Életem meghatározó eseményei: ötévesen megtanulok olvasni, húszévesen megélem 1956-ot; ez azóta is jelen van bennem. 1959-ben megkezdjük közös életünket Asszonyfelemmel. Ugyanazon esztendőben, majd ’65-ben, ’67-ben, ’70-ben, ’71-ben és végül ’78-ban megszületnek a gyermekeink.
Első versemet ’45–’46 telén írtam. Műveim több-kevesebb megszakítással 1955 óta látnak napvilágot.
Felfogásom szerint a költő afféle rezgő húr vagy membrán ég és föld, ember és világ, ember és ember között. Ezért ha magamban beszélek is, szavaimat úgy alakítom, mintha mások is hallgatnák, hisz magányos húrnak vagy rezgőlemeznek a közösség a rezonanciaszekrénye, álljon bár nyolc-tíz főből – vagy hatmilliárdból.
Éltető közegem: a család, a természet s a szellemi társak: élők és könyvbe kötöttek.
Négy vagy öt rendszerváltozást s még sok egyebet megérvén az emberi társadalom tökéletessé tételét illetőleg illúzióim nem maradtak. Verseim nagy része sötét tónusú, ezért le-leírták rólam olykor: pesszimista.
A helyzet, azt hiszem, ennél súlyosabb: realista vagyok, a valóság megrögzött, megszállott híve.