Vándorvirágok

Bolgár apró írások

    Mintegy százszerzős szokatlan antológia körvonalazódik előttem. Benne jó két évtizede gyűjtött fordításaim: „rövid formák” a kortárs bolgár irodalomból. Valahogy szembeszökő volt, midőn annyit barangoltam bolgár alkotók folyóiratközlései között… valamiképp megbúvó vonulatnak állt ez össze előttem: különös jelenség, erő a kicsinységben, láttam akkor. Azután – főleg az utóbbi másfél évtizedben – már belekerültek kötetekbe, már kisebb-nagyobb opusok is jelentek meg kifejezetten ilyen formákból, tarkán. Komolyak és játékosak. A bolgár haiku pedig kivételes virágkorát éli, világrangú. Érdemes volt elbíbelődnöm velük. Cseppet sem fárasztó. Az olvasó is így lesz vele. A múltból máig különb-különb megfontolásokat, magyarázatokat módoltam ki hozzájuk. Közülük egypár:

    1. 1979-ben megjelent magyarul Atanasz Dalcsev Töredékek című kötete. Őt idézem: „Ki a tökéletességre tör, töredéket teremteni kárhoztatott.”
    2. Az 1990-ben felsokasodott új bolgár irodalmi lapok egyike a Fragmenti volt. Plovdivban jelent meg – száz példányban.
    3. A fragmentum alkotóelemeire bontja a gondolatot, azoknak különös értelmet s önálló létet ad, és új térszerkezet jelenik meg.
    4. „A világot teremtve Isten töredékeket teremtett.”
    5. Lehetett érettség, bök, dac, távlattalanság, ellenhatás, csömör, lepel – véltem-mondtam korábban.
    6. A nyolcvanas, hetvenes… években mint közlésre méltatlant, mint mellékterméket a bolgár szerkesztőségek szinte-szinte csak elutasították a néhány soros verseket, az aforisztikus prózát, a mondat-gondolatot.
    7. Bizony idegesítők voltak (lehettek) a hatalom számára a „kicsi készek”. Hát ilyen kurtán elmondható a MI – fricskáz engem ez itt? A széles távlatokban hömpölygő, hatalmas egységességben idekérészkedik kéretlenül holmi körömpiszokkal?
    8. Holott nem forgácsok, vétlen és véletlen ficánkos versikék, abszurdoid futamok, lapidáris bölcselmek, fintorok vagy kavicsok voltak, hanem késztermékek, „minden-neműek”.
    9. Semmitmondok?
    10. Az ismert szláv s a meglévő déli bőbeszédűség ellen, íme, bizonyíték: a szűkszavúság. Szavakban legyünk legalább összefogottak.
    11. Gondolatokra mindig futotta, robbanó erejű versbe szedésre – sietésben, ráérésben, börtönben vagy emigrációban. A sűrített megfogalmazásra: tiltott kimondásra vagy a bújtatás egyik formájaként.
    12. Félretette a szavakat is, élére állítva mind. S miket jobb napokra kuporgatott – elő-előcsempészett belőlük kicsinyként.
    13. Szocminimalizmus. Ilyen szellemes kitalálmány is felütötte egyszer fejét, játékos irányadás. Az oldás idején már.
    14. A köztes lét rövid. A bennünk vezető út. A hangzás és a visszhang. Apróság.
    15. Kiindulás: ki a rögöt nem becsüli, hegyekben legyen csak része. Bontakozás: 1) Birok az élet. 2) Aranyrögöt lelni lehet, aranyhegyet halmozni.
    16. Mert: sietünk élni?, a gondolat merészkedése?, szárnycsapások?, húz a föld?
    17. Telik tőlem ennyire most, fordul az ezred, kapkodom fejem, cincog a fillér, meg különben is – most már mindent szabad.
    18. A szavak akár nem is kell hogy ismerjék egymást – zsúfolódnak a légüres térben. Idegenek is egymásnak, összepallérozom őket, hátha… De néhány sornál többre így nem futja.
    19. Short message service, OK.

