„1956 után Magyarország a hideg magány országa volt.”
(Esterházy Péter)
Fél évszázada lobbant fel és hamvadt el hirtelen a magyar forradalom lángja.
Meglett ember lett, aki akkoriban született, mire a rendszerváltozásban a szabadságharcot nevén lehetett nevezni. Azóta további másfél évtized telt el. Neves írónk egy francia lapnak 2005 végén adott interjújából vettük a mottót körkérdésünkhöz, melyben arra kértünk többeket, fogalmazzák meg, milyen lenne ma a saját számvetésük, hogyan látják most az eltelt ötven évet.
Jankovics Marcell
Ötven év kétszáz sorban
Ha jubileum, válogat az emlékezet
1956 nyara. A magyar nemzeti bankosok hűtlenségi perében életfogytiglani börtönre ítélt, ’odabenn’ agyvérzést szenvedett édesapám kegyelmi kérvényét elutasítják. Indok: különösen veszélyes. A betegségére való tekintettel a büntetését leszállítják nyolc évre.
1956 ősze. Pannonhalmán megkezdem a gimnázium II. osztályát. A soron következő három évben a diákotthon dekorációja nagyrészt az én feladatom.
1956. október vége. Felbolydul az iskola. Söveges Dávid igazgató azzal próbál lecsendesíteni bennünket, hogy kijelenti: mi közünk ahhoz, hogy Budapesten két kommunista banda öli egymást? A következő napokban változik a véleménye. Részt veszünk a falu forradalmi ünnepén. Ledöntjük a szovjet emlékművet.
1956. november 1. Szabadságharcosok Luka László politikai elítélt segítségével kiszabadítják a Kozma utcai gyűjtőfogház politikai foglyait, köztük apámat. Ötvenéves, hat évet ’ült’.
1956. november 4. után. Édesapámat orvos barátja kórházba ’dugja’. Az érte jövő civil belügyesek nem találják anyja lakásán. (A kitelepítés óta nincs saját lakásunk, szétszórtan, rokonoknál lakunk.)
Iskolánknál meg-megállnak a Nyugatra menekülők. Közöttük három Corvin közi harcos egy félig szétlőtt Pobjedán. A felsős diákok közül sokan nekivágnak a határnak.
1956. december. Nővérem és három unokatestvérem az anyjukkal disszidál. Apám telefonon kéri, hogy ne menjek utánuk.
1956. december 10. A fűtés és áramszolgáltatás akadozása miatt hazaküldenek. Szüleimet és engem itthon maradt nagybátyám fogad be.
1957. eleje. Apámnak utólag harmadolják a büntetését, de rendőrségi felügyelet alatt marad. Gyógyíthatatlan betegsége miatt rendes munkavégzésre alkalmatlan.
1957. március. A MÚK miatt ideges kormány orosz katonákat és magyar karhatalmistákat küld Pannonhalma ’ellen’. Az épületre ágyú és géppuska szegeződik. Általános házkutatás és testi motozás. Söveges Dávid igazgatót a matracában talált ’56-os versek miatt letartóztatják. (Három évet kap.) Egy orosz kiskatona tényleg azt hiszi, hogy Szuezben van. Egy karhatalmista sorozatot ereszt iskolatársunk falábába, mert az a felszólítás ellenére nem volt hajlandó kijönni a szekrényből. Az egyik nyomozó a fiókomban talált műanyag Kossuth-címer szegélyéről letöri a gyászszalagot.
1957. április. Egy osztálytársam két rendőrre félhangosan azt mondja séta közben: ’Kádár-huszárok’. Mindkét rendőr haptákban állt a szovjet emlékmű ledöntésekor. Beviszik a győrszentmártoni őrsre, és gumibottal dagadtra verik mindkét kezét.
