A szövegben hinni kell!

    A szöveg megváltó erejében hinni kell! A szöveg a megvilágosodáshoz vezet. A jelenség ott hever a földön, szétgurulva, az író pedig, aki hisz a szövegben, aki bízik a megváltásban, erre a szövegre fűzi fel a szétgurult (vagyis már összegyűjtött!) jelenségeket.
    Sztojcsev Szvetoszláv hisz a szövegben, hisz a megváltásban, leginkább azonban abban hisz, hogy érdemes összegyűjteni a szétgurult jelenségeket. Mert minden jelenség hordoz valamennyit az igazságból (az úgynevezett „teljes igazságból”), még ha csak töredéknyit is. Érdemes összegyűjteni és a szövegek füzérén együtt tartani ezeket az igazságokat, s az igazságmorzsák egymás fényében új színeket, új árnyalatokat kapnak. „Fogják” egymás adását, továbbítják egymás üzenetét – és ha az írónak (persze: az olvasónak!) szerencséje van, az igazságnak valami különös, villózó képét, kaleidoszkópszerű formázottságát adják. Valójában arra ösztönöznek, keressük meg, találjuk meg minden kihulló morzsában a belerejtett igazság magvait, és gyűjtsük össze – a magunk örömére.
    Credo – vagyis: hiszek benne –, mondja gyűjteménye címével, valójában morzsához hajló, igazságválogató tevékenységével Sztojcsev. Ha nem hinne benne, nem jött volna el bolgár hazájából Szegedre magyar és finn nyelvet tanulni. Ha nem hinne benne, nem telepedett volna le Békéscsabán magyar újságot szerkeszteni. Ha nem hinne benne, nem keresné két (vagy hány?) nyelv szavait segítségül híva azokat a morzsákat, azokat az igazságmagvakat.
    Apró írások gyűjteménye a Credo, egy oldalt egy sem ér el közöttük, legtöbbje alig több fölvetett gondolatnál, megkezdett párbeszédnél. Azt a bizonyos igazságot néha a szövegbe rejti Sztojcsev, néha – tanulságként – a végére biggyeszti, néha meg ránk bízza, keressük meg magunk.
    Nem rettenetes nagy igazságok ezek a Sztojcsev igazságai, talált gondolatmorzsái. Csak olyanok, amilyenek mindenkinek a lába elé gurulnak, akkorák, amekkorákat bárki fölemelhet magának. A környezet, a magunk külső és belső világa suttog belőlük vagy rejt el valamit, de csak, hogy utánaeredjünk az igazságkeresésnek. Szép és harmonikus világ ez, vonzó, örömmel megyünk a hívása után. Riasztó és töredezett világ ez, félve lépünk a cserepei közé, fájdalmas a dolgok töredezettsége, a megmaradásnál nagyobb a hiány érzete. És persze rájövünk: olyan világ az övé, mint a miénk, mert a világ kerek és egységes akkor is, ha alkalmanként, ha hétfő reggelente, ha novemberi esőben riasztónak és undorítónak látjuk. Kerek és egységes, de kerek és egységes a gránát is, amely a robbanás rémületét hordozza magában. Sztojcsev azért hiszi (Credo!), hogy megmenthető, összeszedhető és egésszé kerekíthető ez az ő világa (a mi világunk!), ezért vállalkozik törvények, szövegek gyűjtögetésére, ezért hív, hogy gyűjtsünk együtt világ-részeket, igazság-töredékeket.
    Látszólag filozófiai talányok ólálkodnak körülöttünk: az idő, a közösség, a haza. Aztán kiderül, naponta küzdünk meg, barátkozunk meg mindannyian ezekkel a talányokkal. Az emberi eszmélés, a tudatos emberi tevékenység nem lehet meg anélkül, hogy időnként (pillanatonként) ne szembesüljön ezekkel a „talányokkal”, ne kényszerüljön válaszadásra velük szemben. Némelykor öröm a felismerés, némelykor kínzó a beismerés, némelykor hátborzongató a távoli jelenségek közel hajlása a gondolkodóhoz. Sztojcsev a fölfedező izgalmával gyűjtögeti, bontogatja talált morzsáit. „Belehall” távoli zengéseket a párbeszédekbe, máskor mintha meséket formázna újjá, új tanulsággal. A jelképek, az emberlétnek ezek a nagy kísérői ott ólálkodnak a háttérben, egyszerre elrejtve és megmutatva magukat. És azért ne feledjük: Békéscsaba is, Bulgária is a térképnek „egyazon oldalán” található: Közép-Kelet-Európában. Sok itt a közös tapasztalat, az oldás és kötés közös módszertana. És közös a kilátás is innen kelet felé, nyugat felé. Sztojcsev nem feledkezik meg ezekről a távolságokról és közelségekről, de biztosabban áll a saját lábán, a saját (kettős) földjén, kerekebbé és érthetőbbé tenni elsősorban ezt a világot (a maga világát, a mi világunkat) akarja.

    Sztojcsev Szvetoszláv: Credo. Cédrus Alapítvány–Napkút Kiadó, Budapest, 2005, 64 + 64 oldal (magyar és bolgár nyelven)

Lukáts János