A látványábrázolástól a láthatóvá tevésig

Vázlat Gedeon Zoltán művészetéről

    Gedeon Zoltán ahhoz a húszas években született nemzedékhez tartozik, amelynek alkotói indulását a II. világháború vihara, majd a kényszerű hadifogság szakította meg, művészi bontakozását pedig sokáig a dogmatizmus szorította korlátok közé, majd a Képzőművészeti Akadémián ráháruló sokoldalú feladatok s ezen belül a különböző tankönyvírói kötelezettségek nehezítették önálló képzőművészeti tevékenységét. Mindezek azonban csak késleltették, de megakadályozni nem tudták egyéni arculatú munkásságának kibontakoztatását.
    Gedeon Zoltán 1954 óta kiállítóművész. Pályája során végig a modern szellemű alkotók közé tartozott. Hatvanöt éves kora után, az egyébként kedvvel és lelkiismeretesen végzett egyetemi tanári tevékenység alól felszabadulva teremtő energiái minden eddiginél eredetibben és sokoldalúbban bontakoztak ki, és hetven-nyolcvan éves korára képzőművészeti és ezen belül elsősorban a grafikai kifejezés figyelemre méltó megújítóinak sorába emelkedett. Kövessük végig az életmű fejlődésének egyes állomásait. Gedeon Zoltán 1922-ben született Erdélyben, Szentesegyházon. Apai nagyapja Budai József Debrecenben és Miskolcon volt középiskolai tanár; pedagógiai tevékenysége mellett almanemesítéssel szerzett tekintélyt, hírt magának. Több alma az ő nevén vonult be a katalógusba, így a Budai József-alma és a Budai Domokos-alma.
    Gedeon Székelykeresztúron végezte el a tanítóképzőt. 1942-ben karpaszományosként vonult be a magyar hadseregbe. A nyilas hatalomátvétel után Zalaegerszegen móresre tanított egy handabandázó nyilas tisztet, hogy elkerülje a hadbíróság elé állítást, századparancsnoka nyílt paranccsal Budapestre küldte. Itt azonban újra végveszélybe került, ám a vak szerencse folytán ismét kiszabadult a nyilasok karmaiból. 1944-ben szovjet fogságba esett és csak négy év múlva szabadult. 1949-től 1955-ig elvégezte a Kolozsvári Képzőművészeti Akadémiát, négy évet grafikai, két évet pedig festészeti szakon tanult. 1958-tól 1960-ig a kolozsvári Népművészeti Iskolában tanított, 1968-tól 1970-ig a Babeş-Bolyai Egyetem, 1970-től 1980-ig a Ion Andereescu Akadémia tanára, a metodika előadója, és a rajztanárképzés szervezésével és vezetésével is magyar és román nyelven egyaránt őt bízták meg. Az erdélyi magyar művésztanárok valamennyien Gedeon-tanítványok voltak, és a rajztanárok kétévente kötelező véglegesítő vizsgájának szervezése is az ő kezében összpontosult. Ez a véglegesítő vizsga alapjában véve a mai doktorátus megszerzéséhez hasonló minősítés, és megfelelő fizetésemeléssel is jár. A rajztanítás módszertana Romániában először csak orosz fordításban létezett. Az első ilyen magyar és román nyelvű jegyzetet Gedeon írta, és az ő munkája A rajztanítás módszertana című kétkötetes, négyszáz oldalas összefoglaló mű is. Emellett magyar és román nyelven írt ábrázológeometria- és szépírás-tanítási tankönyvet is, amit a diákok mind a mai napig használnak.
