A porba csontos, kis ujjaival köröket rajzolt. A téren átellenben a száraz lóürülékből, dohánylevelek eldobált maradékaiból, csizmák sarkán széthordott széna-, szőr-, lőpor-, bőr- s csontaprólékok, a sár, kosz, tégla, mészkő és madártollpihék vegyületeiből gombócnyi adagokat formált a Viareggio felől érkező friss délutáni szél. A gyerek pár pillanatig vaksin pislogott. A szemét elhomályosító piszok mintha indulásra késztette volna, ha már úgysem gyönyörködhet tovább a gránit konok kockáin hagyott alkotásban. Cipőtlen lábait maga alá húzva megcsörgette zsebének kincseit. Az úr lelkére kötötte, siessen. Sürgős és fontos küldetése, így mondta az úr, tehát meg se álljon a mester házáig, s inkább futólépésben tegye meg az utat, mint lendületes menetelésben. Fogalma sem volt, mi lehet a rábízott csomagban, bár a macskaköveken szökellve időnként megtapogatta a papirosba göngyölt valamit, vagyis valamiket. Nehezen tudta elképzelni, hogy ezek a fadaraboknak tűnő apró tárgyak, meg a tucatnyi puha textilszerű meg keményebb vacak mire lehet jó. A szellő, ahogy hozta, úgy tovább is libbentette a repdeső szemetet, így Paolo eldöntötte, marad még. Újabb köröket pingált a kőre. A mester majd vár legfeljebb.
Bartolomeo már vagy ötödször futott az ablakhoz. A színesre festett keskeny üvegen át messzire ellátott, egy pillantásával Firenze több szűk utcácskáját is szemmel tarthatta. Nem sejthette, hogy a gyerek melyik felől érkezik, így gondosan végigpásztázta tekintetével valamennyit. Nem, nem jön még. Csupán hangosan káráló mosóasszonyok egy csoportja tűnt fel, de a kölyök, az sehol. Visszaszaladt a belső szobába, amely központi műhelyként szolgált, s megint leült a hangszerhez. Keze reszketett az izgalomtól és a felindulástól. Az újfajta szerkezet most kerül be először a testbe, a billentyűk és a húrok közé. Ha megérkezik végre az a különlegesen kimunkált, az ő tervrajzai alapján megfaragott faanyag, amihez hozzáillesztheti a „nyelvecskéket”, kipróbálhatja, működik-e elképzelése. A herceg iparosaival végeztette el a kalapácsfejek és gerinclécek méretre szabását, mert az ő szerszámaik élesebbek, mint a sajátjai. Ha beválik ez a módszer, a jövőben nem neki kell minden egyes alkatrészt kimunkálni, bár az ellenőrzés csak rá marad. Az is lehet, hogy műhelyébe csábítja az egyik fafaragót. Mármint, ha a herceg elengedi. Miért nem jön az a fiú? A hangszer, amelyen idestova húsz éve dolgozik, különös pillanat előtt áll! A hangszer, ami eddig is csodákra volt képes. A hangszer, amely ámulatba ejtette hallgatóságát, hangjának varázslatos puhaságával s azzal a rendkívüli tulajdonságával, hogy hangosan, közepesen s halkan is meg lehet szólaltatni. A nagy találmányt akkoriban mutatta be a hercegnek, amikor még az ő alkalmazásában, a Medici-palota alagsorában dolgozott az iparosmesterek között. Bartolomeo feladata a lelkes zenebolond herceg hangszereinek karbantartása volt. A munka nem elégítette ki örökös mozgékonyságát, kutatókedvét, s merészségét. A harmincöt billentyűs hangszer hangolása, rendszeres szabályozása, ápolása és szállítása ugyan sok idejét elvette, hisz a hercegi udvarban szinte majdnem minden nap történt valamilyen zenei esemény, álomtalan éjszakáit mégis lázas éberségben, méricskélésekkel, rajzok, tervrajzok készítésével s véget nem érő farigcsálásokkal töltötte. A megszállott ötlet – a régiből újat, egészen újat kéne csinálni – nem hagyta nyugodni. Véget kell vetni a csembaló egyeduralmának! A fémesen, metsző határozottsággal zengő csembaló fejedelmi hangszerként terpeszkedett el a zeneszerzők agyában, már több mint kétszáz éve. Igaz, sokat tudott; az ügyes játékos keze alatt hihetetlen fürgeséggel szaladtak billentyűi, erőteljes, robbanékony akkordjaival akár egy egész zenekart is túlharsogott, s ha érzelemtől fűtött muzsikus játszott kellő tagoltsággal rajta, még dallamai is a szívekhez férkőzhettek. De híján volt a fokozatosan felépíthető dinamikai képességnek, a lágy, érző vagy a telt, bársonyosan sűrű hangnak, annak a lélek mélyére hatoló gyöngédségnek, amelyet vonós és fúvós hangszerekből előcsalogathatott annak művésze.