    S hogy mi a rövid, a kurta, az apró, a töredék s a többi hasonszerzet ismérve, mértéke? Nincs rá megmondható. Döntöttem önkényesen – most én. A legrövidebb szerzés Rumen Sztojanové. Címe: Nyugalom, szövege:

    A Magoncok és morzsák címet kapott gyűjteményből néhány típusból hozok mutatóba – némelyektől csupán s kicsit többet.

Sz. Gy.

Ivan Canev

    Távol otthonról

    Sarjad a sarkok várakozása, mikor te nem vagy ott, az ablak egyre az utat lesi, s a lépésekre fülel az ajtó.


                Szvetlozarhoz

    Bárcsak emlékeznél rá pirkadatkor, hogy áll egy fa a dombon. Valahol, messze, eljövendő esték barátságában egy neve nincs fa.


                Epifánia

    – Akár hajnali ima után a lelkek, mennyi szárny rebeg a levegőben, s oly légies a világ, midőn az utolsó sóhaj elröppen.


                Ragtime

    Idegbeteg a sötétben szendergő szellő… egy érintés csupán, már szökken, és rekedt szinkópák dörrennek elő. Ördögi kis csöveken, siókon, akár a nyál, kék ereszcsurgón szaladnak össze: csöpp-csöpp, csöpp-csöpp, csöpp-csöpp.
    Csöpp-csöpp, csöpp-csöpp, mily túlvilági csepegtető, dolgozik a föld alatti lét, a szórakoztató pokol nem alszik. Vigadnak az elveszett illúziók éjszakai kontárjai. Álmos morfiumkalifákat mesefecskendőkkel mulattatják seherezádék. Koronán vett fejek önfeledésben. A szürrealista bohóc pedig figyelmeztet:
    „Mentse magát, ki hogyan tudja, mert szétszivárgott az idő! Átperegnek a homokszemek az órában, parttalan áradnak a szaharák, tárgyak, boszorkányok, századok elfolynak, elfolyik az egész történelem. A rettenet marad csak meg bennünk!”

Petar Csuhov

Alkony. December.
A tél deres hajában
jégrózsa nyílik

–  –  –

Földbe leszúrtam
fuvolám, mellé a kést –
ki melyik virágzik?
Aludj és hallgasd:
halk dallal benned
a halál megifjodik.

–  –  –

Kicsi kápolna.
Vele szemben kaszinó.
Istenre teszek.

–  –  –

Mikor levetkőzött,
ruháján a rózsa
elhervadott mind.

–  –  –

Őszi reggel.
Az ágak közt sárga holló
rágja az esőt.

Krisztin Dimitrova

Vitataktika

– Válassz:
Tik vagy tak.
– Tik.
– Nem,
tak.



Apád most

Édesapád most
elég távol van. Öreg
s lilomot szed
egy végtelen réten,
bocsánatot kér minden szakajtott
virágtól: „Nem tudtam,
nem tudtam, hogy ez is fáj.”
Nem, nem liliomot szed,
hanem pipacsot. Szerteszalad
ujjain mind.



A parancsoló

Hatalmam van
a gyertyakanóchoz
kötött láng fölött.

Fényes testét
egyetlen fúvással
kettéhasíthatom
Félelemben telnek napjaim:
el ne oldódjék a láng,
fúvást bár ne hallanék.

Szvetlozar Igov

    – A kis népek olyanok, mint az apró emberek: gyanakvók, sértődékenyek s ágaskodók.

    – A határtalan hatalom az őrülettel határos.

    – Nem az a legszörnyűbb, hogy az ember pótolható, a legszörnyűbb az, ha felesleges.

    – A farkasok nem szülnek csordákat, a csordák azonban szülnek farkasokat.

    – Az idősek s a fiatalok másként s másként koránkelők. A fiatalok sietnek élni, az idősek odázzák az örök álmot.

    – Van aforizma, mely a túlcsordult pohár cseppjére, van, amelyik az üres zsákból kirázott morzsára hasonlít.

