Hét tétel a Korunkról

    (Név)
    Abban az évben, amikor születtem, ötvenéves volt a Korunk. Megengedhetem magamnak, hogy azon gondolkodjam: jó név egy lapnak az, hogy Korunk? Nem nagyon fantáziadús, az biztos. Mintha azt ígérné, hogy a jelenről mond valamit, korszakol, és persze átlátja a korszakot, amelyet létrehozott. Megmondja, hogy milyen a kor. Nem az egyetlen lap a magyar lappiacon, amelyik hasonló jelentésű szavakat írt a saját címoldalára: ilyen például a Kortárs, a Jelenkor, az Életünk.
    Néhány romániai magyar folyóirat 1990-ben nevet változtatott. Néhány pedig nem. Az Igaz Szóból Látó lett. Az Utunkból Helikon. A megyei napilapok szinte mind nevet változtattak. A Napsugár, A Hét, a Korunk megőrizte a nevét. Jó döntés volt? Kérdés. Ha a kérdést nekem teszi fel valaki (és akkor vegyük úgy, hogy most van egy kérdés, amit nekem tettek fel), akkor azt mondom, igen. Egy nyolcvan éve kitalált lapkoncepció és lapszerkesztési gyakorlat szinte akármilyen nevet meg tud tölteni tartalommal. Tulajdonnévvé válik és márkanévvé. Mint egy definíció esetében: nem az a mondat számít, amelyet aztán definícióként idézni fognak, hanem az, ahogyan a definíció kitalálója használja és használni fogja a szót. A továbbiakban akkor arról címszavakban, hogy mire használódott nyolcvan év alatt a lap neve. Vagy, ha kitartok amellett, hogy van egy kérdés, amit nekem tettek fel (konkrétan: van, a Napút szerkesztősége arra kért, írjak valamit a Korunkról), akkor arról, hogy én mire használnám azt a szót, hogy Korunk.

    (Dienes László)
    A lapalapítókból néha héroszok lesznek, néha nem. Dienes Lászlóból nem lett hérosz. Sokáig úgy tűnt, Gaál Gáborból, a Korunk sorrendben második (fő)szerkesztőjéből az lesz. Aztán megtörténhet, hogy belőle sem lesz.
    Dienes arcvonásai a magyar kultúra nagy szerkesztőtípusáéra emlékeztetnek. Nem a hátrahagyott írások mennyisége a döntő itt, sőt! Azért lehet Dienes a tipikusan közvetítő szerkesztő. Mint a két Ignotus. Vagy Osvát Ernő. Egyik sem beszéli szét a saját lapját. Ugyanakkor az, amit leír, összeáll valamivé, kiolvasható belőle egy értékrend.
    Dienes az 1920-as években, amikor romániai lapokban (folyóiratokban, napilapokban) „emigránsként”, a Magyar Tanácsköztársaság egyik exnépbiztosaként közli cikkeit, elsősorban két dolgot közvetít olvasóközönsége felé (ezt fogja majd a Korunkban is érvényesíteni). Az egyik a nyugati kultúra általában – Nyugati szemle sorozatcímmel írja lapból lapba vándorló rovatát, amelyben friss könyveket, folyóiratszámokat szemléz és ismertet. A másik dolog, amit közvetít, az avantgárd képzőművészet és irodalom aktuális termése. (A korabeli avantgárdról írt szövegei 1925-ben könyv formában is megjelennek Kolozsváron Művészet és világnézet címmel.) A hatvanas-hetvenes években a marxista kritikusok Dienes 1920-as években írt szövegeit – és részben ebből következően az általa 1926 és 1929 között szerkesztett Korunkat is – eklektikusnak nevezték. Szerintem ez ma inkább dicséret: valami olyasmit jelentett akkor, hogy Dienes és a Korunk nem a lenini osztályvonalon értelmezték a világot. Egyfajta eszmetörténet volt ez, amelyikben marxizmus, Spengler, a többször hivatkozott keleti filozófiák és az avantgárd merészség keveredtek. Volt bennük valami kiszámíthatatlan, és volt bennük jó adag nyitottság a nem konvencionális megoldások irányában. Miközben az alap kétségtelenül baloldali jellegű – valahol a polgári radikalizmus és marxizmus környékén.
    Amikor Gaál Gábor átvette a Korunk szerkesztését a Kolozsvárról kényszerűen (fizikai agresszió hatására) távozó Dienestől, megtartott a lapszerkezetben néhány fontos támpontot: a tájékozódás nemzetközi igényét, a tanulmányok, cikkek vezető szerepét, a minőségre való törekvést. Ugyanakkor egyértelművé tette a Korunk világnézeti irányultságát, a korabeli kommunista pártok logikája szerint alakítva a Korunk arculatát. Ebből az is következett persze, hogy a harmincas évek első felében bedarálós, a második felében viszont „koalíciós”, „népfronti” volt ez a logika, olyan szerzők is sűrűn közöltek a lapban, akik egyébként nem rajongtak a radikális, osztályharcos megoldásokért. Nemrég elektronikus formában is elérhetővé vált a két világháború közötti Korunk repertóriuma [http://korunk.adatbank.transindex.ro], lehet böngészni szerzők neve, fontosabb írásai után, így talán egyértelműbb, mi az, ami hozzájárul a Korunk név használhatóságához, és mi az, ami inkább nehezíti a használatot.
    Szóval Dienes Lászlóból, aki kitalált egy kulturális-világnézeti szemle típusú lapot, nem lett hérosz. Nem is kell azzá válnia! De ahhoz, hogy a Korunk névnek van valamiféle jelentése, neki is van némi köze.