Bartolomeo a titkot kereste, a titok kulcsát. Tudta, valahol rá kell lelnie a megoldásra. A billentyűkkel megszólaltatható hangszer számítóan jeges leheletét tüzessé akarta változtatni. S elindult az úton. Az éjszakázásoktól kivörösödött szemmel, de megacélosodott erővel folytatta kísérletezgetéseit. A madártoll pengetőket kicserélte ovális, filccel borított miniatűr kalapácsokra. Megduplázta a húrok számát, sőt némelyiket fonással meg is vastagította. Átalakította a billentyűk ütési mechanizmusát, s valójában az egész belső szerkezetet. Hosszú-hosszú évek múltán aztán igazából megszületett a varázslat: a billentyűs hangszer, amely játékosának ütésétől függően halkan, hangosan vagy egész hangosan is képes megszólalni.
„Arpicembalo che fa il piano e il forte” elnevezéssel illették az új instrumentumot, melynek egyik leglelkesebb rajongója Bartolomeo Cristofori mester kenyéradó gazdája, őkegyelmessége Ferdinando Medici herceg volt. Azóta Bartolomeo átköltözött hangszereivel saját házába. A zaj, az örökös nyüzsgés zavarták a húrok zengésének hallgatásában, nyugalomra és csöndre vágyott, hogy alkothasson.
Megint az ablakhoz állt, de az elnéptelenedett utcákból már alig látott valamit. Műhelyében egyre jobban eluralkodott a félhomály. Jócskán a délutánban jártak már, a fiú a téren, Bartolomeo pedig feszült várakozásában.
Nagytiszteletű Bartolomeo Cristofori udvari hangszerkészítő úrnak, Firenzébe
Méltóságos, Tekintetes Uram!
Engedje meg, hogy miután Őkegyelmessége, Ferdinando Medici herceg udvarában tartózkodván alkalmam nyílhatott megismerni az Ön legújabb fejlesztésű, kitűnő hangú és építésű piano-forte-jét, eme rendkívüli lehetőséget megragadván egy hasonló méretű, kvalitású s képességű új hangszert rendeljek Öntől, Méltóságos s Legfenségesebb Uram, João király számára. A hangszer elkészítéséért Legkegyelmesebb Uram, João király Önt, Nagytudású Uram, a lehető legmagasabb díjazásban óhajtja részesíteni, amelynek pontos, számszerű mértékéről személyes találkozásunkkor szándékszom tájékoztatni.
A legodaadóbb alázattal és tisztelettel,
Antonio da Sampago
udvar- és ceremóniamester
A mester várt. Várt, mint eddig mindig, egész életében. Igaz, a hercegtől kapott már elismerést. Sőt, némely zenészektől is. De valahogy a remélt nagy siker elmaradt. Persze jött megrendelés. A portugál királyi udvar azonnal kapcsolt, az új találmányból a lehető leggyorsabban szerzett magának. A spanyol udvar számára is készített hangszert. Bár ezek a hangszerek csak egy állomást, az út elejét jelentették, hisz az emelőnyelvecskék illesztésében eddig még nem jutott annyira előre, mint ma, amikor a legújabb méretezés szerinti gerincléceket fogja beszerelni a rezonáns fölé. Paolo zsebének kincsei nemsokára elfoglalhatják méltó helyüket. Csak megérkezne végre az a fiú!
Mire elállt a szél végleg, Paolo is észbe kapott, feladatát haladéktalanul teljesítenie kell. Kékülő lábait fürgén kapkodva futásba kezdett. A sötét, kanyargó utcák kövét körmeinek kopogása, a házak lakóinak nyugalmát pedig a zsebében csörgő sok kacat zaja verte fel. Ahogy kifulladva meglódította az óriás öntöttvas kopogtatót Bartolomeo házának ajtajában, egy szempillantás alatt megértette, ő most egy nagyszerű, különleges küldetés elősegítője, részese, és a kis fadarabkák minden bizonnyal a világ jobbítására szolgálnak majd.
