Réti Csaba

operaénekes, tenor (Mezőberény, 1936. november 11.)

    Szerencsés és boldog embernek érzem magam, mivel azt csinálhattam, amit nagyon szerettem. Az éneklés, a muzsikálás hozadéka öröm és művészi élmény volt számomra, és talán ebből az élményből másoknak is át tudtam sugározni.
    Énekesi pályám szinte teljes egészében – a Pécsi Nemzeti Színháznál töltött egyesztendei kitérőt leszámítva – a szegedi operához kötődik. Vaszy Viktor 1963-ban nevezett ki magánénekesnek, itt voltam vezető lírai tenor, majd később a spinto szerepkört vettem át. Zeneigazgatóim közül szeretném kiemelni Vaszy Viktort, akit zenei atyámnak tekintek, s akinek zeneigazgatói munkássága meghatározó volt művészi pályám során. Fantasztikusan színes, sokrétű, nagy tudású egyéniség volt: akit szeretett, az sokat köszönhetett neki, én úgy érzem, ezek közé tartoztam. Irányításával csodálatos előadásoknak lehettem részese. Egy-egy produkcióra hónapokig készültünk. Azt vallotta, hogy ensemble kultúra nélkül nem lehet jó előadásokat létrehozni, s ez a meggyőződése átragadt ránk – én ma is ezt vallom. Látom és tudom, hogy a XXI. század felgyorsult világában, amikor a művészek fennmaradásukért küzdenek, amikor a klasszikus értelemben vett társulatok lassan megszűnőben vannak, ez ma már nem megvalósítható. Hiszek abban, hogy egyszer még visszatér a színházakba az általam említettek létjogosultsága. Vallom, hogy hosszú távon az opera színvonalát ez fogja meghatározni. Lehetnek bármily korszerű, modern rendezések, ha hiányzik a zenei kidolgozottság, az a középszer irányába viszi el az előadásokat.

Donizetti: Don Pasquale (Ernesto szerepében)

    Vaszy Viktort mint embert is oly mértékben tiszteltem, hogy amikor felajánlotta a tegeződést, az egyoldalúvá vált, mivel én továbbra is csókolomot köszöntem és igazgató úrnak szólítottam. Büszke vagyok arra, hogy a róla elnevezett díjat, amelyet a társulat szavaz meg, az énekesek közül elsőként én kaptam meg.
    A Szegedi Nemzeti Színház vezető lírai tenorjaként (a teremtő adta biztos magassággal rendelkeztem) végigénekeltem az operairodalom legszebb és legnagyobb lírai tenor szerepeit. Talán a legkedvesebb volt számomra Tamino (Mozart: A varázsfuvola), Nemorino (Donizetti: Szerelmi bájital), Edgar (Donizetti: Lammermoori Lucia) és Rodolf szerepe (Puccini: Bohémélet). Pályám során 47 opera tenor főszerepét énekeltem, alakítottam, köztük több kortárs opera tenor szerepét. Több alkalommal vendégként felléptem a Magyar Állami Operaházban (Verdi: Rigoletto – Herceg, Mozart: A varázsfuvola – Tamino, Donizetti: Szerelmi bájital – Nemorino). A Szegedi Nemzeti Színház operaturnéi során számos európai országban énekeltem. Egyéni felkérés alapján Ausztria, NDK, Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, Jugoszlávia, Bulgária nagyobb színházaiban léptem fel.
    Mögöttem van 44 oratórium tenor szólója. A karmesterek szerettek velem dolgozni, értékelték muzikalitásomat, stílusismeretemet, sohasem engedtem meg magamnak a mű szellemétől való eltérést.
    Az ötvenedik életévembe léptem, amikor Oberfrank Géza, az akkori szegedi zeneigazgató drámai szerepkörre állított át, amit nagyon megszerettem. Így került sor Verdi: Aida – Radames, Mascagni: Parasztbecsület – Turidu, Bizet: Carmen – Don José szerepére. Huszonöt éves operaénekesi jubileumi előadásomat Tokody Ilona Kossuth-díjas kiváló művész szereplésével Radamesként éltem meg.
    Nagyon szeretem a művészi pályát. A művek modernizálását, más korba való áthelyezését, a változtatásokat csak úgy fogadtam és fogadom el, ha az nem változtatja meg a szerző szándékát, ha a rendezés hű marad a mű szelleméhez.
    Nős vagyok, egy fiam van, akire büszke vagyok: ő is operaénekes, baritonista.
    A színház kitöltötte életemet, az éneklést hiányérzet nélkül, boldogan hagytam abba, időben, hatvanéves koromban. Úgy éreztem, egy tenorista ezután már ne énekeljen szerelmes szerepkörben.
    Kitüntetéseim: Liszt Ferenc-díj (1974), érdemes művész (1987), Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1989).
    A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja vagyok, magától értetődő, hogy ma is járok színházba, az opera mellett a prózai és a balett-tagozat előadásait is rendszeresen látogatom. Élvezettel hallgatom a tehetséges fiatalokat, és nosztalgiával gondolok vissza saját ifjúságomra.