1957. Augusztusban kocsikísérőként dolgozom. Tankönyveket hordunk ki budapesti és főváros környéki iskolákba.
1958. Augusztusban figuránsként dolgozom. Napközben kútvízen és Munkás cigarettán élek.
1959. május. Elkészítem osztályunk érettségitablóját. Pannonhalmán kitűnő érettségi vizsgát teszek annak ellenére, hogy az állami érettségielnök (a „Foxi-Maxi” – a Marxista–leninista Egyetem – igazgatója) azoknak a magyar írásbelijére közepes jegyet ad, köztük nekem is, akik nem a munkásmozgalmi, hanem a hazafias témát: a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal összehasonlító elemzését választották. Hárman voltunk ilyenek.
1959. június. Felvételizem a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára. Elutasítanak. Az értesítésben ez áll: „Nem felelt meg.” Mikor a dékáni hivatalban közlöm, hogy ez nem igaz, azt válaszolják, hogy „Na jó, akkor hely hiányában nem vesszük fel.” (Pannonhalmi diákokat csak több próbálkozás után vettek fel egyetemre.)
1959. július 27–1960. szeptember 17. Az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat Anyagvizsgáló Laboratóriumának a betanított segédmunkása vagyok. Megtanulok különféle gépeken dolgozni. 1440 forint a bérem. Délutánonként segítek a szüleimnek háziipari szövetkezeti munkájukban (például zacskót ragasztani). Munkahelyi főnököm, Becker István három hétre fölment a segédmunka alól, hogy lerajzolhassam a labor összes munkatársát.
Édesapám azt tanácsolja, lépjek be a KISZ-be, akkor majd fölvesznek az egyetemre. A KISZ-be sem vesznek fel. Az egyetemi felvételi alkalmával pedig már a szóbelin közlik: ha nem tudom bizonyítani, hogy apám ártatlanul ült, ne is próbálkozzak többé. Osztálytársaim közül csak nekem nincs felsőfokú végzettségem.
1960. szeptember 19-én a szerencsémnek és jóindulatnak köszönhetően felvesznek a Pannónia Filmstúdióba fázisrajzoló gyakornoknak. Egyetlen feltétel, amit Matolcsy György, az akkor még csak rajzosztályként elkülönült rajzfilmstúdió osztályvezetője és Kozma Anna személyzetis bizalmasan kér tőlem, töröljem ki életrajzomból a ’petty’-eket. Máig ott dolgozom.
’60-as évek eleje. Ha hárman beszélgetünk a Kalefen (Moszkva téren), odajön a rendőr és azt mondja: „Ne csoportosuljunk!”
A házmesterünk unokája rendőrségi besúgó. Ezért egyszer majdnem agyonverik.
Egy taxis, aki felismer, amikor másodszor visz haza éjjel, elmondja, hogy miután kiszálltam, a sarki rendőr megállította és kifaggatta felőlem. Hol szálltam be, részeg voltam-e, mondtam-e valami ’említésre érdemes’-et, mennyi borravalót adtam stb.
Vállalati kirándulásra megyünk Jákra, Kőszegre, Szombathelyre. Határsávengedélyt kell kérvényezni a rendőrségen.
Pelyhedző szakállam láttán egy rendőr igazoltat. Mivel a személyi igazolványomban borotvált a képem, elteszi az igazolványomat a következő szavak kíséretében: „Én most lassan elindulok az őrsre. Nagyon ajánlom, hogy mielőtt odaérek, sima képpel jelentkezzen nálam.”
A szórakozóhelyeken állandóan razziáznak; de még a presszókban is. A margitszigeti Casinóban és másutt a civil ruhás nyomozók azzal szórakoznak, hogy azokat a fiatalembereket, akiken csőnadrág van, kivezetik a vécébe, és ott azt követelik tőlük, hogy a húgyos kőpadlón állva, cipőn keresztül húzzák le a nadrágjukat. Ha nem megy, a náluk lévő borotvával felhasítják a nadrág szárát.
Belvárosi presszókban egy rendőrségi provokátor arra próbál rávenni többedmagammal, hogy éjjel menjünk horogkereszteket mázolni a házfalakra.
A külföldről küldött rock and roll lemezek rendszeresen ripityára törve érkeznek meg.
