Károly György

Az év

Utassy Józsefnek

Tavasz

A gomblyuk és a kert virágokkal tele,
fehér nyulak, fehér a Húsvét és a hit,
szivünk fekete csak, mint péntek éjjele,

mert nincs feltámadás, rigófüttyös csalit,
a szent mise, peszah hogy’ jöhetne ide?
Csupán egy playmate-nyúl mutatja bájait.

Nyár

Poros bokrok között két lepke szédeleg,
ezer szárán virít a nyár, bután ragyog,
ibolyántúli kert, világtalan szemek,

tátott szájú kapuk, ziháló ablakok.
A messzi északon zúgnak a friss szelek –
jöhetnek zord telek, mert látom, vak vagyok.

Ősz

Az alma meg se ért, a körte is varas,
vöröslik ága már, gyümölcse sárba hull.
Csipetnyi kis halál az ősz, vagy majdnem az.

A hűvös köd leszáll, korábban alkonyul.
Mivégre volt a nyár, miért a friss tavasz,
ha csak hiánya fáj kimondhatatlanul?

Tél

Csillagszórós, csöndes karácsonyeste,
a gyertya gótikus fényudvarán át
fenyőszag száll s a ponty pocsolyaíze.

A gyermek izgatott, meglepetést vár,
végre a sok papír lehull zizegve.
Szederjes utcákon bolyong a szent pár

és fenn, a végtelen mennybolt kodak-kék,
kihűlő testében kong az üresség.