Eszteró István

Bartók szülőhelye körül

Mondják, hogy született zenétlen tájon,
kiben a mindenség zenélhet fájón,

bérelt ház fogadta, bérbe fényes eget
hajtott fölé Isten, zongorafedelet,

legyen csillagokkal tele a lanka,
merre nádassal bujdokol Aranka,

ahol századokból virágzó balladák
lengetik szirmaik kivérző harmatát,

merre ütőhangszer élesen csattan
embert emésztő háborús iszapban,

amikor léleknek hegedűsikolyát
elnyomja fűrészhang, reccsenő csigolyák,

döngjön visszhangzó csűrök koncertterme,
mikor a jóság átkozódik benne,

mert hol a borzalom nászünnepet ület,
pogány villámlással csap be a feszület…

törékeny reménnyel, mint székely este
csendjét a földön hiába kereste,

csikorgó boltozat, üstdob egyetemes
szívdobbanására sírta: szeress, szeress,

játszotta egyre átlátszóbb kezekkel,
azt, ami halálon túl sem ereszt el,

mert ezer adatik keserves hazából,
annak aki reményt visszafele számol.

Mondják, hogy aszkéta, Kőrösi Csoma, szent,
kilenc szarvasokkal ki végtelenbe ment,

nyomán népdalok szárnyalnak, kolindák
körül tekergő piros szederindák,

mondják, ha tisztaság szemében izzik,
hóvirág gyökere terjed a szívig,

ahol világra jött, zenétlen tájon,
kiben a mindenség zenélhet fájón.