„1956 után Magyarország a hideg magány országa volt.”
(Esterházy Péter)
Fél évszázada lobbant fel és hamvadt el hirtelen a magyar forradalom lángja.
Meglett ember lett, aki akkoriban született, mire a rendszerváltozásban a szabadságharcot nevén lehetett nevezni. Azóta további másfél évtized telt el. Neves írónk egy francia lapnak 2005 végén adott interjújából vettük a mottót körkérdésünkhöz, melyben arra kértünk többeket, fogalmazzák meg, milyen lenne ma a saját számvetésük, hogyan látják most az eltelt ötven évet.
Az Életre
Beszélgetés Hoppál Mihállyal
– 1956. október 23. Mindenki máshol, máshogyan élte meg ezt az őszi napot. Hoppál Mihály hol töltötte ezeket az órákat?
– Akkoriban én elsőéves sárospataki diák voltam. Huszonharmadikán az egész iskola együtt kivonult a főutcára. Ahogy meneteltünk közösen, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a pártházról néhány ember leverte a vörös csillagot. Az ötágú égitest vörös üveggel volt bevonva, és ahogy hátulról megvilágították, úgy fénylett a hatalmas csillag, hogy messziről lehetett látni. Annak a háznak, ahonnan leverték a csillagot, az az egyik érdekessége, hogy Petőfi egy ízben, mikor Patakon járt, abban a házban lakott.
– A csillag leverése mellett még mi jut eszébe ’56-ról?
– Sárospatakon nem zajlottak olyan jelentőségű események, mint a fővárosban. Ott sokkal nyugodtabban, zavartalanabbul folytak a napok, de még egy történetre tisztán emlékszem. Ez inkább huszonharmadika után pár nappal vagy egy héttel történhetett: megjelent a városban két orosz tank. A tankok békésen haladtak a Kossuth utcán, nem alakult ki semmiféle harci esemény, sem felfordulás. Azóta az osztálytársaimmal párévente összejárunk, és közösen megegyeztünk: a legharcosabb tettünk az volt, hogy az oroszkönyveket íziben elégettük. Ez ötven évvel ezelőtt egy komoly dolognak számított, bármilyen következménnyel számolhattunk volna…
– Hogyan értesültek a pesti megmozdulásról Sárospatakon?
– Két forrásból is. Egyrészt folyamatosan hallgattuk először az Amerika hangját, majd a Szabad Európa Rádiót, másrészt édesapám orvos, ő még november 4-e előtt hazaérkezett hozzánk, s tőle értesültünk a pesti eseményekről. Apám Budapesten egy továbbképzésen vett részt a Róbert Károly katonai kórházban, ahova elsőként szállították az orosz sebesülteket. Minden új beteget kikérdeztek, s kiderült, hogy ők már két héttel az események előtt bevagonírozva elindultak Magyarország felé. Ahhoz, hogy az oroszok ideérjenek november 4-re, már a huszonharmadikai események előtt jóval korábban el kellett indulniuk a kaszárnyákból, a Szovjetunióból. A legszégyenteljesebb esemény az, hogy szerintem Amerika koncként dobott oda minket a szovjeteknek.
– Mit nyújtott a pataki légkör, milyen útravalót adott önnek és a többi diáknak?
– A patakiságnak a mai napig az a lényege, hogy egyfajta hazafias szellemet sugárzott már a tanítás maga, az anyagkiválasztás, illetve azok a könyv nélkül megtanulandó szövegek és idézetek, melyeket „íziben be kellett húznunk”, ahogy a magyartanárunk fogalmazott annak idején. A Toldi első énekét kellett kívülről felmondanunk, ezenkívül a 12 pontot, amelyben szerepel az unió Erdéllyel és a szabad sajtó – ezeknek a megtanulása mind-mind forradalmi újdonságnak számított abban az időben. A szövegek felmondása kollektív emlékezetet és nemzettudatot építő tett volt. Az az intellektuális és kulturális légkör, ami Patakot uralta, pontosan egybevág az '56-os magyar forradalom egyik legfontosabb tulajdonságával; mi nem akartunk bosszút állni, hanem békésen megpróbáltunk valamit tovább építeni, illetve elkezdeni az igazi építést abban a pillanatban, ahogy erre lehetőség nyílik. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a világot rázta meg ez a forradalom; egy népet fogott össze az igazságért, a függetlenségért való küzdelem. Az 1848-as forradalom ugyanezért tört ki, és arról még Marx is megemlítette, hogy egy példaértékű dolog volt Európa történetében. Úgy látszik, nekünk, magyaroknak egy ilyen szerepünk is van a világban, hogy mi időről időre megmutassuk: nem hagyjuk magunkat!
– Az elmúlt ötven évet hogy élte meg, ön szerint milyen változások, milyen eredmények születtek a forradalom utóhatásaként?
– A ’89-es rendszerváltásnak és az Antall-kormánynak az volt az egyik nagy hibája, hogy nem volt keményebb, nem volt lényegre törő. Pont Antall József fogalmazott így: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Nem csináltunk forradalmat, így ott tartunk, mintha semmit sem csináltunk volna. A pataki szellem ezért is nagyon fontos, mert sokkal lényegesebb az, hogy építsünk valamit, semmint hogy romboljunk. Hozzá kell tennem, az is a világ szégyene, hogy most azok fogják ünnepelni ’56-ot hivatalos személyekként, akik annak idején nem a forradalom oldalán álltak… Ahogy egy Nyugatra szakadt magyar költő mondta: még azt is megérhetjük, hogy „Ábel sírja fölött Káin mond beszédet”.
Gáborjáni Szabó Orsolya