Ember, emlékezet, történelem

    Furcsa dolog a történelem. Események, különböző történések és híres személyek időbeli egymásutánjaként képzeljük el általában, s gyakran nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, hogy mi is és mások is ugyanúgy részei és részesei vagyunk eseményeknek, mint az emlékezet által kiemelt, s így híressé vált személyek. Részesei, részei, mi több alakítói és elszenvedői vagyunk a történelemnek, s nemcsak közösségként, hanem egyénként is. Az individuum önálló cselekvőképességével, gondolataival és lehetőségeivel. És azt se felejtsük el, hogy a történelem nem a történelemtankönyvekben kezdődik. Ezek a könyvek csupán leszűkített tényanyagot közölnek, s csak nagy vonalakban tárják elénk egy-egy korszak történéseit s a mindezeket alakító mérvadó személyeket. Ez azonban csupán a felszín. Ez alatt viszont hús-vér emberek, emberi sorsok húzódnak, melyek éppúgy alakítói vagy elszenvedői voltak egy-egy eseménynek, mint a történészek által kiemelt szereplők. Gondoljunk csak a második világháborúra, ahol magyar katonák ezrei haltak meg vagy estek fogságba: az ő egyéni, személyes történetük éppúgy hozzátartozik a történelemhez, mint a tábornokok vagy a diktátorok története és személye. S néha az egyes ember szemszögén keresztül érdekesebbek az események, más fénybe kerülnek történetek, vagy akár a tények is megváltozhatnak. Éppen ezért fontos Gutai István munkássága és tavaly megjelent könyve, a Gyönyörű a szibériai erdő.
    Gutai Istvánt elsősorban az egyes ember érdekli. A személyes sorsokra figyel, ezeket kutatja fel és jegyzi le, hogy mindezekből aztán a valóság egy színesebb képét tárja elénk. Gutai megszólaltatja a kommunikatív emlékezetet, s teszi ezt az utolsó pillanatban: könyvének első felében a második világháborúban fogságba esett, majd kiszabadult, volt orosz hadifoglyok mesélnek elfogatásukról, a lágeréletről és a hazatérésről. Érdemes itt megidézni a könyv bevezetőjét író Rózsás Jánost, aki maga is a gulagon raboskodott: „nagyon meg kell becsülnünk ezeket a szórványos vallomásokat, a késői, de nem elkésett, hiteles tanúságokat, hogy valaha majd a történelmi eseményekhez hűen megírt iskolai történelemkönyvekben a későbbi nemzedék – legalább néhány bekezdés erejéig – értesüljön a XX. században ártatlanul és méltánytalanul szenvedett rabságról.” A megszólalókat nemcsak a világháborúban való részvétel köti össze, hanem a származás is: mindannyian Paksról vagy környékéről származnak, s ugyanoda térnek vissza szabadulásuk után. Kis nemzedéki tablót állít össze Gutai a volt hadifoglyok vallomásaiból, s ezek egy árnyalt, színes képet rajzolnak a hadifogságról. S amennyire árnyalt és színes, annyira szomorú és tragikus a kép. Szelp János vallomásában hű képet ad a rabok elhelyezéséről és szállásáról a messzi Szibériában: „Novoszibirszk volt a végállomás. Ez a város kilencezer kilométerre van Budapesttől. Mentünk a lágerbe, ahol úgy hatvanezren lehettünk. A fenyőpriccsek alatti üregben nyüzsögtek a patkányok. Egyszer éreztem: mászik valami az arcomon. Patkány volt. (Az ember a feje alá tette a kis holmiját, a kenyérdarabjait is, arra jöttek.)” Nem véletlenül mond a volt hadifogoly kenyérdarabot: a vallomásokból az is kiderül, hogy gyakran néhány kenyérmorzsáért is ölre mentek a foglyok, s az is előfordult, hogy nemcsak a foglyok, hanem a szovjet őrség is a kenyérdarabokért verekedett.
    Akadt, aki a szépet is meglátta abban a kilátástalan helyzetben: „Egyébként gyönyörű a szibériai erdő. Ha valaki nem látott olyan hatalmas ősfenyveseket, nem is tudja elképzelni, milyen faóriások vannak abban.” Kakstetter Ferenc a szép mellett a minduntalan rájuk törő honvágyra is kitér, mely sok hadifoglyot egyenesen az öngyilkosságba kergetett, vagy akadtak olyanok is, akik megbolondultak.
    Gutai könyvének másik jelentős fejezete, melyben paksiak emlékeznek az 1956-os eseményekre. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Az ’56-ról szóló visszaemlékezések szubjektivitása rendjén van, viszont a fejezet bevezetését író Kunszabó Ferenc írása sajnos nem hagyható szó nélkül. Ha egy visszaemlékező, vallomástevő szubjektív hangvételt üt meg, már csak a műfaj miatt is, akkor abban nincs semmi kivetnivaló, s ez nem befolyásolja a kötet értékét, hiszen ezek közlések, melyeket értelmezni kell és lehet. Ha viszont a kötet egyik fejezetéhez tartozó bevezető írásban a szerző (Kunszabó Ferenc) elragadtatja magát, akkor az sajnos az egész kötetre hatással, mi több negatív hatással lehet. Kunszabó Ferenc Nagy Imre 1956-os szerepét minősíti és értékeli túlságosan is elfogultan, s nemcsak az objektivitás, hanem a mindezt alátámasztó tények is hiányolhatók az írásból. Az érthetőség kedvéért idézem az illusztris szövegrészt: „Lényegében ugyanez a helyzet 1956-tal, melynek vezetőjévé a szoclibek mindenáron Nagy Imrét akarják megtenni. Nagy Imre kommunista, sőt KGB ügynök volt. A forradalom napjaiban nemcsak hogy úszott az árral, hanem aláírása ott van pl. a szovjet csapatokat behívó kérésen csakúgy, mint a statáriumot elrendelő dokumentumon.” Az, hogy Nagy Imre szerepe és értékelése kérdéses és problematikus 1956 kapcsán, rendben van, azonban az ilyen típusú agresszív és nem mindenben helytálló (Nagy Imre és a KGB?) észrevétel vagy inkább elragadtatás éppen Gutai könyvének eredeti funkcióját veszélyezteti: a kötetben szereplő vallomásoknak elsősorban szemléltetniük kell, s a szerző vagy a szerzők feladata nem az ítélethozatal.
    A kötet a második világháborús és az 1956-os visszaemlékezők mellett a közelmúltból is megszólaltat embereket, akik vallomásaikban szintén a paksi kistérséghez vagy Sárpilis községhez kapcsolhatók. Ez utóbbi vallomásokból, faluszociográfiából kirajzolódnak az elmúlt bő évtized társadalmi és politikai konfliktusai, változásai a régió kisemberének szemszögén keresztül. Mikrotörténelem ez, mely szépen beilleszthető a nagy történelmi narratívákba, s így ezek kiegészülnek: árnyaltabbá válnak. Gutai István könyve érdekes és érdekfeszítő olvasmány; értékét csupán a fentebb már említett írás csökkenti, hiszen éppen a kötet közelmúltból származó politikai vonatkozásai miatt felelőtlenség ilyen hangvételű szöveget illeszteni a vallomások közé, mivel így a szociografikus tabló hitelessége is megkérdőjeleződhet.

    Gutai István: Gyönyörű a szibériai erdő. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2005.

Vincze Ferenc