Elka Dimitrova

* * *

Kelj föld ki, keljél,
elevenen hajtsál ki.
Mily régen nem termesz –
nem termesz te majd.
Férfivérünkkel magad
hasztalan itatod.

Köpünk az égre,
hányjuk a földet.
Ajkunkat sziklasóba szorítjuk.
Kéjesen ájtatunk,
halunk és mocskoljuk egymást
Istenünk előtt mezítelen –
piszkos ő és mezítelen.

– Mi vagyunk a katonáid –
megyünk és megyünk, csak megyünk…
Elégetjük az énekes madarakat,
jósolunk az éhség füstjéből,
vérző szemünk
kongó gödreit betemetjük,
de megyünk csak
és hallgatunk…

És Te nem vagy, Urunk,
nem vagyunk mi sem már…
Váltunk mi állattá a hittől és a böjttől,
a hitetlenségtől és a szenvedélytől…

Köpünk az égre,
hányjuk a földet.
Ajkunkat sziklasóba szorítjuk.
Kéjesen ájtatunk,
halunk és mocskoljuk egymást,
Istenünk előtt mezítelen –
piszkos ő és mezítelen.

* * *

Éhükben a szegények szétszórták
a morzsákat, a magokat, a szemeteket,
meredő lábbal haltak meg,
szájuk az ereszcsurgóba tapadt.
Éhükben a gyerekek dudorásztak
és éhes babákkal játszottak.
Éhükben fenekedtek,
éhükben szeretkeztek
és gyorsan, gyorsan öregedtek.
És éhes, szürke-éhes galambok
csipegették a hónapokat, a napokat,
és bevégződött a világ –
fogatlanul,
röhögő, skorbut-éhes táncban.

Szondi György fordításai

Elka Dimitrova (1971) az irodalomtudomány doktora. Egy tudományos kötet és két verseskönyv szerzője.