Saly Noémi

A’ Kávés ház előtt minden Estve Muzsika tartatik…

    A „pesti kávéház” a mai napig fogalom, s nagyjából ugyanaz jut róla eszébe minden literátus városlakónak: gyönyörű terek, márványasztalok, tonettszékek, gomolygó füstben vitatkozó értelmiségiek. Persze már ezt a képet is tágítanunk, árnyalnunk kellene, de most inkább egy ritkán fölvetődő kérdésre összpontosítunk: mi volt Budán? Hol voltak, milyenek voltak a régi Várnegyed kávéházai, kávémérései?
    Arról, hogy már a török korban működött itt kávéház, az 1643-ban elhunyt Vüdsúdi Mehmed Budavár dicsérete című költeményéből tudunk:

„Olyan szép Budavár, mint maga Isztambul,
kiességben nem hinném, hogy hátrább áll nála
[…]
Ha kávéházba mégy, költők társasága
[…]
Bölcsei, mint a cukorszavú papagáj,
s a költői olyanok, mint a fülemülék…”¹

    Igen ám, csakhogy a fülemüleszavú költők törökök. Ebben az időben borissza magyartól és serissza némettől egyaránt idegen még a „fekete leves”. A harcok elcsitultával aztán egyre több magyar diplomata, katonatiszt és – szempontunkból talán még fontosabb – egyetemista járja Európát. Ők ott vadonatúj nyugati divatként fedezik föl a kávét s a főúri szalonokra emlékeztető, díszes kávéházakat. Ez a divat hozzánk is hamar elérkezik, Pest-Budán viszont az északnyugat-európai mellett jócskán érezhető lesz az olasz és – továbbra is – a balkáni hatás: olasz kávésok és cukrászok telepszenek meg az ikervárosban, a kávékereskedők fő útvonalai pedig továbbra is délkelet felől, Erdélyen át kanyarognak Budáig. Ennek eredménye nemcsak a mai napig makacsul élő magyar kávéízlés (amely a déli típusú, jó kis méregerős főzetet részesíti előnyben a híg „német” löttyökkel szemben), hanem a legendás kávéházi demokrácia is, ami ugyancsak a déli stílusok makacs továbbélésének köszönhető.
    Lássuk hát, mi volt a helyzet a Várban!
    A negyed első és sokáig egyetlen fogadója az 1700-as évek elejétől 1805-ig működő Vörös Sün. Színielőadásokat sűrűn tartottak benne, de kávéháza nem volt. Annál inkább volt viszont a Fortuna fogadónak, melynek épülete három középkori ház összeépítéséből jött létre. 1687-ben Petrovay László pestmegyei alispán, majd az esztergomi káptalan tulajdona, 1777-ben a Budára telepített egyetem kap helyet benne, mígnem 1784-ben Buda városának tulajdonába kerül. Ekkor alakítják át fogadóvá, benne díszes kávéházzal. Az építkezést végző Hammon Mihály kőmívesmester árajánlatából tudjuk, hogy a kávéházi tér kávézó és biliárdteremből, továbbá kávéskonyhából és mellékhelyiségekből állt.²
    A belső falak kifestésére 1785-ben Schöfft József és Serovics József kap megbízást.³ Szép summa: 130 forint üti érte a markukat. (A pesti főbíró évi fizetése ugyanekkor 600, a városi szolgáé 140 forint.)⁴ Schöfft elismert művész, a tabáni Szent Katalin templomot is jeles művekkel gazdagította.⁵ Serovics Józsefről nem szól a fáma, szól viszont talán apjáról, a gyanúsan hasonló nevű Schervitz Mátyásról (1701–1771), akiben egyebek közt a Fő utcai kapucinus templom főoltárát díszítő Szent Erzsébet-kép alkotóját tisztelhetjük. (Jegyezzük meg itt, hogy a Fortuna épületének felújítása most folyik, és mint néhány éve a tabáni „Virág Benedek Ház” több helyiségében, itt is kerültek már elő régi falfestések. Hogy a Schöfft–Serovics páros alkotásainak maradványai-e, még nem tudjuk.)
    A fogadó első bérlőjét az iratok szerint Bellián Jánosnak hívták. Jóllehet csak mintegy fél évig működik itt, nevére érdemes felfigyelnünk, mert az első három pesti kávés egyikének leszármazottját sejtjük benne. Francesco Bellienót 1729-ben Kassán a kereskedők társulata hajlandó fölvenni tagjai sorába, ha bizonyítványt hoz arról, hogy a szakmát kitanulta.⁶ 1734-ben kerül a pesti polgárok sorába mint „csokoládé-csináló”, 1737-ben pedig egy tanácsülési jegyzőkönyvben a civakodó „Három kávésok” közt szerepel.⁷ Valószínűleg a fia Bellieno János Jakab, aki 1751 és 1775 között komoly városi tisztségeket visel Pesten.⁸ Az évszámokat figyelembe véve vagy János, vagy pedig a fia lehetett a Fortuna bérlője.