1964. Komlós János, akinek a felesége a filmstúdió párttitkára, Görgey Gábort ajánlja be dramaturgnak.
Először kérek és kapok nyugati országba szóló turistaútlevelet. Útlevélkérelmemet sohasem utasították el, édesanyámat azonban 1968-ig Lengyelországba se engedték kiutazni. (Akkor Svájcban élő nővéremmel úgy tervezték, hogy ott találkoznának.) Apám halála után, 1970-ben már kiengedik hozzá az USA-ba is.
Hatvanas évek vége. A stúdióvezető korábbi, 1965-ös rendezői kinevezésem érvényességét ahhoz köti, hogy elvégzem a Foxi-Maxi esztétika szakát. Olyan színvonaltalan, hogy az első félév után otthagyom. Nem ér retorzió érte.
Ekkortájt egy amerikai turistával készült interjút hallgatok a rádióban. Arra a kérdésre, hogy mit szól Magyarországhoz, visszakérdez: „Amerikában annyi nagyszerű dolog van. A magyarok miért pont a Coca-Colát, a rágógumit, a farmert és a sztriptízt vették át tőlünk?”
Egy november 7-i vállalati bulin egyik mozigépész kollégám, aki egyébként, hozzá nem illő módon, mindig kalapban és bőrkabátban járt, részegen sírja el a vállamon, hogy a belügy besúgója.
1973. Elkészül a János vitéz. Tanulságos a nemzetközi utóélete. A szovjet filmátvevő bizottság a filmet nacionalistának ítéli és nem veszi át (a tíz másodpercig látható trikolór miatt, mely a zöld törököket lehengerlő, fehér lovon ülő piros huszárokból alakul ki). A Hanna and Barbera cég megveszi a forgalmazás jogát angolszász nyelvterületre, örök időkre, majd mint piaci vetélytársat eldugja a raktár félreeső zugába, nehogy valahol valaki véletlenül levetíthesse. Kínában látja vagy négyszázmillió ember. 1994-ben a pekingi Tian-tan Hotel halljában, liftjében a film zenéjét hallom halkan szólni.
1974. Sisyphus című filmemet az amerikai filmakadémia Oscar-díjra jelöli. Az eredményhirdetésen ott van Szabó István filmrendező (nincs jelölt filmje). Én nem.
Több mint harminc nemzetközi díjam közül egyetlenegyet vehettem át személyesen, azt is szocialista országban. Ezt úgy érték el, hogy a nevezésekről nem tájékoztattak, a fesztiválok meghívóját vagy egyáltalán nem, vagy későn továbbították a címemre. Néhányszor tagja lehettem ugyan magyar filmesdelegációnak, de a magyar felet terhelő költségeket nekem magamnak kellett állnom és valutáról nekem kellett gondoskodnom – amire viszont nem volt törvényes mód. Hogy mégis sok fesztiválon vehettem részt, annak köszönhettem, hogy ’dolgozni’ is hívtak, például zsűritagnak.
1970-es évek közepe. A stúdióvezetés be akar léptetni a pártba. Kertelés nélkül mondok nemet. Bene Éva, az ORFI ma is aktív, az MDF-ben politizáló orvosa akkoriban a II. ker. párttitkáraként személyesen keres föl, hogy rábeszéljen.
1977. Cannes. Arany Pálmát nyerek rövidfilm kategóriában. A díjamat Monica Vitti (!) kacsójából átveszi Föld Ottó, a Mafilm főgyártásvezetője, akkor talán már vezérigazgatója. A másnapi Nice Matin a Monicának kezet csókoló Föld Ottó képe alá az én nevemet írja.
