Pauk György

hegedűművész (Budapest, 1936. október 26.)

    Zenészcsaládból származom; anyám zongorista volt. Otthonunkban állandóan muzsikaszó hallatszott, gyakran a hegedűirodalom művei anyám kíséretével. Zenei tehetségem, abszolút hallásom egész korán mutatkozott; a legkisebb hamis hang hallatára megszólaltam, hegedűszonáta, hegedűverseny dallamait dúdolgattam két-három évesen. Ötéves koromban kezdtem hegedülni. A háború megszakította a tanulást, szüleim a holokauszt áldozatai lettek. Nagyanyámmal ketten megmaradtunk. Mint rendkívüli tehetséget, tizenhárom éves koromban felvettek a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára, Prof. Zathureczki Ede Művészképzőjébe. A legkiválóbb oktatásban részesültem, tanáraim komoly zenészek, zenetudósok voltak, világviszonylatban is: Weiner, Kodály, Szabolcsi, Molnár Antal stb. Még mint akadémiai növendék számos versenyt nyertem, köztük Paganini-versenyt Genovában, kamarazene-versenyt Münchenben. A Filharmónia szólistájaként már koncerteztem Magyarországon, de külföldre is küldtek (Svédország, Belgium, Franciaország, Németország). 1958-ban Párizsból nem tértem vissza Magyarországra. Óriási elhatározás volt, de a művészben élő szabadságvágy és szükség erre késztetett. Párizsból Hollandiába kerültem, ahol átmenetileg szerződést kötöttem egy koncertmesteri félállásra, hogy megélhessek, huszonkét éves voltam. Itt-ott koncertekre is volt alkalmam. Közben készültem a párizsi nemzetközi Jacques Thibauld-versenyre, amelyet megnyertem (1959). Hontalan státusban voltam, a verseny díszelnöke David Oistrach volt. A pénzjutalom és számos koncert mellett nagy dicsőség is volt. Szintén 1959-ben megnősültem Amsterdamban, feleségem is magyar. 1961-ben, Yehudi Menuhin tanácsára és segítségével, Londonba költöztünk. Ott született meg fiam (1966-ban lányom), mi öt évvel később kaptuk meg az állampolgárságot. Londoni bemutatkozó szólóestem a Wigmore Hall-ban 1962-ben volt. Olyan sikernek örvendhettem mind a publikum, mind a sajtó szemében, hogy ez elindított a nemzetközi siker felé. A BBC zenei műsorán gyakran szerepeltem. Hamarosan a Royal Festival Hallban a Londoni Szimfonikusok szólistájaként léptem fel Lorin Maazel vezényletével. Ezt követte a többi londoni és vidéki zenekar felkérése. Első nagy koncerttúrám 1965-ben volt: Ausztráliában. Négy hónap alatt 52 koncertet adtam. Útközben felléptem Törökországban, Izraelban, Indiában, Hong Kongban, Új-Zélandban is. Az Egyesült Államokban 1971-ben mutatkoztam be, Sir Solti György meghívására a Chicagói Szimfonikusokkal. Az ezt követő évtizedeken át évente tértem vissza Amerikába, számos kiváló zenekar, fesztivál szólista vendégeként (Boston, Philadelphia, San Francisco, Washington, New York, St. Louise-i zenekar, Ravinia, Saratoga, Aspen, Hollywood Bowl nyári fesztivál). Chicagóban ért az a mesébe illő esemény, hogy egy csodálatos Stradivarius hegedűt kaptam örök használatra egy mecénástól. Azóta már örök tulajdonosa lettem. A hetvenes évektől kezdve jártam a világot, Európán és az Egyesült Államokon kívül rendszeresen turnéztam Japánban, Dél-Amerikában, Dél Afrikában, Izraelban, Kínába is eljutottam. Évi nyolcvan-száz koncertet is adtam, repertoárom a preklasszikustól kezdve a modern zenéig terjedt. Olyan karmesterekkel dolgozhattam, mint Solti, Haitink, Doráti, Kertész, Rattle, Kondrasin, Boulez, Colin Davis. Több világ- és országbemutató fűződik nevemhez, a komponistával a rosztrumon (Penderecki, Lutoslawsi, Maxwell-Davis). Több zeneszerzőt ihlettem számomra írt művekre. Mint „magyar származású angol hegedűművész” tartanak számon generációm elitjében, a „hegedűsök hegedűsé”-nek és a „muzsikusok muzsikusá”-nak ismernek el. Bartók műveinek legautentikusabb interpretálójának tartanak világszerte. Számos hangfelvételem között (DGG, Philips, Decca, Vox, Naxos, Hungaroton cégeknek) több a díjnyertes; Grammy, Cecilia Díj, Az Év Lemeze stb. Az opera, kamarazene és zenélés már diákkorom óta hozzátartozott zenei munkásságomhoz. Leggyakoribb kamarazenei partnerem Frankl Péter volt, világszerte szerepeltünk, de több más, elsőrangú zongoristával is dolgoztam, köztük Jandó Jenővel. A hetvenes évek elején megalakult Pauk–Frankl–Kirschbaum-triónk világhírre tett szert közel harmincévi fennállása alatt. A tanítás is hozzátartozik munkásságomhoz: a Londoni Királyi Akadémián van művészképzőm, mesterkurzusokat tartok világszerte. Nemzetközi hegedűversenyek zsűrijébe hívnak gyakorta. Több helyen tiszteltek meg díszpolgársággal, díszdoktorátussal, Magyarországon Göncz Árpád a legmagasabb fokú civil kitüntetést nyújtotta át nekem. Jövőre töltöm be hetvenedik évemet, főleg kamarazenéléssel, kamarazenekarok dirigálásával, tanítással tervezem jövőmet. Az új fiatal hegedűsgenerációval kapcsolatban azt mondhatom, nagyon sok a kiváló, nagy tehetség, briliáns hegedűs. De úgy találom, hogy az a sajátos, egyéni hegedűhang, amit felismerhettünk a múlt nagyjainál, mint Menuhin, Oistrach, Stern, Milstein, manapság kissé hiányzik. Szintem túl nagy szerepet játszik a média, többször a nagy feltűnés után eltűnik a nagy ígéret. Ennek oka talán a túl nagy versenyláz, a túl nagy tempó a karrierért.