Giuseppe Conte

A testem munkás

A testem munkás, ügyes
esztergályos; fémfeldolgozó,
ki óriáskémények között
és füst- meg lángfelhőben
dolgozik; dokkmunkás,
aki a daruk hosszú karját
mozgatja egy kikötő rakpartjain;
a testem
asztalos, aki az élőfát, mint gyermekét,
úgy ismeri, s kivágja,
lehántolja, deszkákra szeleteli.
A testem ismeri a kemény
férfimunkát, mert tudja,
mi az erő és mi a gyötrelem –
s mert tudja, hogy mi a Szerelem.

A te tested fém,
mely izzik és meghajlik,
kupa és kard,
kemence, hol végül
minden kihuny; konténer,
csordultig telt gabonasiló.
Tested az olajfa
és a diófa fája,
az olajbogyó kesernyés húsa,
vérrel festő áfonya,
palló, melyet gyalulva munkálna
szorgos kezem, ám hiába.

Két test nem fogyatkozhat eggyé.
De arról, ami különválasztja őket,
a szerető munkáskéz
mit se tud.

Anyag szülőanyánk

Az anyag közös szülőanyánk,
a termőföld vagyunk, amelyből kipattintja
tavaszi nyilait a pipacs,
s amelyből kihajt a búza;
a vékony fűszál és a roppant cédruság
vagyunk, a banánfa levélkoronája;
az anyag szülőanyánk, az esőcseppek
vagyunk, melyek megtermékenyítik és megáldják
a folyók édesvizét, a tenger
sós habjait és árapályát,
a kő vagyunk, a szikla,
mely agávék és kaktuszok fölé mered,
s a sivatagi homok, melyet délibábok pírja
és pára színez vörösesre.

Az anyag közös szülőanyánk,
testvérek vagyunk benne:
a Vénusz sugarai, üstökös-jéghátak,
ködfoltok űrszirmai,
ma még rejtélyes csillagképek
meg a Göncöl, a Bika, a Fiastyúk.

A Lélek, mely bennünket emberré nemz,
és megtanít a dalra,
szereti az anyagot és ölét,
ahogy kezdetben is szerette, midőn
szédítő iramban
beléhatolt,
és akkor lőn
világosság.

Szénási Ferenc fordításai

Giuseppe Conte (1945) költő, prózaíró és szerkesztő, a kortárs olasz líra jelentős képviselője. Hagyomány és újítás egyaránt helyet kap költészetében. Műfordítói munkássága is számottevő. Egy költészeti fesztiválon már nálunk is bemutatkozott. Kötetei: Il processo di comunicazione secondo Sade (A közlésfolyamat Sade szerint), 1975, L’ultimo aprile bianco (Az utolsó fehér április), 1979; L’Oceano e il Ragazzo (Az Óceán és a Gyermek), 1983; Le stagioni (Az évszakok), 1988; Dialogo del poeta e del messaggero (A költő és a hírnök párbeszéde), 1992; Canti d’Oriente e d’Occidente (Keleti és nyugati dalok), 1997; Nuovi canti (Új dalok); Ferite e rifioriture (Sebek és kivirágzások), 2006. Itt közölt versei a legutóbbi kötetéből valók.