    – Egyes nemzetek írják a történelmet, mások – másolják.

    – Akasztásra legalkalmasabb a családfa.

    – Egy ismert történész arról akar meggyőzni, hogy mennyivel jobb lett volna, ha a bolgár nép nem török, hanem osztrák rabság alá kerül. A nyugati rabság – miként ezt az Osztrák–Magyar Monarchiában élő szlávok esete mutatja – civilizáltabb volt.
    Íme, mit felelt e kérdésre Tolsztoj: a Moszkvából kivonuló oroszok számára a „jobb lesz majd a francia irányítás alatt vagy rosszabb” kérdés nem létezik: „francia irányítás alatt nem lehet lenni: ez a legrosszabb”.
    Szerintem ez az egyetlen válasz a kérdésre: melyik rabságban lenne „jobb”.

    – Néhány szót „európaizálódásunkról”. Nem szabad elfelejteni, hogy bizonyos értelemben Európa európaizálódása, Európává válása balkanizálódása révén történt meg, úgy értem, akként, hogy tudatosította örökségét, azt az utód-voltot, hogy új kultúráját Hellasz mintájára teremtette meg. Hellasz pedig mégiscsak a Balkánhoz tartozik. A Balkán is adott valamit Európának, hogy az Európa legyen, aztán, a balkáni népek – átdolgozva s új szakaszban, más formában – visszavették azt tőle, hogy ismét Európa legyenek. A kultúra, úgy látszik, ilyen körcsere szerint alakul.

Ekaterina Joszifova

BEHÚZOTT SZÁRNYAKKAL
tépázott szárnyakkal
megperzselt szárnyakkal
száll le
az éj
közöttük kihullunk
röpülünk
A MENEDÉK
nem menedék:
a menedék az ahol
érzed hogyan fogad el az élet
folyik körülötted
benned
és nélküled



Ott

Ott
jéghideg, szikrázó és
a szűkösséget széttáró. Ott
én nem voltam.



Az árnyék

Szép a pőre falon
tiszta
így szín nélkül ránctalan
mozdulatlanul.

Marin Kolev

Líragrafikák

S
így
minden
föntebb álló
az alatta lévőre
lép, rajta nyugszik.
Jaj a leglentebbieknek.
Ropognak csontjaik, csigolyáik.
De gyakrabban áll a piramis a csúcsán,
s akkor az egész súly egyetlen főre esik.



Két
egyforma
piramis egyszerűen
egyesül, amíg minden
más esetben egyikük elveszti
csúcsát, s marad pusztán szánalmas
töredék, bármennyire is kezes ütésben
talált egymásra kő és kalapács.
Parafa s vas figurája jobban
boldogult volna, de
csak mint bója
tajtékos
vízen.

Nikolaj Szarafov

    Bagonalizmusok

    Miután a történelmileg „szükségszerű” név szerint és önmegszólítván Lukawago Bagónak kereszteltetett el, bajosan volt ajánlandó odaadottság nem nyújtása.

    –  –  –

    A világtörténelem fehér foltjai útján a többekközötthöz létrejött ugyanez veres-feketében – az eszme színskálája, amelynek gazdag paletta volta kolorálja a „Lukavágó-Baginónak” az „emberelefántból” „Lukabagó-Vaginóba” történő színtelen átmenetét, szemléletes szemszögből ez pedig a „primitarizmus” egyszerűsített szótárában található, ha egész meglelési biográfiájának rövidítése alatt keresik majd.

    –  –  –

    Megérett a szükségessége, hogy a megfelelő minisztérium kebelén belül tündököllő osztályt hozzanak létre – amely, annak volt rendje s módja szerint, a lukawago-bagói elefántizmus teljes bájos ormánykodásának felragyogása után virradott fel.