    Gedeon Zoltán művészetének első, 1954-től a nyolcvanas évek közepéig terjedő negyedszázadát egyfajta modern szellemű realizmus, a hagyománytisztelet és a modernség, szabályos bensőséges ötvözete jellemzi, melyben mind nagyobb szerepet kap a látvány kifejező átformálása, a kompozíció organikus belső egyensúlya. Grafikáit a szerkezeti összefüggések lényegre törő, expresszív lüktetése teszi emlékezetessé. Egyes műveiben a szerkezeti erővonalak ritmikus hangsúlyozása és az oldott folthatású, festői alakítás együttes alkalmazása figyelhető meg, a másik vonulathoz tartozó alkotásokban a festőiség dominál finom színharmóniákat vagy felfokozott erélyű színrobbanásokat teremtve. Tájképei, falu- és városképei varázslatos elevenséggel és változatossággal, a hideg és meleg színek drámai ellentétében vagy a finoman összehangolt színek pompázatos gazdagságában idézik fel Erdélyt, Móricz kifejezésével élve, A tündérkertet, a székelyföldi zord havasi tájaktól a méltóságteljes erőtemplomokig, a körösfői keskeny, szalagszerű utcától és a kazettás mennyezetű templomtól a kolozsvári történelmi hangulatú városrészekig, a nyüzsgő nyári piactértől a könnyű őszi ködbe burkolózó Szamosig, Brassó, Segesvár, Torockó ódon negyedeiig. Ezekkel az ember és a természet harmonikus összetartozását idéző képekkel párhuzamosan megeleveníti az iparosodás előretörését, dinamikus lendületével és egyben kétarcúságával, disszonanciájával, az építés és a természetrombolás kettősségével együtt.
    Gedeon Zoltán a nyolcvanas évekre egyre inkább úgy érezte, hogy kimerítette a figura- és tájábrázolás lehetőségeit, s az ecsetfestés kínálta lehetőségek sem elégítették ki. Elkezdődött számára az új technikák birtokbavétele, ami egyben az alkotói szemlélet átalakulásával és az új kifejezési lehetőségek keresésével járt. Az egész magyar képzőművészet viszonylatában – Gedeon számára – grafikai munkássága biztosítja a radikális újítást és azon belül is elsősorban azok a művek, amelyekben az új mondandó új technikával párosul. Így történt ez több nemzedéktárssal, például az 1920-as születésű, hasonlóképpen erdélyi származású, a grafikai kifejezést megújító Veres Pál festő- és grafikusművész esetében, vagy a Gedeon Zoltánnál egy nemzedékkel fiatalabb Feszt László munkásságában is, aki a kollográfia technikáját amerikai példák nyomán honosított meg Erdélyben. Gedeon sajátos egyéni módon fejlesztette tovább a kollográfia technikai és kifejezési lehetőségeit. A kollográfia szó a kollázs és a sokszorosító eljárás, a szeriográfia rövidített összekapcsolásában született. Ez a technika tág teret biztosít a találékony kísérletezésnek és a linótól és a szitagrafikai technikától eltérően, nem kell a színkompozíció minden egyes színét külön menetben nyomni illetve lehúzni, hanem a felragasztott színegyüttes egyetlen nyomással átvihető a papírfelületre. Ráadásul, mivel a nyomódúc minden egyes újrafestékezés alkalmával némileg változik, az egyes nyomatok többé-kevésbé, legalábbis árnyalatnyilag különböznek egymástól.
    A csikóhal című hideg-meleg színekből összetevődő gazdag szín- és tónushatású kompozíció úgy készült, hogy a művész papírból kivágta és külön-külön felragasztotta a központi csikóhalfigurát és annak árnyékát, a virágszirmokat asszociáló csillagocskákat és az apró csikóhalfigurákat. S ezt követően bevonta az egész felületet lakkal, hogy a papír ne szívja be a festéket, s végül ráhengerelte a papírfelületre a gazdag színhatású kompozíciót.
