Tandori Dezső

Abszurdjainknak

–  –  –   S ha fogyva rogytán,
tavasz haboztán,
püfi cseresznyés ágak,
Miről mit-jót tudsz tán, csak
fehér elébe
csorran, mi lébe
magva vált, mit sem totty tán,
ez egyen nem fáj,
az a szegény váll,
gyönyörének oroztán.

Vagy mint oroszlán,
csekély poroszkán,
ha ápolója fattya,
nem ismer itt bent
sivatag istent,
kénytelen lészen faggya,
bütyke rikoltoz,
nézi az olcsós
ünnep-jegyes, és hagyja.

S mit is szabadna
tennie, adta
szegény ember, maradgat
–   cseresznyeágon
alább, a száron
vér, velő, így akadnak
balesetek még,
vagy grizzli medvék
esnek zöldje-utasnak.

Ne bízz emberben,
lelketlenebben
se, ebben, ölyv madárban!
Ha másképp nem, hát
mint rímet, elhágy,
elhány, megyen magában.
Szálltán vagy jártán,
közönnyel ártván
Macaón, Alaszkában.

Makkozz, te, disznót
ha nézel,  tim sód
vér-erekre csorgatván,
vagy csak kenőccsel
hűteni, hőkkel
kezelve, ha épp fagytán;
azt ne hidd, nevel
–  nem azt már!  –  visz el!  –,
gyarapodásod folytán.
–  –  –  –  –  –  –  –  –

Wittgenstein Elder-Felhár, Hamlet

Első verseskötetemre

Ha elegendő,
már nem közlendő.
Beláthatatlan, kivédhetetlen,
minden, ami már van.
Jobb, ha személyedben
szakad meg mindjárt egy áram.
Mit mondjak, én, lám:
nekem nincs témám,
s nem veled, de kényszerű,
hogy legyen, ha te vagy,
maradjak, te is maradj
magadnak, ily egyszerű.
Nem találkozni,
nem beszélgetni,
átköltözni, ámulni,
míg a sors rád nem dönti az önkényt,
mely egy toronydarunyi.
Kivédhetetlen került a daru
házunk mellé, fenyeget,
mit egyen a bú, mit mondjak néked,
egyoldalú, mint a „NYEKK” –
ha viharban megreped.
Addig nem beszélgetek.
Elegendő, mit őrzök,
némán, mint költő-ősök,
itt-mi-közük elődök.