Bartókról Kolozsvárott

    Nem tudhatni, hogy az 1907-es kalotaszegi és székelyföldi gyűjtőhelyei között vonattal közlekedő Bartók bejött-e egyáltalán a kincses városba, és ha igen, mennyit tartózkodott, mit csinált itten.¹ Ugyanez elmondható az 1908. március eleji körösfői kiszállásáról és az 1908. október eleji Torda-Torockó környéki kirándulásáról is, melyek alkalmából érinthette Kolozsvárt. Amikor alig egy hónappal később ismét járt erre, Kolozsvárt is becserkészte, és november 5-én a Mátyás-szobrot ábrázoló képeslap hátára a következőket írta barátnőjének, Freund Etelkának: „Magyarország legszebb szobra. Az Eke múzeumában láthatók pályázó társai: Róna stb. művei. Mindmegannyi hihetetlenül kaptafa munka, melyek közül ez úgy kimagaslik, mint – az igazi magyar népdal a műcigánydal közül.”² Ez már magvas, Bartókra jellemző értékelés!
    Ami az úgynevezett békeéveket illeti, sajnos csak ennyivel maradunk. Bartók 1910 húsvétja táján is járt Kalotaszegen, majd októberben Szamosújváron és környékén román folklórt gyűjtött. Tudjuk, hogy megismerte az örmények Rubens-képét és a görögkatolikusok füzesmikolai Mária-ikonját,³ de Kolozsvárról szót sem szólnak a fennmaradt dokumentumok.
    Mint ismeretes, Bartókot rettenetesen megviselte az első világháború kitörése, és talán még inkább annak a magyarság szempontjából katasztrofális kimenetele. Számára a trianoni döntés népzenegyűjtői pályájának erőszakos derékba törését is jelentette. Jellemző, hogy miután a történelem megfosztotta jelentékeny erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki gyűjtőhelyeitől, a megmaradt Csonka-Magyarországon sem gyűjtött többé. És nemcsak mint népzenegyűjtő: egyáltalán, polgárként sem tudta hazájaként elfogadni a nemzetiségeitől megfosztott országot, annak a többnemzetiségű Nagy-Magyarországnak a szétfarigcsálását, amely nemcsak tudományos, hanem zenealkotói művészetének és hazafiúi világnézetének is létalapja volt. Nem beszélve arról, hogy például a Román Akadémiával is milyen nagymérvű tudományos együttműködési tervei voltak, melyeket a két ország háborús, majd Trianon utáni külpolitikai szembenállása az akkor belátható idők végezetéig meghiúsított.
    Bartók már jóval a trianoni békeszerződés aláírása előtt kivándorlási tervekkel foglalkozott. 1919. október 23-i, édesanyjához intézett levele szerint „már 3 országban érdeklődtem boldogulási eshetőségek iránt. […] A három külföldi ország pedig: Erdély, Bécs és Németország. […] Épen most tudtam meg egy érdekes dolgot: Tangót a román kultuszminiszter meghívta Romániában és Erdélyben való működésre, egy katonatiszt volt megbízva a meghívás átadásával, aki közben – hogy mintegy hajlandóbbá tegye Tangót – megemlítette, hogy én is Erdélyben szándékszom megtelepedni (!!). Most Tango odautazott terepszemlére. Kiváncsian várom vissza.”⁴ (Egisto Tango (1873–1951) egy kitűnő, pályája első felében sokfelé megfordult, utóbb Dániában meghonosodott olasz karmester volt, aki 1913 és 1919 között a budapesti Magyar Királyi Operaházban is tevékenykedett, és A fából faragott királyfi, majd A kékszakállú herceg vára bemutatásával örökre beírta nevét az egyetemes zenetörténetbe.) Amikor 1919-ben a román Kormányzótanács (Consiliu Dirigent) nemcsak egy állami Román Zeneakadémia, hanem egy Román Nemzeti Opera kolozsvári megalapításába is belevágott, Tangót hívta meg utóbbi karmesterének. Tango el is jött, el is kezdte az intézményavató Aidát próbálni, de olyan nézeteltérések támadtak közte és az igazgatóság között, hogy kevéssel a premier előtt elhagyta Kolozsvárt, majd Berlinben folytatta pályáját. Ez az előbb idézett Bartók-levél zenetörténeti háttere.