    (Faludy, Fejtő)
    A két világháború közötti Korunk munkatársai közül nem sokan vannak e sorok írásakor életben. Közülük ketten viszont – Fejtő Ferencről és Faludy Györgyről van szó – mindmáig publikálnak a lapban. Mindkettőjük pályájának fontos epizódjává vált a Gaál Gábor-féle „népfrontos” Korunkkal való kapcsolat.
    Faludy György 1935-ben közölt először verseket, fordításokat a Korunkban. Az elsőként publikált szövegek között volt a Villon-balladakötetből is ismert Ballada a kalózok szeretőjéről. Néhány hónappal később szintén a Korunkban jelentek meg a Kerítőballada Villonról és kövér Margot-járól, illetve a Levél Jehan de Bourbon herceghez, „melyek közléséért a Magyar Hírlapot elkobozták vagy betiltották volna” – írta aztán Faludy a Villon-balladák kései utószavában. A korabeli cenzúra más-más elvek szerint működött Romániában, mint Magyarországon.
    Folytatásokban közölte a lap 1935 és 1937 között Faludy Heine-átköltését, a Németországot, amely 1937 elején könyv formában is napvilágot látott Kolozsváron, a Korunk kiadásában. Itt jelent meg a Landsknechtnóta vagy a József Attila emlékére című vers is, amelyekhez számos Faludy-történet is kapcsolódik a szerző Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi kötetében.
    Fejtő Ferenc pedig már 1934-től Korunk-munkatárs, és Fülöp Ernő néven 1935-ben publikálja a lapban József Attila költészete című tanulmányát, amely témaként, különböző epizódjait feltárva, végigkíséri majd Fejtő pályáját.
    Véletlen vagy sem, de a fentebb említett szerzők mindketten személyesen is kötődtek József Attilához, akinek a Korunk-kapcsolatairól, a lapban való publikálásáról már sokan és sokfélét írtak. (2005-ben Ha eljönnél… címmel kötetben is megjelent ennek a kapcsolatnak a teljes dokumentumanyaga a Komp-Press Kiadónál.) Maradjunk abban, hogy ha véletlen volna, már csak a József Attilához kapcsolódó történetek miatt is rendkívül szerencsés véletlen.

    (1956)
    A Korunk és ’56 kapcsolata egy ironikus fintorral indul. Amikor a román pártszervek 1956-ban jóváhagyják, hogy 1940-től tartó szünetelése után újrainduljon a Korunk, még csak érlelődik a magyarországi forradalom. Nyitási gesztus. Amikor 1957 januárjában két régi Korunk-munkatárs, Gáll Ernő és Balogh Edgár vezényletével megjelenik az új folyam, már inkább csak álságos gesztusnak tűnik. Egyik kezével börtönbe dug a hatalom jó néhány idősebb és fiatalabb magyar (és román) értelmiségit, másik kezével lapokat (Korunk, Napsugár) alapít, hogy legyen, amit felmutasson, ha számonkérésekkel bombázzák.
    Gáll Ernő Naplóiból, emlékiratából tudható néhány dolog ennek a Korunk-korszaknak a hátteréről is, a lapszámok maguk pedig azt jelzik, hogy korrekt, komoly munka folyt a szerkesztőségben. A két világháború közötti szerkesztési elvek lényegileg megmaradtak, talán csak a nemzetközi tájékozódásból kellett szükségszerűen visszább venni. Számos kitűnő írás, magyarországi és emigráns szerzőktől is. A korabeli irodalom sok remekművének első közlése, könyvkiadás, képzőművészeti galéria, tudományos díjak alapítása. És persze sok szükségszerű szemét.

