Vivian Lamarque

Gyermeki szárnya

Gyermeki szárnya
boldog csapással szökkenti magasba
arra amerre lőnek.

Tej

„... az erkélyről nézzük,
amint az égbolton
a csillagképek kisdedjeit
megszoptatod”

Hisz tudom hogy a másvilágról is
hetente ellátsz majd
mosott-vasalt fehérneművel
üvegszám anyatejjel
amely neked sosem volt
és mégis több van mint akárki másnak.

Azt kérded mi van Viviannal

Azt kérded mi van Viviannal
s a van igét használod
mert hogy miképpen él
ma már nem érdekel
úgy szeretted mint egy fivér
s hogy élete keserves
ma már nem érdekel.

Az érinthetetlen férfi

Álmomban százszor csókolható, a valóságban – akár egy csupasz
                                                        vezeték – érinthetetlen volt az a férfi.
Mit tehettem?
Össze kellett kissé mosnom álmot és valót: egy fehér radírral kitöröltem
                                                                                       a válaszvonalat.

Szénási Ferenc fordításai

Vivian Lamarque (1946) hányatott sorsú költőnő; házasságon kívül született gyermekként csecsemőkorában örökbe adták, hamarosan befogadóapját is elveszítette, francia férjétől, akinek nevét olasz költőként is megtartotta, különvált, pszichoanalízisre kényszerült. Költészetére az erősen lírai tónusok jellemzők. Igen elismert szerző, rangos antológiák állandó szereplője. Gyermekirodalmat is publikál. Kötetei: L’amore mio č buonissimo (Szerelmem áldottjó), 1978; Il signore d’oro (Az aranyember), 1986, Poesie dando del Lei (Magázódó versek), 1989; Il libro delle ninne-nanne (Altatódalok könyve), 1989; Il signore degli spaventati (A megrémítettek embere), 1992; Una quieta polvere (Nyugodt por), 1996; Poesie 1972–2002 (Költemények 1972–2002), 2002.