Alekszandar Szekulov

    A bolgár nép és az állami, politikai és egyházi férfiak közötti viszony Rómeó és Júlia híres szerelmi jelenetének fonákjára hasonlít leginkább.
    Potenciális csábítói mivoltukban a férfiak keményen markolják az erkély vasát, a nép pedig a szemérmes Júlia szerepében szemérmesen kukucskál valahol a rózsák között.
    A bolgár Rómeó gondja nem az, hogy Júliát rávegye, jusson fel hozzá, hanem hogy hazafias kitartást szítson benne, miszerint történelmi helye éppen a rózsák között van.
    Itt jön segítségül a nyelv.
    Mert miként a szerelmes párbeszédben, ugyanígy a politikai udvarlásban is az a cél, hogy elcsábítson és otthagyjon. Ez arra készteti a színészeket, hogy kifejezetten ügyeljenek az intonációra, a fenyegető suttogásra, a kifejező mimikára, miközben mit sem törődnek a mondottak értelmével, ami pedig a szerelmi diadal kötelező feltétele.
    S amíg tart ez a híres-neves-szerelmi tragédia, az erkély mind magasabbra emelkedik, a rózsa pedig egyre sűrűbb lesz.

    –  –  –

    Az embernek néha elege lesz, eladja juhait, és fölballag egy áfonyával benőtt dombra.
    Hentereg a fűpamlagon, kéjeleg a széllel, és csavarog csak a nyár áttetsző folyosóin.
    Meglepheti ott az elfeledett érzés is, hogy él, de ez nem feltétlenül tragikus érzés.
    Legföljebb berúg, mint az ágyú, de mi jelentősége van bárminek is, ha az áfonyás dombon vagy?
    Oktalan fickó volt az ördög, mikor Jézust a pusztába vitte, hogy megkísértse.
    Mi mást tehetne ott a megkísértett, mint hogy ellenáll?
    Vitte volna föl az áfonyás dombra.
    Megtakaríthatta volna neki a Golgota megmászását. És a keresztet is elkerülhette volna.
    Mária Magdolnáról pedig egyáltalán nincs ínyemre szót is vesztegetni.
    Azzal az áfonyaillatú ajakkal…

A nava

    A „nava” 1987-ben bontott zászlót. 1990-ben már azonos nevű periodikában gyülekeztek a filozófiával s elmélettel megtámogatott „bolgár rövidek”. A „nava-manifesztum” – melynek értelmi szerzője és megfogalmazója Ivan Metodiev költő – első pontja így hangzik:

• Amennyivel több energia születik a szavak között, annyival kevesebb szóra van szükség. Amennyivel kevesebb szóra van szükség, annyival szabadabb a kifejezési forma. Mely bizonyos számú szó felett már (ritmikai, intonációs, gondolati, szerkezeti) ismétlés következik mindig, az ismétlés szabályt szül, a szabály pedig a szabadság halála. Sok szó – kevés szabadság. Az ezen elvet megvalósító legrövidebb formák összessége – ez a nava.
  Néhány további pont a manifesztumból:
• A nava a legrövidebb költői forma. Általában egy-két-háromsoros vers. De először is nem minden ilyen rövid vers nava, másodszor: vannak formák, melyek költőiek, de nem feltétlenül versek. A nava számára nem az a fontos, hogy vajon vers, vagy nem, hanem, hogy nava-e, vagy nem az. Ezért gyakran töredék, átfogó metafora, filozofikus aforizma formájában jelentkezik. A nava nem ismer szabályokat, vagy legalábbis legközelebb ahhoz az illúzióhoz áll, hogy szabály nélküli létezés is lehetséges. A szabadság az, hogy a művészet annak összetörése pillanatában jusson el a formához.
• Voltaképpen a szabályoktól való szinte teljes mentesség az egyik leglényegesebb különbség a nava és a haiku klasszikus változatai között.
      Alekszandar Gerov verse például:
                                                              Fájdalom.
                                                              Fáájdalom!
                                                              Fájdalmacskám…
  nem felel meg a haiku kívánalmainak, nem haiku, ám nava; Pascal „gondolkodó nádszálát” sem lehet versnek mondani, de ugyancsak nava. Nem állítható azonban minden metaforáról, hogy „ez nava”.
• Amikor megkérdezték Tosut, „Mi Buddha?”, azt válaszolta: „Buddha”; amivel ő egyáltalán nem választ adott, hanem csak megtalálta azt a folytatást a kérdéshez, amely a navához vezette, magát a kérdést a nava részéve tette:
                                                              – Mi Buddha?
                                                              – Buddha.
• Sorolhatók a példák, melyek elsősorban az ún. válasz nélküli vagy (logikai szempontból) értelmetlen kérdésekkel kapcsolatosak. Ezek tulajdonképpen főleg létezési kérdések – kezdve a „Mért nem semmi minden?” és a „Mi az értelme mindennek?” egészen a „Mire való a világ?” és a „Mi az élet (az ember) értelme?” – kérdésekig bezárólag. E kérdések mindegyikében az a közös, hogy a valóság formáján túlra mutatnak.
• Ha minden valóságot kölcsönösen összefüggő jelenségek együtteseként meg lehet határozni, akkor a valóságon belüli mozgás minden esetben októl okozatig, formától formáig tartó mozgás – vagyis minden esetben elválasztást és elválasztható (definiálható) formák közötti mozgás. Ezen át léptethető be a logikus mozgás fogalma.
• A létezésre másképp, mint költőien, nem lehet kérdezni, és nem is lehet másként rá válaszolni – csak költőien.
• A nava a költőiség pillanatisága.
• Miért élek? Egyáltalán: miért él bármi is? Mi Isten? Mi az anyag? Mi a lényeg, a mivolt? Van-e célja az életnek, rendeltetése? Mi a remény és a szenvedés értelme? E kérdésekre lehetetlen logikus választ találni, de lehetséges költői értelmezést keresni: minden válasz, mely úgy viszonyul a kérdéshez, amiként az elemek viszonyulnak egymáshoz a költői képben – igaz válasz.
• A világ értelmét keresni annyit tesz, hogy a világot mint jelenséget valamely költői térben vizsgáljuk meg.
• A lényeg elérhető, de meg nem található.
• Istent nem érdekli, ki hisz benne, csak az – ki éri el.
• Költői – ez azt jelenti: lehetséges.

Ez egyszerűen –
mint az, ami.

Ez
az,
ami.

                (Krum Acev)


Híd ez a fa az égbe röppenő
madár s az őt a földön követő
árnyék között.    

                (Plamen Antov)


Fejem párt és templom.

                (Ivan Arnaudov)


Az élet pedig
elérhető, akár
a lepke halála.

                (Georgi Barbarov)


a konyhai húsdarálóból ugyancsak sok út ered
az idő egységében

                (Szofija Branc)


Azt hittem lehet szerelem
de az csak akár esőillat a levegőben
és hogy érzed mint záporozik valahol
de itt nem.

                (Szilvia Csoleva)


E rezzenésben tetten érem a mindenség szerkezetét.
A világgal vitatom tekinteted.

                (Blaga Dimitrova)


Reszketve kapcsolom be
inboxában őrzi-e még mindazt
amit beszélgettünk
mielőtt eget váltana mindegyikünk

                (Jordan Eftimov)


a bűn kihordható

                (Cvetanka Elenkova)


Bizonyított tény
hogy a világegyetem tágul
következésképp
mi egymástól kölcsönösen
távolodunk

                (Georgi Goszpodinov)


A szív halálának szörnyű híre
végül az ujjakhoz is elért,
s körmüket a porba elvájták.

                (Borisz Hrisztov)


Tűzálló a ballagó lány,
ha mosolya hajnal,
méhe pedig tűzfészek.

                (Ani Ilkov)


Elfojtok egy tüzet, el egy másikat,
mennyi sok tüzet, hogy a hamuba
verssort vagy nevet
írhassál

                (Mirela Ivanova)


Kivágtak egy fát,
de nézd, árnyéka a kertben
árválkodik még.