    (1999)
    Ez nem annyira fontos dátum, mint 1956. A jelentése csak annyi, hogy azóta dolgozom a Korunk szerkesztőségében. Ha szakmám szerint véletlenül nem irodalomtörténész volnék, akkor csak arról írtam volna itt, ami 1999 után történt a lapnál. De a szakma logikájától nehéz szabadulni.
    Kántor Lajos főszerkesztése alatt, 1990 óta a Korunk évente tizenkét tematikus számot jelentet meg, most már mindenféle kötelező világnézeti leterheltségen túljutva. A lapkoncepció nem túl gyakori a magyar nyelvterületen: vannak lapok, amelyek csak tematikus számokat adnak ki, de azok általában csak négyszer jelennek meg egy évben. És vannak havilapok, amelyek olykor tematikus blokkokat is közölnek. De nem havonta.
    A Korunknál minden lapszámnak van egy felelős szerkesztője, aki általában ki is találja és végig is viszi a projektet, természetesen a teljes szerkesztőség bevonásával. Ez azt eredményezhetné, hogy egy évben tizenkétféle a Korunk – és ez bizonyos értelemben így is van: mindegyik szerkesztő arcéle markánsan kirajzolódik az általa szerkesztett lapszámok tartalomjegyzékében és fő laptestében. Amitől mégis dinamikus és aktualitásra törekvő a lap, az az állandó rovatok (szerzői rovatok, kritikarovat stb.) jelenléte. Ezeken az oldalakon a szöveg gyártja a témát, és nem a téma a szöveget.
    És ha már arról írtam, hogy a szerkesztő személye is megszabja valamennyire az éppen aktuális Korunk-szám koncepcióját, ideírom annak a virtuális Korunk-évfolyamnak a témáit, amely 1999 óta az általam szerkesztett számokból összerakható: Esszé – esszéember; Arany – óarany; Populáris kultúra – kávéházak; Nők – szempontok, Normalitás – perverzitás; Megíratlan kritikák – íródó irodalom; Gyermek – irodalom; Ablak a jelenre: középiskolások jövőképe; Redaktor és utókora; A változó család; A kortárs román irodalom rétegei; József Attila – 100; Alternatív Skóciák; A tévé és műfajai. Amint látható, az elején elég sok a gondolatjel. 2006 felé tartva egyre kevesebb.
    Mint ötlet, azóta is az arany-szám számomra a legkedvesebb: arra kértem fel egymástól nagyon különböző embereket, hogy az aranyról írjanak: mint fém, mint szimbolikus/archetipikus anyag, mint aranyláz, mint Arany János és Arany László. A lapszám inspirált aztán egy Kovács András Ferenc-kötetcímet, pontosabban kötetcímadó verset (Aranyos vitézi órák), illetve 2000 februárjában ott jelent meg az egyik első híradás a Verespatakon tervezett aranybányáról – amelyből azóta nemzetközi természetvédelmi botrány kerekedett. Egy másik lapszám szerkesztésekor abból indultam ki, hogy vannak olyan kritikák, amelyek valamiért nem íródtak meg: néha addig készül valamiről írni a kritikus, amíg már nem aktuális, nem friss megjelenésű a könyv, és akkor már minek megírni? Ebben a 2001/11-es lapszámban olvasható néhány ilyen, korábban megíratlanul maradt kritika, amelyeknek megszületéséhez jó ürügyül szolgált a szám tematikája.

    (Ilyen lap nincs is)
    Tudományos is, ismeretterjesztő is, irodalmi/művészeti is és egyik sem: ez a lapkoncepció megbírja a különböző műfajokat és regisztereket. Ugyanarról sokféleképpen, különböző hangfekvésben. Alapjáraton nehéztüzérség, amely helyenként hetilapok publicisztikarovatainak könnyűlovasságát is beveti.

    (A név a név a név a név)
    Korunk.

Balázs Imre József