A megélt iszonyat regénye

    Túlzás nélkül állítható: Lászlóffy Csaba A félelem halmazállapota (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad, 2005) című, legújabb könyve elit irodalmi mű, amely nemcsak határon innen, hanem azon jóval túl is felkelti a figyelmet és megbecsülést eredményez. Egyetlen „gyengéje”: magyarul íródott, nem valamelyik világnyelven.
    Egy önmagából kifordult világ elevenedik meg előttünk, amelyben „az emberek már nem is merik meghallgatni egymást, hát még megérteni”. A helyszín nagyon is ismerős, közeli (lehetne bármelyik kelet-európai város?), ahol az 1970–80-as években a fenyegetettség érzése a sejtekbe is beivódott. A megrázó, széles témakör és ennek igényes irodalmi feldolgozása avatja Lászlóffy Csaba művét kiemelkedővé és maradandó értékké. Amikor a vaskos világtörténelem-könyvek már csupán néhány sorban fognak megemlékezni a letűnt, diktatórikus korszak(ok) áldozatainak naponta, apránként megvívott harcairól, az itt szóban forgó kisregény akkor is számíthat olvasói érdeklődésre.
    A félelem halmazállapota olyan történetet bont ki, amelyhez a keretet egy tragikusan megszakadt szerelmi kapcsolat és az azt követő, a hatalommal való közvetlen szembesülés alkotja. A főhős, Kovrigh grafikus előtt minduntalan akadályok emelkednek, tiltások és fenyegetések bénítják, zsigereit a félelem és a kilátástalanság zsugorítja. Figyelik, kikérdezik, beszámoltatják intim perceiről is, szolgalelkű főszerkesztője meginti. Miközben a veszélyt hordozó jelek egyre sokasodnak körülötte, szorongása nőttön nő… A félelem és a szorongás véleményalakító szerepe régóta ismeretes, Bibó István egykor szaktanulmányt írt erről. Lászlóffy Csaba „beéri” az erőszak közegében megnyilvánuló magatartás-lehetőségek, valós viselkedések és elvárások irodalmi szintű párhuzamba emelésével, vizsgálatával. Nem egy megállapítása az aforizmák tömör bölcsességével hat, s közben rést nyit az elzártságból előderengő fénynek. A változás, a jobbulás reménye nem hal el a szerző tollán, bár a megrajzolt kép az idő teltével mindinkább kietlen. A parancsra kivezényelt, tapsoló, látszólag ujjongó tömeg („színtelen arcok”) láttán a szerző Kovrig szeretőjével mondatja ki: „Egy nemzedéket sem ítélhetnek életfogytiglan ünneplésre… „
    Az 1990 előtti erdélyi magyar irodalomban csak jelzésszerűen villanhatott fel, szavak, félmondatok, sorok közé rejtve, néha burkoltan a témaválasztásban, máskor meg a cselekmény vargabetűibe lopva a veszélyérzés, szorongás, túlélés-kísérlet egybekapcsolódó, olykor egyidejű valósága, a későbbiek során aztán már a cenzúra béklyóiból kitörő szó erejével kiáltatott szét a megélt iszonyat. Ki-ki a magába rejtett feszültség mértéke szerint szembesített a múlttal, történéseket vetett papírra, vagy azok mozgatórugóit is felkutatta. Lászlóffy Csaba, a költő és prózaíró, otthonos a lélektani mélységekben Jób (Glória, Kolozsvár, 2004) című művében is, mely Ébert Tibor megállapításában (de nem csak szerinte) „zseniális mű, szárnyaló drámai költemény”, fellelhető (más vonatkozásban) a kiszolgáltatott ember… Kovrighot a félelem és a szorongás kínozza a kisregényben, ő is menekülne, de ez lehetetlen. A sűrű önmegadás és gyakori áldozatvállalás után mi marad? A csontváz? Ennyi? Harcolni vagy megalkudni kell a ferdülő léttel?… („Minden lemondás egy darabka halál” – figyelmeztet a Jób lapjain a költő.)
    Lászlóffy prózaművét, A félelem halmazállapotát is helyenként lírai képsorok szövik át. „A költő regénye. Stílusa képszerű, friss, zamatos, megragadó. Az álom és a valóság a lelkiismeret és öntudat vergődésének drámai hangokat megütő, zaklatott terében érintkezik, keveredik. El-elrugaszkodik az írói fantázia, miközben a háttérben egy nagyon is reális történelmi korszak szürke, alázatos, szolgalelkű figurái szinte cseppenként adagolják a kiszemelt, gyanús értelmiségiek poharába a halálos mérget” – ajánlja az olvasó figyelmébe a művet Pongrácz Mária, a kötet szerkesztője. A kisregényben a fikció csak körvonalazza a valóságot. „Rejtélyes halálesetekkel, bűnügyi motívumokkal markírozott vérbeli közérzet-regény ez – a kallódás, az identitás-, a szerep- és az autentikus létformakeresés személyiség- és társadalomlélektanát is érzékeltető modern művészregény sajátos vonásaival” – fogalmaz Bertha Zotán, aki az időszaki sajtóban közreadott elemzése zárórészében még egyszer behatárolja az írásművet: „egy izgalmasan revelatív, elevenbe vágó, metsző miliő- és figurarajzokkal teli, korjellemző mű…”
    Lászlóffy Csaba könyve jól közvetít a szerző és az olvasó között. Értékké nőnek benne a jelzések, pattanásig feszülő töltete van a szavaknak. Az olvasó rádöbben: nem hagyhatja maga mögött a múlt terhét, a megválaszolatlan kérdések mindegyre visszatérnek. A kiszolgáltatottságból nincsen menekvés? Az ember önmagában sem rejtőzhet el? Mi a kitartás ára, s mi a következménye a főhajtásnak?…
    A szaggatott szövegrészek filmkockaszerűen peregnek. A tartalmilag, formailag és nyelvileg sokrétű kisregény már-már Kovrigh grafikus teljes csatavesztésével zárul, de a befejezés más lehetőséget villant fel, váratlan és frappáns módon. A megnyomorodott főhős mellett a meggyilkolt szerető elárvult gyermekeit találjuk. A falkába tömörült hatalmaskodók mindent dermesztő halmazállapottá lealacsonyító torz világa ellenére: két meleg szempárt.

    Lászlóffy Csaba: A félelem halmazállapota (Irodalmi Jelen, Arad, 2005)

Huber András