    Két esztendeig Burgmann Mátyás „polgári kereskedő” és felesége, Erzsébet vezeti az üzletet 1785-től. A város ezt követően különválasztja a fogadó és a kávéház bérletét. Az új kávés Lessner Jakab cukrászmester és kávéfőző. A kávéház ekkor már két nagy, biliárddal is fölszerelt helyiségből és két kisebb szobából, valamint konyhából és kamrából áll, de tartozik hozzá fáskamra és pince is. Lessner nem bizonyul alkalmasnak a feladatra, rövid úton elküldik. A magisztrátusnak észnél kell lennie, ha bevételt remél, hiszen ekkor már két új, magánkézben lévő kávéház is csalogat.
    A forgalmat az 1790-es években a budai országgyűlésekre érkező nemes urak lendítik föl igazán. Gvadányi József 1790-ben keletkezett művében, A’ mostan folyó ország gyűlésének satyirico criticé való leírásában emlegeti a fogadót:⁹

A Gróf Francofurtba a’meddig mulatott
Azon idő alatt ülés nem tartatott,
A’ Gavaléroktól Buda únattatott,
Mulatság kevés volt, dolgok sem adatott.

Fortunánál a’ mint ők Piliárdoztak
Végezvén le ültek ’s azon panaszkodtak,
Hogy hosszú üdejek igen únatkoztak,
Tehát mit tegyenek, arrúl tanácskoztak.

    A szerző a második idézett szakaszhoz a következő jegyzetet fűzi: „Fortuna a’ Budai várba egy nagy Vendég fogadó, a’ mellyben szép kávé Ház is Piliárddal vagyon.”
    A legkedveltebb kávéházi foglalatosság a biliárdozás és a beszélgetés mellett az olvasás volt. Sok kávés tartott az újságok mellett egész kis kézikönyvtárat, sőt olykor kölcsönkönyvtárat is. Az olvasókörök, a német mintára alakult Lesekabinetek az 1790-es években „…az ellenzéki, radikális körök gyülekezőhelyei. A budai Fortuna fogadóbeli olvasókör alapítói között voltak Berzeviczy, Verseghy, Hajnóczy és barátja, Kovachich Márton György kamarai tisztviselő és történész… azután Szentmarjay és a Martinovics-per két másik halálraítéltje, Szolartsik és Őz, az Abaffy fiúk nevelője, azután maga Abaffy Ferenc árvai követ és mások, tisztviselők, ügyvédek, orvosok. A tagok közül többen – közösen – meghozatták a Moniteurt, a francia forradalmi lapot…”¹⁰
    A mozgalom leverése után a kávéházakban már csak cenzúrázott lapokat volt szabad olvasni, irodalmi folyóiratokat pedig a kávésok egyáltalán nem tarthattak.
    Gaál György tudós palóca 1803-ban főként szerencsejátékokról mesél: „A’ Fortuna Kávéházban még erősen folytattyák a’ Kotzka játékot s azért még kitettszik, hogy Budán pénzes emberek találkoznak [= találhatók], noha sokan nyomorult időkrül, nagy drágaságról és a’ rossz állapotokról panaszkodnak.”¹¹
    A tudós palóc szerint a kibicelés is szórakozásszámba ment: „Mivel pedig azon Kávéházba [a Fortunában] magát kiki (leg inkább nagy pénzbe játszó tekéntetes Urakat nézvén) mulathattya; a’ napokba én-is ott valék…” – meséli.¹² 1808 decemberéből van adatunk arra is, hogy a városkapitány törvénybe ütköző „farao játékon” kapja a vendégeket, köztük egy nemes ifjút és egy, a nádor szolgálatában álló, idősebb muzsikust.¹³
    Mit játszanak még? Hallgassuk tovább Gaál György hősét.