Ettől kezdve mint újsütetű hírességet engem is megkeresnek ellenzékiek, hogy tiltakozó jegyzékeket írassanak alá velem. Mindig sokadik lennék a sorban, ezért módom van megnézni, kikkel írnék alá. (Ezzel kapcsolatban ugyanazt az elvet vallottam, mint fontos megnyilatkozások tárgyában. Nem az számít, mit mond, hanem hogy ki mondja.) Ezért aztán csak egyszer írok alá politikai tiltakozást: a Bős–Nagymaros vízlépcső ellen. A Charta ’77 aláírása miatt Szörényi László irodalomtörténésznek, a Pannónia szerződéses lektorának felmond a stúdióvezető.
1978. Kossuth-díj. Megerősített információ szerint Pozsgay Imrének köszönhetem. Aczél György kihúzta a nevemet a listáról, Pozsgay miniszter visszatétette. Olyan kiválóságokkal együtt kaptam meg, mint a ’rabszabadító’ Darvas Iván, Dózsa Imre, Durkó Zsolt, Eck Imre, Galgóczi Erzsébet, Kántor Sándor (fazekas népművész), Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Sára Sándor, Szabó Magda, Vigh Tamás. Kegyelmi pillanat! Meghívnak a díjkiosztás utáni április 4-i állami ünnepségre. A meghívást telefonon lemondom. (Május 1-jén sem vonultam fel soha.)
Ekkortól egészen 1993-ig minden hónap első szombatján ’szalont’ tartunk. Nagyjából tudjuk, kik a hozzánk járó informátorok, hangulatjelentők. Előfordul, hogy rendőrautó áll a ház előtt, de soha nem zaklatnak. Valószínűleg azért nem, mert a szalonunk tényleg nyitott (open house, ahogyan angolul nevezik), könnyen jutnak hozzá minden információhoz. Ismeretségi körünk rendszerváltozást követő szétszakadása miatt kell nyitott ajtónkat bezárnunk.
1980. Meghal Komlós János. A temetésén Görgey Gábor búcsúztatja.
1981. Barátaimmal létrehozzuk a Március 15. Társaságot. Oka, hogy legalább magunk között méltón tudjunk ünnepelni. Az utcán még mindig verik és begyűjtik a hozzánk hasonlókat. Célja viszont, hogy minden március 15-én kitüntessük azokat, akikről baráti kuratóriumunk azt gondolja, hogy sokat tesz a nemzetért. Íme az eddig kitüntetettek névsora: Katona Tamás (1981), Somogyi Győző (1982), Makovecz Imre, Sára Sándor (1983), Kallós Zoltán (1984), Beke Pál (1985), Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes, Ráday Mihály (1986), Czeizel Endre (1987), Glatz Ferenc (1988), Varga János (1989), Tőkés László, Chrudinák Alajos (1990), Halmy Miklós, Fodó Sándor (1991), Kozma atya (1992), Gelu Păteanu, Erdélyi Zsuzsanna (1993), Kunkovács László (1994), Duray Miklós (1995), Czakó Gábor (1996), Hermann Róbert (1997), Melocco Miklós (1998), Molnár Tamás (1999), Szakály Ferenc (2000), Méry Gábor (2001), Anthony Gall, Kassai Lajos (2002), Berecz András (2003), Oláh János, Mezey Katalin (2004), Szörényi Levente (2005), Nagy Gáspár (2006).
1986 (?). Az utolsó szocialista választás éve. A II. kerületi Tanács vb-titkár asszonya felkér, hogy induljak a Hazafias Népfront képviselőjelöltjeként. A felkérést elhárítom.
1989. Elkezdődik Az ember tragédiája animációs filmváltozatának a gyártása.
1994. A választást az MSZMP egyik utódpártja nyeri. Az ’56-os karhatalmista Horn Gyulával az élen az SZDSZ-szel együtt koalíciós kormány alakul.
Kilencvenes évek vége. A kihallgatási jegyzőkönyvekből és a periratokból, amint azt korábban is sejtettem, fény derül apám ártatlanságára. Megtudom továbbá, hogy egyik kihallgató tisztje Komlós János ÁVH-százados volt.
1998–2002 között a Nemzeti Kulturális Alap, majd Alapprogram elnöke vagyok.
