Csokonai Attila

A test lámpása

Ha már megborotválkoztam hajat is mosok döntöttem el
Hétfő délelőtt meleg vizet engedtem a mosdókagylóba
Csalánsampont nyomtam jóslásra termett tenyerembe
Majd kissé előredőlve bedörzsöltem vele már vizes hajamat
Bensőségesen koherens mozdulatokkal dolgoztam
Bár a WU 2 óta megszoktam hogy közben szememet csukva tartsam
Most önkéntelenül lenéztem s megláttam „csöndes ágyékomat”
„A nemző közepet” mely bágyadtan barnállott a fanszőrzet alatt
Azután tekintetem lejjebb siklott és láttam sovány lábszáramat
Egyik-másik lábujjamon a szaruvá vastagodott körmöt
Látni nem láttam de éreztem a hűvösen csillogó keramiton
Hogy talpamon kérges a bőr egy helyütt föl is repedt napokig fájt
S mivel alig negyedórája Szerb Antal Rilke-imádatától hallottam
Özvegyének szavait és valaki el is mondta az Archaikus Apolló-torzót
Önironikus szatírnak éreztem – nem épp kőből szabadult – magamat
Minden stimmel hiszen sohasem láttam – nem halhatatlan hanem „unerhört” –
„Hallatlan” fejem (ha tükörbe nézek ugyebár az nem én vagyok)
Amit válltól lefelé magamból láthatok karom mellem hasam
És a többi már említett testi részem a biodiverzitás princípiuma
Szervezte partikularitást én érzem letöredezett farkasfogam éleit
De fülemből a fodrásznő ollója csippenti ki a szőrszálakat
Miként tarkómat is ő borotválja (s persze szóval tart ahogy illik)
Magam nyiszálom a körmömet de más veszi észre hátam közepén
A melanomát én vigyázok ki tudja mennyire rugalmas költői vénámra
De más kezeli jobb vádlimban az (öröklött) visszértágulatot
Nincs vita magamnak látványilag csonka vagyok cserélődő eleven hiány
A világ dolgai közt és mert frivol is hát álljon újabb dísztelen versem végén
A tóthárpádul hangzó – „Változtasd meg életed” – rilkei ultimátumra
Vallomás-féle válaszként: szófogadatlan változásaimat megéltem csupán

Benáreszben volnék csak poéta

Én aki őriztem ökröket őszi réten
Kinek nem egy versében köd alatt lapul a rét
Tudom a város forró szívében
Cool miszerint léhűtő móka a cowparade

Miért is aggaszt e tehénkék sorsa
Nem legelnek csak megmérgeződnek
Mintha lehetne belőlük gőzölgő csorda
Nekivágván a csöndes apollinaire-i mezőknek

Művek volnátok vagy csak ötletes tárgyak
Mit bánom én amikor megint a gyásztól
Vakul e júliusi pokolutánzat ó bárcsak
Ne lenne kérdés ki a gazda s milyen a jó pásztor

Nem legyezel nem bőgsz fejed nem ringatod
S nem rúgod orrba hogyha pimaszkodik
Egy kutya veled na jó de legalább megint adott
A bulvár a kultúrának egy príma sztorit!

„Cseresznyevirág” Balassi énekét csak a társad
Hallja a fekete és fehér fejű poláris^* tehén
Mielőtt hívéül szegődne gáncsnak betiltásnak
Ki-ki gondolkodjon el hitén papján istenén

^* A Tao tehénről van szó, amely fehér fejét felvetette, a feketét leszegte. A Jin és Jang a Taóban a „Legfelső Valóság” poláris manifesztációi.