    „…elmentem a’ Fortuna kávéházába, a’hol, mivel éppen azon nap a’ Kortsmáros a’ farsangját tartotta, igen számos vendégek voltak. Egy rövid látású Úr, a’ ki ugyan ott, tudni illik a’ Fortuna kávéházába az ujonnan feltalált Kotzka játékba elég jártas, azt beszélte, hogy a’ nyereségébül annak utánna élni fog, ’s a’ Szalláriumjából magának egy hires Komediásnét fog tartani. De más egy valaki azt mondotta, hogy jobb vólna, ha az átkozott Kotzka játék inkább kaszsziroztatna, mert az egész pénzit azon vesztette.”¹⁴
    Ez a játék valami kockapóker-féle lehetett, mert egy későbbi jelenetben a vendégek egy fapoharat vagdosnak egymás fejéhez:
    „Most a’ Fortuna Kávéházába már nem igen játzák a’ Kotzka játékot, mert sokaknak táskájokat a’ Kórság nagyon megkörnyékezte. De a’ napokba, midőn tudniillik még játtzottak, igen szép Comédiát láttam, egy Úr a másikkal mind addig eldisputált, még egymásnak Fa-poharat Fejébe nem vetettek. […] De a’ Pörlekedésnek vége a’ vólt; hogy egymást ismét megölelték, és megtsókolták, és így a’ régi barátságra léptek.”¹⁵
    Említsünk meg még egy rövid életű, kissé erotikus színezetű társasjátékot, melyben a szembekötősdi alakult szerencsejátékká. Röckl János kávésnál játszották a Fortunában, a 18. század végén. A játékot kitalálójáról, Vigano bécsi táncosnőről nevezték el,¹⁶ s annyiból állt, hogy húsz-harminc, különbözőképpen öltözött és számmal ellátott leány körbetáncolta a bekötött szemű „bankárt”, akinek el kellett kapnia az egyiket. A játékosok a lányok számára fogadtak, és aki eltalálta, tizenegyszeres pénzt kapott. A játék természetesen hamar tilalmi listára került.¹⁷
    A fogadót és kávéházát 1812-től Hayder János, majd 1819-ben bekövetkezett halála után még öt esztendeig özvegye vezeti. A következő bérlő Lutter Márton, 1830-tól pedig kilenc éven át a francia származású Tarrault Péter. Lutter eközben a Vár 130-as számú házában működtet kávéházat, ám Tarrault bérletének lejártakor visszatér, s marad egészen 1849-ig. A fogadó ez idő tájt már hanyatlásnak indul. Ennek okait sorolva a pesti oldalon épült igényes, új szállodák és a tabáni vendéglátóhelyek fejlődése mellett Lutter azt panaszolja egy beadványában, hogy a Várban több asszony kapott kávémérési engedélyt.
    Megszűnik a fogadó1868-ban, de a kávéház még nem. Utolsó leltárából ismerjük az akkori berendezést: 1 biliárdasztal, 18 asztal, 61 szék; egy játékszekrény 2 sakk- és néhány dominó-készlettel; 14 újságtartó nádkeret… A jó budaiak ez után már csak négy évig sakkozhatnak-dominózhatnak a Fortunában: a város az egész épületet bérbe adja a budai királyi törvényszéknek. 1875-ben a házba a törvényszék „bűnfenyítő osztálya” költözik.
    A karmelita kolostorból lett Várszínházban 1788 elején kezdődtek meg az előadások. Még jóformán el sem készült, már megnyílt szemben a kávéház. Nyaranta, mint a Bécsi Kurir 1791-ben beszámol róla, „a’ Budai Várban a’ Kávés ház előtt minden Estve Muzsika tartatik, a’hol véghetetlen sokaság jelenik meg, nevezetesen a’ szebbik Nemből, kik mind Nemzeti öltözetben vagynak öltözve, ha tsak valamire valók”.¹⁸ Déryné pedig ezt meséli az 1820-as évek végéről: „Budán a színészek, lehet mondani, majd mind egy környékben laktunk: mind a György-téren. Én éppen szembe a színházzal, s itt egy kávéház, melynek ajtaja éppen a György-térre szolgált ki, – két oldalt, az ajtót közbevéve, két festett pad, – ott volt a gyűlhelye valamennyi színésznek a próba óráját elvárandó.”¹⁹ (Ennek az üzletnek egy 1841-es címtárból ismerjük az utolsó írott nyomát, bár Bevilaqua szerint csak 1884-ben szűnt meg.)
