Egy garabonciás számvetése a XXI. században

    Ha kimondom Csokonai Attila nevét, nem tehetek róla, de rögvest két klasszikusunk, majd Somogyország jut eszembe. Csokonai Vitéz Mihály ősei is Somogyból származnak, szegény József Attila pedig Szárszón, a somogyi parton hunyt el. Csokonai Attila család- és utóneve zseniális költőelődök monumentális életművét asszociálja, s aki belelapoz a frissen megjelent Dirádó című könyvbe, bizony olyan verseket talál, amelyeket szerzőjük a XIX. és a XX. századi magyar líránk ismeretében és szeretetében zengetett meg. Csokonai Attilát a kaposvári Vaspróba és a Somogy című periodikák avatták költővé, irigylésre méltó mindazok regisztere, akik után indult Somogyból. Hadd említsem néhányukat a névsorból: Papp Árpád, Kerék Imre, Veress Miklós… Sorsukat (Csokonai Attiláét és a nálánál tíz esztendővel idősebbekét) azonban senki ne gondolja könnyűnek, hiszen igen megküzdöttek gyerekkorukban, majd eszmélkedésük éveiben a tanulásukért, a társadalmi beilleszkedésükért, no meg saját hangjukért. A korabeli Somogy című folyóirat és az 1979-es Vaspróba – beszédes – elnevezésű, Szijártó István által szerkesztett antológia Csokonai Attila számára a következő nívós csapatban való szereplés lehetőségét nyújtotta: Leskó László, Bencsik András, Sipos Ferenc (próza), Jádi Ferenc, Erdélyi Sándor, Ludvig Nándor (líra), s többek közt a képzőművész Kling József és Cseke Zsuzsa…
    A fővárosban Kormos István fedezi föl, miután megkapja Csokonai Attila verses paksamétáját egy barát közvetítésének köszönhetően. [Lásd a Függelékben: „D.T. itt Dani Tivadar (nem Déry – megj. tőlem: NIP!). T. k. Kierkegaard fordítója és a barátunk volt. Ő vitte el első verseimet Kormos Istvánhoz.”]
    Csokonai Attila első verseskönyvének megjelenését követően, a harminchoz érve sem lett/lehetett csak a költészetéből és a költészetének élő művész. Egzisztenciát teremteni a kivételes tehetségek sem igen tudtak, inkább csak a kivételezettebbek talán. Akár Kormos István, Csokonai Attila is inkább könyvek megjelenésénél bábáskodott. Maria Treben Egészség Isten patikájából című alapművét a gyógyulni vágyó magyar ajkú olvasóközönség aligha köszönte meg a fordítónak. Fordításai között gyermekmese, kaland- és képregény tarkítja pályáját, de útközben sem feledte, hogy verses életművét kell maga előtt görgetnie, s előbb-utóbb a saját oeuvre-öt felmutatnia. Összegyűjtött vagy válogatott versek – választhatott volna ily alcímet is a költő, de mást gondolt. Költeményeit egyetlen kötetnyi kompozícióvá alakította. Így született meg a Dirádó. Az olvasó természetesen azonnal kiigazítaná dáridóra, s igaza lenne. Viszont a dirádó szó Babits Mihály verséből vétetett, s nem vétség, mivel Rába György Babits-monográfiájában is így szerepel, nem pedig sajtóhibaként. Tessék tehát Babits után Csokonai Attilától a címet komolyan venni, vagy csak hagyni e szinte szolmizálható (lá – ti – dó) hangsort a fülben tovább muzsikálni!
    Csokonai Attila lírájának alanyiságát ellenpontozza a Függelék és a hozzárendelt Konkordanciák című motívum-hálózati regiszter, de e buzgó-filoszos distanciateremtés annál inkább a szerző őszinte, vallomásos hangjára figyelmeztet. Esterházy gyúrta hasonlóképpen regénnyé önéletrajzi följegyzéseit a Kisssregényben, majd a Bevezetés a szépirodalomba című összegzésében szerepel egy születésnapi novella (Egy nehéz nap éjszakája), amellyel rokonságot mutat a költő Születésnapom című kollázsverse: „A francia dolgozók tiltakozása fogadta / Párizsban Eisenhower tábornokot // A diósgyőri kohászok köszöntő / levelet írtak Rákosi elvtárshoz // Békevédelmi törvényt szavazott meg / az albán képviselőház // A Hunnia moziban / a Szibériai rapszódiát adták // Pezsdítő dalok és indulók köszöntötték /az újjáépült Műjég látogatóit”.
    Idézhetném tovább is még a szépen szerkesztett szöveget az 1951. január 16-i napisajtóból, nem teszem, mivel úgyis a lezárásától (heinei csattanójától) telik meg vérárammal: „amikor hajnali ötkor végre én is megszülettem”. A kisbajomi születésű Csokonai Attila falujának hét utcanevére komponált verset. Bölcsőhelye amolyan zsákfalu, amelyikből nem vezet tovább út, hát a szellemi és a szerelmes földrajz segítségével valóságos történelemkönyvet ad ki képzelete:

Dózsa György utca
                                    tüzes trón tüzes korona
Rákóczi utca
                                    Rodostó pestises pora
Széchenyi utca
                                    Oberdöblingi öngyilkos éjszaka
Kossuth Lajos utca
                                    tűrés és tagadás turini nesztora
Petőfi utca
                                    szemtől szembe csak a kozák pika
József Attila utca
                                    Magyarország pokolra tartó vonata
          Új utca
                                    csillámpor vasrács pocsolya