    Viorel Cosma 1974-ben megjelentetett egy olyan közvetett, az előbbieknek ugyan részint ellentmondó, de a lényeg tekintetében azokat valamelyest mégiscsak megerősítő, kései dokumentumot, amely szerint épp Tango mutatott volna föl Kolozsvárt egy hozzá intézett, pár soros Bartók-levelet a következő szöveggel: „Esetleg lejönnék bizonyos időre, ha előnyösebb helyzet mutatkozna. Érdeklődjön, kérdezze meg Brediceanut és azután kérem értesítsen.”⁵ Feltételezzük jóhiszeműen, hogy a visszaemlékező nem tévedett és nem misztifikált. Mindazonáltal Bartók nem tudhatta, hogy az akkoriban főleg politikusként és intézményszervezőként tevékenykedő Tiberiu Brediceanu, akit alighanem még mindig népzenegyűjtő kollégájának tartott, a politikai fordulat után azonnal eltávolodott tőle és a magyarságtól. Nála alkalmatlanabb személyt keresve sem találhatott volna a jövőjét illető terveinek kolozsvári képviseletére! Már csak ezért sem lett Bartókból a kolozsvári Román Zeneakadémia tanára.
    Bartók Kolozsvárhoz fűződő ekkortáji elképzelését más levélrészletek is valószínűsítik. Amikor 1920. január 10-én kivándorlási gondolatainak részletezése során mint „Kelet felé irányuló terveimről” írt Lengyel Menyhértnek, sajnálattal közölte, hogy „ebben az irányban egyelőre tapogatózni sem lehet; talán a békekötés után”. A gondolatmenetet ezzal zárta le: „Sajnos, azt hiszem, Nyugatról nem várhatok semmiféle segítséget; egyetlen reménységem: Kelet.”⁶ Szavait nem értelmezhetjük másképpen, mint hogy még mindig az esetleges erdélyi, kolozsvári letelepedés kilátásában reménykedett. Alighanem akkor is, amikor 1920. március 30-án Berlinből írta belényesi barátjának, Buşiţiának: „idejöttem széjjelnézni, mit lehetne tenni. […] Volnának terveim Romániával is, csak már végre helyreállana a szabad levélforgalom!”⁷ A szabad levélforgalom utóbb helyreállt – Bartók azonban maradt Budapesten.
    Trianonnal új fejezet kezdődött Bartók és Erdély kapcsolatának történetében. Lezárult a népzenei gyűjtőutak korszaka, kezdetét vette a hangversenyeké.⁸ A Bartók-életrajznak ezt a fejezetét 1970-ben monografikus igénnyel tárta föl Benkő András.⁹ Könyvéből megtudjuk, hogy a zongoraművész Bartók fellépéseinek számát illetőleg Kolozsvár, ahol nyolcszor hangversenyezett, Budapest, Bécs, London és Berlin után az ötödik hellyel büszkélkedhet.¹⁰ Nem fogom itt és most ezeknek a hangversenyeknek a történetét és sajtóját módszeresen ismertetni, mivel egykori zenetörténet-tanárom könyve bárki számára elérhető a könyvtárakban. Csak egy-két jelentős mozzanatot emelek ki.
    Bartók 1922. február 19-én szerzői esttel mutatkozott be a kolozsvári Magyar Színházban. Műsorán zenekari muzsikáját a Rezik Károly vezényelte Két arckép képviselte, énekes népdalfeldolgozásait négy darab a Nyolc magyar népdalból. A zömét zongoraművek tették ki: számos sikerdarabja – a Kicsit ázottan, az Este a székelyeknél, a Medvetánc, az Allegro barbaro, a Román népi táncok és az I. Román tánc – mellett a Tizenöt magyar parasztdal utolsó tíz darabja és az opus 14-es Szvit is. A műsornak a terv szerint a Rapszódia zenekari kíséretes változatával kellett volna befejeződnie, de az erre az alkalomra összeállott zenekar kifogásolható minősége miatt Bartók végül a szólóváltozatot adta elő.¹¹ Ez a hangverseny nemcsak Bartók sikeres romániai hangversenyszerepléseinek a dicsőséges kezdete volt, hanem első szerzői estje is, amelyet pályája során Budapesten kívül adott. A fellépést a helyi sajtó példásan készítette elő. Ennek is köszönhetően a Magyar Színház nézőtere zsúfolásig megtelt. A sikeren felbuzdulva vállalkozója, Rezik Károly konzervatóriumi igazgató, aki ezen a Bartók-turnén csellóművészként is részt vett, 26-ára két újabb, immár vegyes műsorú kolozsvári hangversenyt hirdetett meg számára: délután 3-ra és este 8-ra, és mind a kétszer megtelt a Teológia díszterme. A hangversenyek sajtójából kiemelkedik a Bartók élete és műve felől igen jól tájékozott Delly Szabó Géza beharangozó cikke.¹² Külön említést érdemel George Oprescu terjedelmes hangversenybeszámolója az Înfrăţireában, amely premier volt a maga nemében: ez az első tétel a Bartók alkotóművészetével foglalkozó román irodalom időrendjében.¹³ Bartókkal készített interjúk is jelentek meg városunk sajtójában, melyekben ő dicséri a lelkes kolozsvári közönséget.¹⁴ Az 1922-ben Kolozsvárt megjelent Bartók-írásokat Seprődi János terjedelmes tanulmánya tetőzte be, amelynek III. fejezetét 1923-ban bekövetkezett halála előtt a szerző már nem tudta befejezni.¹⁵ Ez az írás nemcsak Bartókról és művészetéről szól, hanem a tanulmány írójáról is, a kolozsvári kollégiumi tanárról és népzenekutatóról, aki nyíltan vall Bartók megértésére tett erőfeszítéséről, őszinte elismeréséért folytatott tusakodásáról. Seprődi tanulmánya ma is megrendítő olvasmány. Ami a színvonalát illeti, magasra állította a kolozsvári Bartók-irodalom számára a mércét!