                (Zdravko Kiszjov)


Üres térbe ne üssél – térdre hullasz.

                (Ivan Kolarov)


Legel a szamár a rozsban. Azután rozsdállik.

                (Ilinda Markova)


Mily királyi megjelenés –
ködpalástban
panyókán a szél.

                (Ivan Metodiev)


Megfagynak életem tájai, nyugodt hidegség jár át. Ne fossz meg fájdalmamtól, Isten.

                (Rada Moszkova)


Szeretem az éjszakát.
És a pillangóit.
Szeretem az éj pillangóit.
Színeiket.
És gombostűik.

                (Murad Murad)


Kedvesem,
sokáig hittem,
hogy tőled és tőlem
és nem valaki mástól
függ,
hogy legyen valami,
de tessék – nincsen csak semmi
és nincsen senki.

                (Georgi Pasov)


Némely ember jelleme, akár az árnyéka – óránként változik.

                (Ivajlo Petrov)


Úgy játszott a macska az egérrel,
mint macska az egérrel.

                (Ivan Radoev)


Miért sietsz feltörni, forrás? Lejtő vár.

                (Radoj Ralin)


Két hópehely szeretkezik
egy rendőrsapkán.
Walt Whitman sápad.

                (Elin Rahnev)


Földre huppan az alma –
éhes Newtont keres.

                (Sztojan Ranenszki)


Az éjszaka börtöne – tátong a Hold – tárt ajtó az öröklétre – onnét is látnak engem – öröklét – de nincsen két hold ebben a templomban.

                (Veszelin Szariev)


Tűnődésből hökkenés a tévedéstől való félelem miatt. Gyors öltözködés, rendbehozás. Lefelé menés a lépcsőn. A kapu kinyitása. Váratlan kintre kerülés. Tévedés.

                (Ivan Sztanev)


Ne vess követ a halálra,
amikor
halálhajításnyira vagy tőle.

                (Aziz Tas)


Két csók között
mind a kettő
– magányossága.

                (Malina Tomova)


Mennyire más nap
Reggel óta pukkadoznak
a gránátalma bimbói

                (Penka Vatova)

Szondi György fordításai

Ivan Canev (1941) költő. Több magyar kortárs költő és klasszikusok bolgár fordítója. Magyarul verseskötete jelent meg. Petar Csuhov (1961) költő, prózaíró és zenész. Krisztin Dimitrova (1963) hat verseskönyv és három prózakötetet jelentetett meg. Szvetlozar Igov (1945) professzor, irodalomtörténész, esszéista, költő. Átfogó irodalomtörténeti kötetek szerzője. Ekaterina Joszifova (1941) költő. Tucatnyi verseskönyve jelent meg. Marin Kolev (1939) Lovecsben élő költő. Nikolaj Szarafov (1944) képzőművész, író. 1970 óta Münchenben él. A Bagonalisztikai Intézet alapítója. Alekszander Szekulov (1964) Plovdivban élő költő és prózaíró.
    Krum Acev (1948); Plamen Antov (1964); Ivan Arnaudov (1932); Georgi Barbarov (1955); Szofija Branc (1949); Szilvija Csoleva (1959); Blaga Dimitrova (1922–2003); Jordan Eftimov (1971); Cvetanka Elenkova (1968); Georgi Goszpodinov (1968); Borisz Hrisztov (1945); Ani Ilkov (1957); Mirela Ivanova (1962); Zdravko Kiszjov (1937); Ivan Kolarov (1923); Ilinda Markova (1944); Ivan Metodiev (1946–2003); Rada Moszkova (1933); Murad Murad (1970); Georgi Pasov (1960); Ivajlo Petrov (1923–2005); Ivan Radoev (1927–1994); Elin Rahnev (1968); Radoj Ralin (1923–2004); Sztojan Ranenszki (1952–2004); Veszelin Szariev (1951); Ivan Sztanev (1959); Aziz Tas (1973); Malina Tomova (1950); Penka Vatova (1959)