felelnének meg leginkább a különböző fajta cigányoknak? Legalább is a kezdeti időszakban. Mert hiba volna, ha pl. teknővájó cigányokat nem erdőgazdaságokban és kovácscigányokat nem vasipari munkahelyeken foglalkoztatnánk.
    Ami a sajnos még igen sok helyen tapasztalható „faji előítélet” kérdését illeti: egy cigánygyűjtemény megtekintése hathatósan járulhatna hozzá ennek fokozatos – de mielőbbi - megszűnéséhez. Mert a gyönyörű, dúsan díszített művészi tárgyak (pl. vasfogasok, kocsik, sírkerítések, a híres cigányfúrók, csengők, pipaszurkálók stb.), ezenkívül a csodaszép népköltészeti alkotások (balladák, dalok, mesék) – melyekbe belelapozni és itt e helyen olvasni is lehetne – más színben tüntetnék fel a cigányokat, azokat a cigányokat, akikről oly sok elítélő szó esik, sokszor igen-igen méltánytalanul.
    (A magyar emberek többet tudnak olvasmányaikból pl. a négerekről vagy az indiánokról, mint a cigányokról, pedig ezek köztünk élnek. És ebben van a cigányság tragédiája. Mert eredetük, származásuk, történelmük a környező lakosság előtt ismeretlen, tehát az egyszerű magyar szemével nézve – gyanús.) A Cigánymúzeum megtekintése után talán nem fog az apa így fordulni a fiát tanító pedagógushoz: „az én gyerekemet pedig ne ültesse cigány mellé”.
    Ami magukat a cigányokat illeti: régi, megrögzött szokásaik, babonáik ellen sem tudunk megfelelő módon harcolni, ha nem ismerjük sajátos életfelfogásukat – és nem utolsó sorban azokat a tárgyakat, amuletteket (pl. „szemverés elleni”, „terhességi”, „betegség gyógyító” stb.), melyekhez a babonás képzetek rögzülnek. És ez egyben higiéniai, egészségügyi kérdés is.

    II. A múzeumi gyűjtés jelentősége – emlékezés a holocaustra. A cigányság egyre fokozódó asszimilációja következtében, anyagi és szellemi kultúrája veszendőbe megy. A rézművesek, kovácsok, bádogosok, teknővájók, fésűkészítők, meszelőcsinálók stb. nem tudják felvenni a versenyt a fejlettebb iparral, kereskedelemmel. Ez világjelenség. Nálunk, mint a múltban viszonylag elmaradottabb országban, ez a pusztulás nem volt olyan rohamos. Éppen ezért a külföld még jelenleg is – ugyanúgy, mint a századforduló táján – Magyarországot „a cigánytudományok klasszikus földjének” ismeri. (Természetesen ehhez hozzájárult a nagy cigánykutató triumvirátus: Wlislocki Henrik, Herrmann Antal és József főherceg tudományos munkássága is.)
    Napjainkban is tapasztalhatjuk, hogy külföldi kutatók magyarországi kollégáikhoz fordulnak vitatott, illetve megoldatlan problémáikkal. Sőt, nemcsak a tudósok, hanem hivatalos hatóságok is minket keresnek meg, mint ahogy pl. Pierre Join-Lamber francia államtanácsos úr – a franciaországi „cigányügy” rendezése kapcsán – a mi véleményünkre volt kíváncsi, ugyanúgy, mint Carl-Harman Tillhagen, svéd állami megbízott és a német Georg Althaus.
    Biztos vagyok abban, hogy nemzetközi viszonylatban is nagy érdeklődés nyilvánulna meg e gyűjtemény iránt, hiszen első lenne a világon.
    És végre méltóképpen megemlékezhetnénk cigánymártírjainkról is (a hitleristák kb. többszáz ezer cigányt pusztítottak el a különböző koncentrációs táborokban), akikről sajnos – és mondjuk meg: szégyen – vajmi keveset tud a közvélemény.

    III. A beszerzések tervszerű megindítása. A gyűjteménynek időlegesen helyet ad Dankó Imre múzeumvezető, a gyulai Erkel Ferenc múzeumban – az első 1-2-3 évben, míg az anyag, a tárgyak gyűjtése, ezek feldolgozása folyik.
    A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének támogatására is számítok, melynek munkatársai – ha igaz is, hogy nem ebben az ügyben, de – már eddig is kimutatták messzemenő jóindulatukat és lelkesedésüket minden jó ügy iránt, mely egyenlő a magyarok és a cigányok közötti jóviszony mielőbbi kialakításával. (A fent említett Kulturális Szövetség egy korábbi, csakhamar megszűnt szervezet, nem azonos az 1985/86-ban létrejött MCKSZ-szel. A szerk.)
    Meginduláshoz szükség van 5000 forintra, tárgyvásárlásra, és 5000 forintra a begyűjtő utak, szállítás fedezetére, az 1961-es évre, a gyulai múzeum költségvetésében.
    Sorrendi fontosságban említem a cigánykovácsok készítette tárgy beszerzését, a hozzá való műhelyfelszereléssel, a „kárpáti”-cigányoktól, az oláh-cigányok „khelderas”, „bodoca”, és „fodozovo” törzseitől, illetve fajtáitól. (A különböző fajta cigányok készítette tárgyak formában és díszítésben eltérnek egymástól.)
    A nagyobb kovácsmunkák, pl. az úgynevezett „dorozsmai kocsi” (vasalkatrészei, melyet cigánykovácsok csináltak, dúsan díszített), sírkerítés, vasfogas – ezenkívül a későbbiek folyamán, pl. egy-két sátor, teljes női ruházat stb. beszerzéséhez természetesen további támogatás szükséges, gondolok itt például a Cigányszövetség áldozatkészségére is.
    Sajnos én, súlyos és állandó betegségem, ezenkívül rokkantsági járadékom miatt semminemű állást, illetve hivatalt nem vállalhatok el, de – társadalmi munkában – szívesen elvégzem és megszerzem a cigányanyag felkutatását, katalogizálását, rendszerezését, mellyel megvetnénk az alapját önálló Cigány Múzeumnak.

Erdős Kamill
cigánykutató

A dokumentumot első ízben közölte Kárpáthy Gyula az általa szerkesztett könyvben (Apostolok módján, SMdigital Kiadó, Budapest, 1999.)