    A kollográfia változatos lehetőséget biztosít a játékos ötletességnek, az anyagszerűségből fakadó kifejezésnek. Így például A tűzmadár tűzvörös figuráját papírkivágásként ragasztotta fel, a lepke pedig tarka textúrájú textilanyagból lett kivágva. S az egész együttesen olyan gazdag fakturális hatásokat teremt, amit, ilyen módon, ecsetfestéssel lehetetlen lenne elkészíteni. Az Ünnep és a Ló és lovas, a Fiatalság esetében a markáns grafikai hatás a körvonalak enyvbe mártott spárgával történő felragasztásával valósult meg. Ezt követően történt meg a felület színezése, a sprével való befestése. A művelet végén, a száradás, illetve a levétel után negatívban, tehát fehérben maradtak vissza a figurák körvonalai, ily módon a mű tömött, erős barnájában kontrasztosan jelentkeztek az ember- és állatfigurák kontúrjai. A Szeplős című grafika esetében – a néző fantáziájára is számítva – a művész a kislány arcának megjelenítéséhez egy bádog tésztaszűrőt használt. A tárgy vörösesbarna nyomata és a szűrőn lévő lyukak, negatívban jelentkező fehér foltjai együttesen, arcvonások nélkül is egy szeplős kislány képét idézik fel. A mintás textildarab a rajta látható negatívban jelentkező irkafirka-betűkkel együtt pedig a ruha képzetét sugallja.
    Különleges kifejező hatásokat lehet előidézni a celluloidmetszettel. A kompozíciót az alkotó celluloidlemezbe karcolja be. A celluloidot nem lehet nyomtatni, mivel vékony, és befestékezni sem igen lehet, mert nem tapad meg rajta a festék, ám átlátszósága miatt mögé lehet helyezni színes átlátszó vagy átlátszatlan lapokat, amik beépülnek a többrétegű, karcolt grafikus jeleket tartalmazó celluloidkompozícióba. A visszafogott színvilágú Önarckép tűnődő-töprengő személyiséget ábrázol, a fényteli és sötétebb felület kontrasztjára épített Ildikó (Műteremben) portréban pedig a nőiség varázsa és öntudata fejeződik ki.
    Grafikai munkásságának kiemelkedő részét képezik azok a szitagrafikai kompozíciók, amelyekeket a tokaji majd tájai Közép-európai Művésztelepen készített 1993-94-ben. A Triptichon (1993) című háromrészes sorozata az emberi élet három korszakát jeleníti meg. A Frenetizmus az életöröm, az ünnep mámorának kifejeződése, annak a kivételes pillanatnak a megfogalmazása, amikor a családban gyermek születik és az emberek felemelt karokkal táncolva örvendeznek az új életnek. A kompozícióban a narancssárga és a vörös viszi a főszólamot, háttérként mögötte a tört feketészöld kontrasztja teszi még ragyogóbbá az öröm eufórikus színeit. A jelzésszerű figurák dinamikus, extázisszerű mozgásának ellentéteként egy idő után az ember észreveszi, hogy a sötétzöld folt valójában két mozdulatlan, tompán is súlyos árnyékalak, amelyek az élet végső határpontjára, a könyörtelen elmúlásra irányítják a figyelmet. A Rivaldafény az élet kiteljesedését vizionálja, amikor az élet színpadán eljátsszuk a magunk szerepét. Az „élet cirkusz” metaforában ábrázolódik a jelenet, amelyben a szomorúság időlegesen feloldódik a groteszk és felszabadult vidámságban és a nevetésben. A figurák végletes féktelen expresszivitással jelenítődnek meg, szuggesztív felfokozottsággal közvetítik a lét kiteljesedésének élményét. A Siratás című kompozíció stilizált alakjai meggörnyedt öregasszonyok vonulását asszociálják egy testetlen, légies kerítés előtt, a Nap és a Hold kozmikus jelei alatt s a lezuhant csillagok végzetszerű zuhanásában. Mélyértelmű képi beszédet és elementáris életérzést fogalmaznak meg a Triptichon darabjai.
    Gedeon Zoltán ebben a szitagrafikai sorozatban és sok más műben eljutott a végsőkig leegyszerűsített, nagy kifejező erejű, metaforikus-szimbolikus formák teremtéséhez, a „kevéssel sokat mondani” tudás képességéhez, melyben a jellé egyszerűsödött, a figuratív és nonfiguratív határmezsgyéjén születő forma, a maga spontán dinamizmusában egyszerre hat az értelemre és az érzelmekre, s arra is, ami szóban megfogalmazhatatlan, a képi nyelv azonban közvetíteni tudja rejtélyes üzenetüket.

Kerékgyártó István