2002. A volt MSZMP KB-tag és szt-tiszt személyében Medgyessy Péter alakít MSZP–SZDSZ koalíciós kormányt. Görgey Gábor kultuszminiszter kérésemre fogad, és közli, hogy nincs ugyan kifogása a munkám ellen, de az NKA jövőjét más elnökletével képzeli el. Két hét múlva a Népszabadság kishírben tudósít, mi volt (mégis) a kifogás ellenem. (Nem léptem fel elég határozottan a polgári kormány NKA-átalakítása ellen.)
2003 tavasza. Belépek a Fidesz Magyar Polgári Szövetségbe. A párt kulturális tagozatának elnökségi tagjaként a Fidesz kulturális stratégiájának kialakításában működöm közre.
2003. (?) A Fidesz ORTT-elnöknek jelöl. A jelölést elfogadom, bár a fennálló hatalmi viszonyok között semmi esélyem a pozíció elnyerésére.
2004 tavasza. Sajtótámadás indul ellenem mint filmrendező és a Pannóniafilm Kft. ügyvezetője ellen. A támadással párhuzamosan névtelen feljelentés nyomán nyomozás indul ismeretlen tettes ellen a Pannóniának különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával. (A célpont nyilvánvalóan én vagyok. Még jó, hogy csak hűtlen kezelés a vád, és nem hűtlenség, mint apám esetében. Ezért csak három–nyolc év a büntetési tétel, amazért első fokon halál, majd életfogytiglan volt az ítélet.)
2004. június. A Fidesz képviselőnek jelöl az Európai Parlamentbe. A 18. helyen, ami csak jelképes szerepvállalás.
2004. Medgyessy megbukik, helyét Gyurcsány Ferenc volt KISZ-titkár, jelenleg milliárdos és Apró Antal leányának a veje foglalja el. Egy vezető konzervatív holland napilap szeptember végi száma Gyurcsányt mint ’Lucky Gangster’-t mutatja be.
2005. Megtudjuk az újságból, hogy a Pannónia rajz- és bábfilmeseinek III/III-asa Foky Ottó volt. Vajh miért vállalta? Nem érezte magát elég tehetségesnek?
2005. október 20. A Magyar Nemzeti Bank bocsánatot kér a kommunizmus áldozatául esett alkalmazottaitól. Járai elnök úr erről adott tájékoztatóján név szerint említi apámat.
2005. november 14. A 168 óra című lap felváltva élcelődik és háborog Járai Zsigmond lépésén. Egy véleményformáló szerint ’bankárokat’ minek kárpótolni. Példaértékű csúsztatás. Apám titkárnője vagy a bank vezető jogtanácsa, akik három évet kaptak, bankárok lettek volna? Az MNB-ben banktisztviselők és nem bankárok dolgoztak. Fekete János nyilatkozatában ’inkorrektnek’ tartja a bank kezdeményezését. Hát persze, 1950-ben került a bankba, amikor apámat sokadmagával kirugdosták.
2006. január 27. Gervai András az ÉS-ben megjelent tényfeltáró cikkében közzéteszi, hogy Szabó István filmrendező ügynök volt.
2006. március 15. Fekete János a rendszerváltozás előtti elévülhetetlen (?) érdemeiért Széchenyi-díjban részesül.
Tizenhét év után a Tragédia-filmből 14 ’szín’ van készen. A tizenötödiken dolgozunk, de még mindig sok pénz hiányzik a befejezéshez.
A 2006. évi választáson, amit a balliberális koalíció nyer Gyurcsány Ferenc vezetésével, a Fidesz a nyolcvanadik listás helyen indít. Jelképes szerepvállalás ez is, hiszen semmi esélyem bejutni a parlamentbe.
2006. október 20. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a forradalom ötvenedik évfordulójának a tiszteletére ünnepséget szervez erre a napra. Elvállaltam, hogy ünnepi beszédet mondok a rákosista rendszer nemzeti bankos áldozatai leszármazottainak a nevében.
Apám ebben az esztendőben lenne százéves.