Háy János

Hajnali részegség

Az égben bálvány van,
óriási bálvány van.

Bálvány

Halott zsidó,
halott apa,
halott indián.
Tort ülünk,
ha végre ledől:
a bálvány.

Húsát tűzre vetjük,
és a csontját tűzre vetjük,
és a máját tűzre vetjük,
és a szívét tűzre vetjük
és tűzre vetünk
minden belső szervet,
hadd égjen végre,
hadd lobogjon a pogányisten.

Ne legyen neki többet lába a földön,
ne legyen neki többet szeme a földön,
ne loholjon léptünk után,
ne lesse cselekedeteinket,
ne hallgassa ki beszédünket.

Diadal ez az este,
lángokban áll
a bálványnak a bőre és a húsa
és lángokban áll a bálványnak
a vére és a csontja
lángokba áll a bálványnak
minden képessége.
Lángokban áll benne
amit szerettünk és
lángokban áll benne amit gyűlöltünk
és lángokban áll benne,
amit sem nem szerettünk
sem nem gyűlöltünk.

Porlad a bálvány,
szél seper a tájon,
mindent beterít magából,
hajnal jön, új nap.
Hajnal jön a bálványból.
Felreped az éjszaka,
felrepednek az éjszaka
átázott szemek,
a fény az ő izzó testének fénye,
a levegő az ő égett
testének szaga.

Jaj, mit tettem:
elfordultam az ő képétől,
mégis itt van,
elfordultam az ő hangjától,
mégis itt van,
elhagyott bennünket,
mégis itt van és büntet,
elhagyott, de ő üvöltözik
át a levegőn, hogy
bűnhődj, gyermek,
elhagyott, de ő sikít a fülembe,
hogy apagyilkost neveltem,
hogy látta a tenyeremet,
az ő tenyere volt,
látta az izmaimat,
az ő izmai voltak,
és majd én is látni fogom,
hisz készülődik már a gyermek.
Anya rejtegeti, de meglett,
anya bújtatja a hegyek mögött,
de ott van és nő,
növekszik az ereje,
ott van az a tenyér, ami az övé volt,
ott van az a kéz, ami az övé volt,
ott van az a halál, ami az övé volt,
s majd az enyém lesz.

Jaj, mit tettem,
megromlik a gyomromban az étel,
jaj, minden része felszívódik bennem
és minden része méreg.
Jaj, mit tettem, halott zsidó,
halott apa, halott indián.