    A Fortunával és két említett versenytársával, illetve a színház kávéházával együtt az 1780-as évek végén tehát négy kávéház működött a Várnegyedben. A két rivális egyikéről a peleskei nótárius meséli dohogva:
    „Mivel éppen a’ Kávéházokat illeti a’ beszédem, még következendő toldalék-is ide tartozandó: Budán az úgy nevezett Károly kávéházába malatz természetű vendégek-is szoktak meg-jelenni: a minap egy Urat láttam, a’ ki egy Bétsi újsággal az asztalt, a’mellyen éppen egy pohár Sört elöntött, le törülte. Más ember, a’ ki olly piszkos Újságot a’ kezébe vesz, azt gondolja, hogy az Újság író ténta helett sörrel írta az Újságot.”²⁰
    Bár a Várnegyed soha nem a pezsgő kávéházi életről volt híres, a cím- és lakjegyzékek köteteiben bóklászva rábukkanhatunk még néhány érdekességre. 1841-ben²¹ például a 88. vári házszám alatt szerepel Mathias Dax [= Borz] Három Borz fogadója, kávéházzal, amelynek ez az egyetlen általunk ismert említése.
    Körülbelül 1867 és 1890 között működött az alagút dunai kijárata fölötti teraszon egy népszerű nyári kávéház, az Ellyps. Nevét a meredek ösvényekkel beszőtt vároldalnak ezt a nevet viselő szakaszáról kapta. Toldy István egy kis beszélyében idézi a hétköznap délutánok hangulatát:
     „A hivatali hierarchia székel itt híven megőrizve a rang igényeit. A ministeri tanácsosnék hangadása mellett a titkárnék vezérlik a fiatal fogalmazónékat, s az egészet a penzionált [= nyugalmazott] tisztviselőnék keretezik be.”²²
    A Dísz tér 8. szám alatti Marczibányi-házban a nagy múltú Casino kávéház helyén 1903 körül²³ nyit kávémérést Nyúl Sándor. 1907-ben az üzletet már özvegye nevén találjuk, ám ő 1909-ben átköltözik a régi Fortuna melletti házba, a Fortuna u. 6.-ba. Bevilaqua Borsody Béla szeretettel emlékszik erre a csöndes tanyára a Budai Naplóban, 1934-ben:
    „Nyúl Józsefné [sic!] asszonyság volt benne a kávés. A Kuba, Jáva és Mokka kávét maga keverte össze, maga pörkölte azt egy nyeles serpenyőben. A cukor kék, fedeles üvegpikszisben állott, ki-ki annyit vehetett belőle, amennyit akart. Két krajcárért olyan zömök foszlós kalácsot adott Nyúl néni, hogy ma már három telne ki belőle. Budai diákok, piktorok és filozófusok jártak oda, majd később poéták, írók s egyéb rendetlen péksegédek.”
    A kávémérés valamikor az első világháború vége felé szűnhetett meg: az 1916-os címtárban még szerepel, de az 1922-esben már nem. Ekkorra már Opre Mária vagy Crempeltz Rosalia hasonló kis, családias üzletének is hiába szimatoljuk hűlő illatát, elfogynak a Várból lassacskán mind. Pillantsunk be búcsúzóul Kárpáti Aurél Budai képeskönyvébe, melynek lapjain megelevenedik előttünk egy – s rajta keresztül talán valamennyi – régi vári kávémérés békés kisvilága.
    „Két homorúra kopott kőlépcsőn át juthatunk a szűk, egyablakos helyiségbe, amelynek bizonytalan színű boltozatára műértő kezek szénnel rajzolták rá a boltajtó előtt is ékeskedő három pogányfejet. Itt szolgálja föl mosolygós arccal a két Turner kisasszony a gőzölgő, illatos kávékat, sőt vasárnap a csokoládét is, annak a néhány csendes öreg úrnak, akik évek óta nap-nap után pontosan megjelennek a »Három szerecsen«ben, hogy átlapozzák a Gartenlaube legújabb számát, és órákig törjék a fejüket a legnehezebb találós képeken, amelyeken hol a vadászt, hol a kutyát kell megkeresni. Leginkább nyugdíjazott miniszteri hivatalnokok, levéltári tisztviselők a vendégek, akik mindig jókedvűek.
    A berendezés nagyon egyszerű, de szinte bántóan tiszta. Ilyen illedelmes és merev rendet csak katonák (őrmestertől lefelé) és öreg kisasszonyok tudnak tartani. […]
    Este, mikor meggyújtják a fényes dróton függő petróleum-lámpát, s a zenélő óra, amely egy fakó aranykeretes olajnyomású képben van elrejtve, halk spinét-hangon kezd bele egy ábrándos német dalba, az idősebb Turner-kisasszony, Agatha az ablakhoz lép, s a félrehúzott függönyt fehér ujjaival gondosan visszahajtja, szigorúan ügyelve arra, hogy mind a két oldalra tizenkét ránc jusson. Tinka, a fiatalabb leány, akit Deák Ferenc halála napján tartottak keresztvízre, ilyenkor szorgosan rakosgat a konyhán, ahol bugyborékolva forr a fehér tej, s a cukrostetejű kuglófszeletek aranyként csillognak a lámpafényben.