    Oprescu után városunkban a románok legnagyobb hatású kultúrbölcselője, Lucian Blaga írt mindmáig érvényes, megkerülhetetlen tanulmányt Bartókról.¹⁶ Magyarul Lakatos István folytatta Delly Szabó Géza és Seprődi János kezdeményét. Már megjelenésekor ismertette Bartók egyik tudományos kiadványát, beszámolót szentelt a Hegedűverseny országos bemutatójának, Bartók halála után pedig több összefoglaló cikket írt pályájának egyes vonulatairól.¹⁷ 1936-ban, amikor a népzenetudós Bartókot heves román támadás érte Coriolan Petranu kolozsvári egyetemi tanár részéről,¹⁸ az akkor Budapesten tanuló, kolozsvári Szegő Júlia igencsak jelentős interjút közölt Bartókkal,¹⁹ amelyet Benkő András találóan minősített Bartók válaszcikke előtanulmányának.²⁰ Időrendben ide kívánkozik Kiss Béla evangélikus lelkipásztor Bartók Béla művészete című, 1946-ban Kolozsvárt, az Ifjú Erdély kiadásában megjelent könyvének említése,²¹ amely Bartók halála után Demény János egyívású könyve mellett az első önálló kiadványként megjelent visszatekintés volt az 1945 őszén elhunyt muzsikusra. Szegő Júlia kerek harminc évvel a nagy interjú után jelentkezett ismét a Bartók-irodalomban Bartók Béla a népdalkutató című korszakjelző könyvével,²² melyben számos addig ismeretlen, kimagaslóan jelentős, főleg Bartók román kapcsolatrendszerét illető dokumentumot közölt és kommentált. Az ezután megjelent, a szélesebb olvasóközönségnek szánt Bartók-életrajzairól nincs bibliográfiai összefoglalásunk. Új minőséget jelentett az erdélyi magyar Bartók-irodalomban Benkő András Bartók Béla romániai hangversenyei (1922–1936) című, 1970-ben a Kriterionnál megjelent kötete. Benkő András védte meg 1976-ban az első Bartókról szóló román doktori értekezést,²³ számos tanulmányt és cikket is szentelt Bartóknak.²⁴
    1924. október 15-én, amikor egy nagyobb méretű, Bukarestben végződött hangversenyutazást tett Romániában, Bartók ezt írta feleségének: „Túlestem a 4. koncerten is! Eddig itt Kolozsvárt volt a legszebb, legnagyobb publikum – persze ez az én régóta hű városom.”²⁵ Nem tudom, melyik ország melyik városáról mondott még Bartók ekkora dicséretet! Nyilvánvalóan túlzó „persze” minősítését bár a jövőben ki kellene érdemelnünk! Váljék Kolozsvár Bartók hű városává!

László Ferenc

¹ Az életrajzi események adatainak tekintetében a mindmáig leghasználhatóbb könyv: Ifj. Bartók Béla: Apám életének krónikája. Budapest, Zeneműkiadó, 1981. Mivel a kötetben az adatok időrendben következnek egymás után s így könnyen fellelhetők, a következőkben nem utalok megjelenésük lapszámára.
² (Szerk.) Demény János: Bartók Béla levelei. Budapest, Zeneműkiadó, 1976, 141. A kötetcím rövidítése a következőkben: BLev/sorszáma az idézett levélnek.
³ BLev/221, 169.; (Szerk.) Ifj. Bartók Béla: Bartók Béla családi levelei. Budapest, Zeneműkiadó, 1981, 274. sz., 202.
⁴ BLev/366, 254.
⁵ A levélke szövegét Brediceanu özvegye 1972-ben emlékezetből írta le a román zenetörténész számára, így dokumentumértéke igencsak viszonylagos, de a Bartók-levelek és a történelmi környezetrajz összefüggésében nincs híjával a valószínűségnek. Viorel Cosma: Újabb dokumentumok Bartók Béla Volksmusik der Rumänen von Maramureş című kötetének keletkezéséről. in: (szerk.) László Ferenc: Bartók-dolgozatok. Bukarest, Kriterion, 1974, 180.
