Dane Zajc

Skorpiók

magányosak
fájdalmuk a fény
táplálékuk a homály fűrészpora
szúrágta toronyban laknak

hajléktalanok
kövek alá nyomva
hézagok repedésében
kínpadtól kipréselve
mely rajtuk áthatol

néha felfele suhannak fel a csendbe
fel a fagyba fel
néha fehér vérük hangtalan remeg a dalban meg

a magány csúcsán
ahová az esős éj leple alatt
felmásznak s halk hívásokat fogadnak

egy másik szívből más hívás felel nekik
aztán a hívások kivirulnak
a feldarabolt mélységekben
mélyen lent a fekete ég alatt
hirtelen kigyulladnak
csendesen elvirágoznak

fullánkos lények
saját szívükbe mérten

[Mindenért meglakolsz]

Mindenért meglakolsz.
Leginkább a születésedért.
Kaján mosolyú madárraj zaklat
egész életeden át.
Nyugodt perceidben
s kellemetlen óráidban
madarak raja ereszkedik mellkasodra.
Fizetséget követelnek,
és te csak fizetsz és fizetsz.
Ám sosem jön el a megváltás.
Mert sehol sincs megbocsátás.
Sehol az ember számára menekvés.
Magadban értékre nem lelsz,
amivel fizethetnél.
Hisz magad vagy a fizetség mindenért.

Lukács Zsolt fordításai

Dane Zajc (1929–2005, Zgornja Javorščica pri Moravčah) költő és drámaíró. Apja és két testvére a háború áldozata lett. A gimnáziumból kizárták, és politikai nézetei miatt 1951-ben börtönbüntetésre ítélték. 1953 és 1955 között a Szlovén Postánál dolgozott, majd könyvtáros volt. 1991–95 között a Szlovén Írószövetség elnöke. Prešeren-díjas.