    Hat óra körül megélénkül a kis kávémérés, különösen télen, amikor vastag hósipka borítja a régi ház csúcsos tetejét. Jókedvű, megelégedett arcok hajolnak a rokokó díszítésű kávéscsészék fölé, s a Turner kisasszonyok főkötőinek bóbitái mintha még fehérebben, tisztábban ragyognának a barátságos barackszínű fénnyel itatott szobában.”²⁴

 ¹ Vüdsúdi Mehmed Ibnul Abdul Aziz: Győrvár viadaláról való ének és Budavár dicsérete. Magyarul ismerteti Mészáros Gyula. Századok, 1908, 385–400., 385.
 ² Konrádyné Gálos Magda: A budavári Fortuna fogadó. Borza Tibor szerk.: A Magyar Vendéglátóipari Múzeum évkönyve 1970, 117–135, 117. skk.
 ³ Schoen Arnold: A budai Szent Anna-templom. Bp., 1930., 181.
 ⁴ Schmall Lajos: Adalékok Budapest székes főváros történetéhez. Bp., 1899, 107.
 ⁵ 1811-ben a Szent Flórián-oltárral, amelyen az egy esztendővel korábbi nagy tabáni tűzvészt örökíti meg (ennek maga is szemtanúja volt), majd 1816-ban két további oltárképpel.
 ⁶ Kerekes György: A kassai kereskedők életéből harmadfélszázad (1687–1913). Bp., 1913, az Országos Iparegyesület kiadása, 34.
 ⁷ Bevilaqua Borsody Béla–Mazsáry Béla: Pest-budai kávéházak, kávé és kávésmesterség. Bp., 1935, a Kávés Ipartestület kiadása, I/2, 9.; Bellienót azért panaszolta be két kollégája, mert olcsóbban adta a kávét, s ezzel rontotta az üzletüket. A tek. Tanács kötelezte, hogy igazodjék a reális árakhoz, egyben mindhármójukat békés együttélésre intette. Ezt a tanácsi határozatot tekintjük a pesti kávés céh megalakulásához vezető első lépésnek.
 ⁸ Vö. Schmall Lajos: Pest város tisztviselői és egyéb alkalmazottjai 1686–1848. in Adalékok, 188, 259.
 ⁹ Gvadányi József: A’ mostan folyó ország gyűlésének satyirico criticé való leírása. Négy sorú Versekben Hazájának eleibe terjesztette 1790. Esztendőben, Bak Havának 25. napján. Lipsiában, Wéber Simon Péter költségével, 1791. Az idézet a 96. lapon található.
¹⁰ Fábri Anna: Az irodalom magánélete. Bp., 1987, Magvető, 72. o.
¹¹ Gaál György: A’ tudós palótz, avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához írtt levelei. Budán, Konrád Ádolf Hartlébennek könyves bóltjába, 1803. IV. kötet, Első levél, 10.
¹² Gaál, III. kötet, Harmadik levél, 25.
¹³ Levéltári adat alapján említi Konrádyné, i. m. 123.
¹⁴ Gaál, II. kötet, Harmadik levél, 24–25.
¹⁵ Gaál, IV. kötet, Harmadik levél, 25–26.
¹⁶ Kisfaludy Sándor imádottjának, Maria Medinának, Salvatore Vigano táncmester feleségének nevét egy szoknyaféle is őrizte, sőt egy ideig egyszerűen a szoknya szinonimája volt.
¹⁷ Zoltán József: A barokk Pest-Buda…, 193.
¹⁸ Magyar Kurir (Bécs) 1791, 696.
¹⁹ Déryné emlékezései I–II. Budapest, 1955, Szépirodalmi, II. 145.
²⁰ Gaál, i. m. III. kötet, Harmadik levél, 26–27.
²¹ Blaskovits A.: Pester und ofner Wegweiser. Gemeinütziger Kalender 1841. Gyurián und Bagó’schen Schiften.
²² Toldy István: Mikor a nők kávéházba járnak. Adél asztalára. Pest, 1869, Lauffer Vilmos, 19–37., 25. sk.
²³ Az üzlet az 1904-es Cím- és lakjegyzékben szerepel először.
²⁴ Kárpáti Aurél: Budai képeskönyv. Budapest, é. n., „Élet” irodalmi és nyomdai Rt., 44. skk.