A bolgár nagykövet és a kacsák

    Mit tesz a kelet-európai átlagpolgár, ha kikerül egy nyugat-európai fővárosba? Irigykedve nézi az új, csodálatos világot, mely feltárul előtte, keresi a leértékelt ruhákat, az akciós vásárokat, s már a megérkezés első pillanatában sajnálkozik a visszautazás kellemetlen közelségén. S mit tesz a kelet-európai diplomata, akit hosszabb időre külföldre helyeznek? Igyekszik megvetni a lábát, helyezkedik, ismeretséget szerez, s persze mindenképpen kínosan ügyel a protokollra, nehogy az istenért – időnek előtte – visszahívják. Alek Popov Londoni küldetés című regénye a fent említett témát járja körül: történetünk főhőse, Varadin Dimitrov nem más, mint az újonnan kinevezett londoni bolgár nagykövet, aki igyekszik túlélni küldetését, megszelídíteni alkalmazottjait s természetesen jó pontokat szerezni hazája számára. Ez így első hallásra nem tűnik bonyolultnak, azonban ne hagyjunk figyelmen kívül egyetlen tényezőt sem: Dimitrov nagykövet alkalmazottjai szintén bolgárok, akik szintén túlélni szeretnék küldetésüket, mi több, a gyakran váltakozó nagyköveteket is. És természetesen található köztük karrierorientált diplomata, kettős életet élő takarítólány, az alvilággal üzletelő szakács vagy akár visszarendelésének már tudatában lévő titkárnő. Vegyes társaság, s nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyian bolgárok, akik a Balkánról jöttek, kelet-európai mentalitással, ami meglehetősen különbözik az angolok mértéktartó és hűvös gondolkodásmódjától. Olyan könyvlelet ez, mely nemcsak a bolgárokról, hanem egyúttal a kelet-európai mentalitásról közvetít ítéletet, hiszen történetünk főhősei lehetnének oroszok, ukránok, románok, horvátok, szerbek vagy akár magyarok is.
    A regény helyszíne London, s ezen belül a bolgár nagykövetség épülete. A helyszín ritkán változik, néha áttevődik a cselekmény egy oroszok vezette kocsmába, a Borscs és Könnybe, melynek alagsorában egy bolgár csárda is üzemel, erről azonban a kevés, jól informált bolgár emigránson és néhány, az alvilághoz tartozó, fura figurán kívül csak kevesek tudnak. A fentebb említett helyszínek által határolt tér szűk s meglehetősen homogén, hiszen ezeken a tereken nincs mód a kelet- és nyugat-európai kultúrák és mentalitás találkozására. „Kultúrák” ennek ellenére találkoznak itt is: összefut az egykor színésznek készült bolgár bűnöző, Csavdar Tolomanov a nagykövetség szakácsával, Koszta Burekovval, hozzájuk csapódik az orosz Bratyec, s már körvonalazódik is a terv a Richmond Park kacsáinak elrablásáról. Nincs sokkal jobb helyzetben Dimitrov nagykövet sem: olyan rendezvényekre hívják meg, ahol javarészt csak kiszuperált arisztokraták és minden lében kanál, korosodó hölgyek vannak jelen, akik diplomáciai szempontból teljesen használhatatlanok. Popov regényének helyszíne London, azonban az olvasó számára hamar kiderül, hogy a kelet-európaiak csak nehezen tudnak eljutni a felsőbb körökhöz, saját társaságukra vannak utalva, s így pont a küldetés lényege látszik elveszni.
    A cselekmény – szemben a helyszínekkel – sokkal színesebb, és több szálon fut. Az egyes szálakat más-más szereplők irányítják, legalábbis eleinte úgy tűnik, hogy a cselekményeket a szereplők határozzák meg. Láthatjuk Dimitrov „küzdelmeit”, amint azon fáradozik, hogy összehozzon egy félig hivatalos találkozót a legfelsőbb angol körökkel (azaz magával az Udvarral); emellett figyelhetjük Katja, a takarítólány kettős életét, majd karrierjét a hasonmáskereső cégnél, Burekov, a szakács kalandjait a mikrocsipes élelmiszerszállítmánnyal, a Richmond Park felügyelőjének és a rendőrségnek a nyomozását a szőrén-szálán eltűnt kacsák után. Párhuzamosan futó történetek, melyek a személyek vagy éppen a helyszínek miatt valamiképp mindig összeérnek, s ezek az összeérések általában bonyodalmat okoznak. A nagykövet dolgozószobáját takarító Katja kapcsolatba kerül a hasonmásokat „forgalmazó” Famous Connections Kft.-vel, akik nagy szerepre szerződtetik: egy időközben meghalt, viszont rendkívül híres hercegnőt kell időről időre eljátszania. Teljesen „véletlenül” Dimitrov szintén ezzel a céggel kerül kapcsolatba, mikor a legfelsőbb körökkel akar jó viszonyt kialakítani. A párhuzamos szálak kezdik lefedni egymást, s az olvasó számára lassan kezd kialakulni egy rejtélyes, titkokkal és átverésekkel teli rendszer, mely teljes mértékben behálózza London társasági köreit. Ahogy a fejezetek egymást váltogatják, s ahogyan ezzel együtt a különböző történetek is váltakoznak, olyan érzés keríti hatalmába az olvasót, mintha egy gyors snittekkel operáló filmet nézne. Nincs pihenő, nincs megállapodás, a szerző nem sokat teketóriázik: egymást követik az események, és sodorják magukkal az egyre tehetetlenebb szereplőket. Azokat a szereplőket, akik – miközben saját előmenetelük érdekében „dolgoznak” – csupán egy dologtól félnek: a Bulgáriába való visszatéréstől: „Honfitársai, akárcsak a kelet-európaiak túlnyomó többsége, hajlamosak voltak igazságot szolgáltatni a kivándorlóknak, de azoknak a visszatelepülőknek, akik a posztkommunizmus romhalmazán tengődő nyomorultak utolsó mentsvárának, a Nyugatnak a mítoszát rombolták, azoknak soha.”
    Miközben Alek Popov bravúros cselekményvezetéssel, változatos jellemekkel és minden szavában élő párbeszédekkel kápráztatja olvasóit, egyúttal igencsak ironikus, s folyamatosan kritikát gyakorol. S ahogyan a regény cselekménye többrétegű, úgy a mondatok mögé rejtett irónia és kritika is az. Popov kritikái nem egyoldalúak: nemcsak a nyugat-európaiakat hibáztatja, hogy nem képesek befogadni maguk közé a keletieket, hanem egyértelműen rámutat arra a kelet-európai vagy balkáni mentalitásra is, ami megakadályozza hősei érvényesülését. Egyszerre kritizálja a csatlakozni kívánó államok irányában szkeptikus Európai Uniót és az éppen oda igyekvő Bulgáriát (azaz Kelet-Európát). Az egész regényt belengi az egymást átverni akarás hangulata: hol az előkelő angolok, hol a furfangos bolgárok akarják kijátszani a másikat, s végeredményben mindenkinek sikerül a „hadművelet”. És a korona ezen a zűrzavaron nem más, mint a királynő látogatása a követségen; a királynőé, aki egyszerre tud Mozambikban és a bolgár követségen lenni.

    Alek Popov: Londoni küldetés. Fordította Krasztev Péter. Kijárat Kiadó–József Attila Kör, Budapest, 2004

Vincze Ferenc