Felföldi Anikó

Boldogság sok nyelven

    A kultúra utazó nagyköveteként számos várat láthattam már szerte a világon, közelségbe tudtam kerülni az ott élő emberekkel, akiktől megtudhattam, hogy vajon milyen érzés lehet egy váron belül lakni. Nem is számítottam rá, hogy egyszer nekem is kisüt a nap, és beköltözhetek egy várba. Most már én is tudom, hogy milyen érzés „állam az államban” lakni. Az, hogy itt élek, meghatározza az egész életemet. Amikor jövök hazafelé, már a Lánchíd közepén érzem, hogy máshova érkezem, bár mikor jövök haza a színházból, az egy kicsit hiányzik nekem, hogy azt a zsongást tovább éljem, amit a színház adott nekem. Esténként túl kihalt a vár, hiányoznak a sétáló, beszélgető, nevetgélő emberek.
    Már több mint tíz éve itt lakom, s fogalmazhatnék akár úgy is: eddig én utaztam azért, hogy a külföldiekkel találkozzam, most pedig mondhatom azt, elég csak kilépnem az utcára, már ideutazik hozzám mindenki. Nincs is olyan nyelv, amit ne lehetne itt hallani – ez boldogság nekem.
    Egy olyan lakásban lakom a Táncsics utcában, amit annak idején Paulay Ede épített fel, s vissza is állítottam a lakás régi formáját.
    Ami egy picit hiányzik: a kis üzletek, a kis presszók, kis boltok. Látszik, hogy a nagyra törekednek az emberek, ami nem jó.
    Azt érzem itt a várban, egyfolytában, hogy itt egészen speciális emberek élnek: szeretjük egymást.

Lejegyezte Gáborjáni Szabó Orsolya