    Az olvasó szinte hallja a vérzivataros évszázadok litániáját, látja panorámáját, holott a költő csupán hat tulajdonnevet és egy jelzőt kondított meg az isten háta mögött. A vidéki kis mozi emlékének megörökítése is, amelyik az ötvenes és hatvanas években a nagyvilágot, az Óceánt vitte mégis az Érhez, drámai összegzésre késztette Csokonait: „Erényes volt Beleg és árnyas Kisbajom / Kinn üldögéltek számos kispadon / A Kádár-korszak kétes kezdetén / Fals filmeket „faltam” hogy felejteném // Jó félórával a vetítés előtt / Félve zavartam meg a jegyszedőt / Siettem még ott találhatok / A Kulturban egy furcsa tárlatot”.
    Aki magyar költőt valaha is a szabadság és szerelem reménye igazgatott Petőfi után, nem csupán vers-, de magatartásformákat is kapott örökül. Csokonai Attila ezen eszményekhez való ragaszkodását jól jelzi, hogy nagy kezdőbetűvel írta: Szabadság, s hogy a Konkordanciák listáján egymás mellett szerepel a fogalompár. Előbbi tucatszor, utóbbi kéttucatszor. Jellemző, ahogyan Petőfi köré szövődik a motívum hálózata. A Segesvár című költemény 16 sorához 16 lábjegyzet is tartozik. Petőfi monogramja postscriptumként, tehát utóiratként értelmezendő a következő, 62. oldalon. A XX. századi öngyilkos mártír, szellemi forradalmár, Szilágyi Domokos emlékének szól, így vezeti át az olvasót a XX. századi képzetek közé. (Mintha az történne, mint Szisz mester életében és versében: kitárult a világ, rettenetes nagyra.) Csokonai Attila ugyanúgy Radnóti-mementót ír, mint Pintér Lajos, ha istenhegyi strófákba kezd Budán. Innentől a főváros kerületei, vedutái többször szerepelnek a kötet lapjain, mint az útra bocsátó szülőföld tájai. Pl.: „Ligetváros és Lágymányos között”, „Írtam Theresia Városban”, „Csak két évig laktunk a Vizivárosban, de nagyon szerettünk ott. L. még a Pünkösdölőt”. (Utóbbi Cs. A. jegyzete a 110. oldalhoz.)
    Az ám… Ahogy a kötet utolsó lapjaihoz közeledik az olvasó, úgy szaporodnak meg a József Attila-hommage-ok. Goethe és Heine mester (világirodalmi rokonaival egyetemben) sokszor ránk köszön strófákból, rájátszásokból vagy akár csak egy sóhajfoszlányból [„Kaum ein Hauch”] is, ám bárhova nézzen a költő Szegedtől Budapesten át a kozmoszig, József Attila zseniális és igen szomorú tekintetével találkozik. Csokonai Attila nem titkolja, vállalja e szellemi örökséget. Babits fuvolahangja, dirádója (Szidtál-e lassú mérgeket?) mellett ott szól J. A. dudanótája (Talán dünnyögj egy új mesét / Horthysta kádárizmusét…). Csokonai Attila a torzított formában fölbukkanó idézetekkel is félmúltunk és jelenünk felé tereli a klasszikusok képeit, úgy festi meg azt a pannót, mint amelyhez már személyes köze van. Úgy is, mint aki utánuk nem kicsit hozzátönkölődött ehhez az országhoz, amelyben a kín hiánya a megváltódás helyett mégiscsak enyhületet hozhat. Az általa megverselt vadonatúj generációs antidepresszáns a magyar költészetben Utassy József gyógyszer-seregszámláját toldja meg: „Staropramen helyett javallt Seropram / Minden reggel de csupán egy szem / Múlni látszik tőle a fóbiám / És oldódik szépen a stresszem // Nagyfröccs helyett fölírt Rivotril / Esténként kettő s kitűnően alszom / Persze minden mi most itt jó hír / Kéne hogy kissé aggasszon”.
    Ez a kópés és vagány hang igen nagy személyes válságokról vall, s arról a küzdelemről, ahogy egy személyiség kompenzálja fájdalmait. A Kormos István-i tartást példázzák: a „nem hagyom magam”-at! Cs. A.-Rastignac nem a fölfele kapaszkodó, várost hódító napóleoni típus, mint Balzac hőse, hanem a Szabadság-hegyről önmaga, de egy egész ország s humanista kultúrkör értékeit is őrző alanyi költő. (Nem fölfele török, Uram! – szinte hallani a versben megtett utakról a magyar irodalom egyik legszimpatikusabb kinyilatkoztatását, tudnivaló, Sütő Andrástól.)
    A kötet legfőbb értéke, hogy jó és hagyományos értelemben is szép verseket tartalmaz. E tény önmagában figyelemre méltóvá teszi minden versszerző igyekezetét. Azonban még valamit megoldott s bebizonyított Csokonai Attila a könyv összeállításánál. Többségében klasszikus formájú és hangú opuszokból hozott létre egy olyan minőséget, ami – nem paradoxon – elegáns artisztikummal hajtja végre a „modernnek kell lenni mindenestül” parancsát.

    (Csokonai Attila: Dirádó. Fekete Sas Kiadó, Budapest, 2006)

Németh István Péter