⁶ BLev/369, 257.
⁷ BLev//373, 259.
⁸ Az első világháború előtt Bartók csak egyszer lépett fel Erdélyben: 1912. április 20-án Marosvásárhelyen. Ekkoriban Bartók a zenei élet nyilvánosságától teljesen visszavonulva élt, ez a kivételes hangverseny „felesége családi kapcsolataira tekintettel” jött létre (l. ifj. Bartók Béla: Apám életének krónikája. Budapest, Zeneműkiadó, 1981, 125.).
⁹ Benkő András: Bartók Béla romániai hangversenyei (1922–1936). Bukarest, Kriterion, 1970.
¹⁰ Benkő, id. m., 136.
¹¹ Benkő, id. m., 15–25.
¹² Delly Szabó Géza: Bartók Béla. in: Keleti Újság, Kolozsvár, 1922. 02. 14.
¹³ George Oprescu: Béla Bartók. in: Înfrăţirea, Kolozsvár, 1922. 03. 03.
¹⁴ (Ismeretlen:) Beszélgetés Bartók Bélával. in: Keleti Újság, V., 36., Kolozsvár, 1922. 02. 16., 3.; Pálos István: Látogatás Bartók Bélánál. in: Ellenzék, XLIII., 45., Kolozsvár, 1922. 02. 26., 4.; Kőmíves Lajos: Látogatásom Bartók Bélánál. in: Keleti Újság, V., 246., Kolozsvár, 1922. 10. 31., 5.
¹⁵ Seprődi János: Bartók Béla művészete. I. része 1924-ben a Pásztortűz X. évfolyamának 373–376. lapjain jelent meg. Teljes szövege in: Demény János: Bartók művészi kibontakozásának évei (1914–1926). in: (szerk.) Szabolcsi Bence–Bartha Dénes: Zenetudományi tanulmányok, VII., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1959, 198–210., továbbá in: (szerk.) Benkő András: Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. Bukarest, Kriterion, 1974, 266–285. – A népzenekutató Bartókról Seprődi már 1914-ben írt, első kötetének megjelenése alkalmából: „Cântece poporale româneşti din comitatul Bihor. Chansons populaires roumaines de départament Bihar”, in: Erdélyi Múzeum, XXXI., Kolozsvár, 1914, 229–232.
¹⁶ Lucian Blaga: Etnografie şi artăt [Néprajz és művészet]. Cuvântul, II., 311., 1925. 11. 18., 1. Újraközlése in: Opere, 7, Bukarest, 1980, 375.
¹⁷ Lakatos István bibliográfiáját Benkő András három folytatásban közölte. in: Lakatos István: Zenetörténeti írások, Bukarest, Kriterion, 1971, 253–288.; in: (szerk.) Benkő András: Zenetudományi írások, Bukarest, Kriterion, 1980, 310–317.; in: Művelődés, 1995/6., 20–22. Lakatos Bartókkal kapcsolatos írásait Benkő András külön is felsorolta Lakatos István, a zenetörténész című tanulmányában. in: (szerk.) László Ferenc: Zenetudományi írások 1998, Bukarest–Budapest, Kriterion–MTA Zenetudományi Intézet, 1999, 11–12.
¹⁸ A Petranu-ügy legbővebb dokumentációját nyújtja Szőllősy András Bartók Béla összegyűjtött írásai, I. című kötetében, Budapest, Zeneműkiadó, 1966, 653–661.; 877–896.
¹⁹ Szeghő Júlia: „Menteni, menteni kell a tűnő kelet-európai dallamkincset”, in: Ellenzék, LVII., 236., Kolozsvár, 1936. 09. 01., 9. A Bartók-interjúk összkiadásában: (szerk.) Wilheim András: Beszélgetések Bartókkal. Interjúk, nyilatkozatok. 1911–1945, 165–169.
²⁰ Benkő András: Romániában megjelent Bartók-interjúk. in: (szerk.) László Ferenc: Bartók-dolgozatok 1981. Bukarest, Kriterion, 1982, 278.
²¹ Kiss Béla: Bartók Béla művészete. Kolozsvár, Ifjú Erdély, 1946.
²² Bukarest, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, é. n. [1956]
²³ Bartók şi România. Kiadatlan gépirat a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia könyvtárában.
²⁴ L. Benkő Judit: Benkő András zenei könyvészete. in: (szerk.) László Ferenc: Zenetudományi írások 1998. Bukarest–Budapest, Kriterion–MTA Zenetudományi Intézet, 1999, 216–246.
²⁵ (Szerk.) Ifj. Bartók Béla: Bartók Béla családi levelei. A szerkesztő munkatársa Gomboczné Konkoly Adrienne. Budapest, Zeneműkiadó, 1981, 353.