Nagytiszteletű Hans Shaffer hangszerkészítő úrnak Drezdába
Kegyes és Méltóságos Uram!
A legnagyobb alázattal, s egyben az újdonság hatásától megrészegülten vettem kézbe a legutóbbi postával érkezett tervrajzokat. Ilyetén bámulatos szerkezetet, amely abban ábrákon s pontos méretben foglaltatik, még sohasem láttam, soha nem hallottam. Ahogy Ön méltóztatik írni, itáliai vándormuzsikusok hazájukban már találkoztak a leírás elkészült eredetijével is, s ők azok, akik a tervrajzokat jó pénzért árulják. Vajon néhány súlyos aranyforint ellenében nem lennének-e hajlandók a még részletesebb, a húrok, valamint az újfajta húr-megszólaltató szerkezet további adatainak megszerzésére? Ez esetben – amelyre én a legnagyobb örömmel áldoznék – talán német földön is készíthetnénk hasonlóan kiváló hangszereket, ezen új találmányt lemásolva. Híreit nagy izgalommal és a leghálásabb köszönettel várom,
Johann Ferdinand Karlmayer
hangszerkészítő és aranyozó mester
A hatalmas feladat abban állt, hogy a billentyűk végére rögzített fejecskék a billentyűk megütése pillanatában ne maradjanak a húrokon, letompítva annak továbbrezgését. A véget nem érő próbálkozások során egyszer csak felvillant az ötlet Bartolomeo mester agyában; egy közbülső szerkezet, mondhatjuk: nyelv-féle oldhatná meg a problémát. Ahogy Paolo betoppant, a mester lázasan kikapta kezéből a csomagocskát, s a markát tartó gyerekre fizetség helyett csak kurtán, halkan mordult valamit. Azon nyomban kiterítgette, szépen egymás mellé a fadarabkákat, lapocskákat, filceket, bőröket, és rögtön nekilátott a munkának. Elsőként egy billentyű, egy kalapács, egy nyelv összeszerelése, ragasztása után a hozzá tartozó húrhoz való illesztéskor visszatolva a billentyűzetet, s a húrokon átívelő keresztlécet lezárva lassan és rendkívüli kimértséggel leütötte a billentyűt. S a kalapács engedelmesen lepattant a húrról, teret engedve a hosszan kicsengő hangnak. Szól, még mindig! Dúsan, telten, forrón zúgott a húr! Bartolomeo újabb, gyengéd billentését követve csendesen, s erőteljesebb lendítésére hangosabban! Igen, ez az! Működik a piano-forte, a nagy csoda, az új hangszer, amely most már véglegesen beléphet a zenetörténetbe!
S Bartolomeo Cristofori nagy sóhajtással nyugtázta, ma éjszakára elfújhatja műhelyében a gyertyákat.
Heinrich Josef Raff kántor és első orgonista úrnak Lipcsébe
Kegyelmes és Méltóságos, Nagytiszteletű Uram!
Bizonyára hallott már afelől, hogy Legkegyelmesebb Uralkodónk micsoda remekbe szabott, különlegesen új hangszereket készíttetett udvara számára! Billentyűs hangszerekről van szó, de nem akármilyenekről! E hangszerek nem orgonák, klavikordok vagy csembalók, hanem emezeket mind felülmúlva, kalapácsokkal ellátott, a legkülönfélébb dinamikai árnyalatok megszólaltatására képes instrumentumok. A német szellem hallatlan diadala ezen csodálatos találmány! Méltán lehetünk büszkék kiváló hangszerkészítőinkre!
A legmélyebb tisztelettel,
Markus Bittenhoffer udvari muzsikus
Bartolomeo mester továbbra is várt. Hangszere, az általa feltalált piano-forte, azaz kalapácszongora hamarosan Európa valamennyi országába eljutott, dicsőséget s hírnevet szerezve számos hangszerkészítő mesternek. A zongora Spanyolország, Portugália, Németország s Anglia szinte legnépszerűbb hangszerévé vált pár évtized alatt, a régi, megszokott, jó öreg csembalóhoz már csak kizárólag a franciák ragaszkodtak, majdnem a 19. század kezdetéig. Bartolomeo Cristofori találmánya Franciaországon kívül csupán szülőhazájában, Itáliában nem nyert támogatást. A mester csalódottan, igazi elismerés híján megkeseredetten távozott az élők sorából 1732-ben*. Hangszere azonban azóta is velünk van.