Hetvenévesen megállapíthatom, hogy rám is érvényes a mondás: mögöttem a sok tegnap, előttem a kevés holnap. A visszaemlékezés papírra vetésének időpontjában még a felsőoktatás szolgálatában állok, amit születésnapomat követően a nyugdíjas státussal váltok fel.
Születésemmel egy elfogadható eredménnyel gazdálkodó földművescsalád létszámát gyarapítottam. A gyermeknevelés feltételeit biztosító körülmények nem hatottak tartósan. Azok romlását édesanyám korai halála (1944), a második világháború, édesapám katonai szolgálata és hadifogsága, továbbá a beszolgáltatási rendszer csapásai okozták.
Az általános iskolát szülőfalumban (1951), a középiskolát Győrben (1955) végeztem el. A megélhetési problémákkal együtt élve nem gondolhattam egyetemi oktatásban való részvételre. A továbbtanuláshoz szükséges anyagi feltételeket a szentgotthárdi Selyemszövőgyárban teremtettem meg, ahol műszaki rajzolóként dolgoztam. Szerény, de elfogadható anyagi helyzetem 1956-ban lehetővé tette egyetemi tanulmányaim megkezdését Mosonmagyaróvárott.
Az egyetemen kialakult hallgatói életformába való beilleszkedés kezdetén jártunk, amikor jobb sorsra érdemes hazánk lakosságának többsége nem tudta tovább elviselni a diktatórikus politikai rendszer rákényszerítette uralmát. A magyar forradalom eszméje egyaránt hatott Mosonmagyaróvár lakosságára és az egyetem hallgatóságára. Az október 26-án megtartott tüntetés véres megtorlásba torkollott az ÁVH-s laktanya előtt. Az itt kapott súlyos sérülés következményeit öt hónapig tartó, több műtétet igénylő gyógykezelés követte. A nagy vérveszteség láttán – beleegyezésemmel – megkaptam az utolsó kenetet. Az első kórházi éjszakát elkülönítve töltöttem, mint aki úgysem éri meg a reggelt. Megértem. Ezen az éjszakán csodálatos, halál közeli élményben volt részem, amelynek előttem álló édesanyám volt az egyik meghatározó kísérő jelensége. A befejezés szörnyű volt, egy hang szólalt meg: „Neked még vissza kell menni a földre, ott van tennivalód.” Nagyon rosszul esett, nem értettem, hogy miért e büntetés. A gyógykezelést végző orvosok mindent elkövettek gyógyulásomért, de nem bíztak benne. Kórházi elbocsátásomkor korábbi életvitelemről érdeklődtek azzal a vallomással, hogy „Mi nem tudtunk meggyógyítani, nem értjük, hogy miért maradtál életben.” Végül abban maradtunk, hogy ez egy „isteni csoda”.
Tanulmányaimat folytattam, de ismét rossz anyagi körülmények között, mert visszakerülésem időpontjára minden ruházatom eltűnt. A nélkülözések és szervezetem megcsapolt, csökkent értékű energiái ellenére sikeresen befejeztem egyetemi tanulmányaimat.
Szakmai pályafutásomat állami gazdaságban kezdtem. A vezetőség támogató egyetértésével ismereteimet bővítve szakmérnöki oklevelet szereztem Gödöllőn. Ettől számítva központi irányítója lettem a növényvédelmi munkáknak.
Tanulmányi eredményeimre tekintettel az alma mater meghívott egyetemi tanársegédi állás betöltésére. Elfogadva a meghívást 1962 ősze óta a mai napig a – mai nevén – Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaság és Élelmiszer-tudományi Karán dolgozom. Oktatómunkám kiteljesítésére a mezőgazdasági szaktanári képesítést is megszereztem. Az itt eltöltött 44 évet átfogó oktató- és kutatómunka során felmutatott teljesítményre figyelemmel professzori beosztással vonulhatok nyugállományba.
Az egyetem meghatározó alapegységei közül a növényvédelmi tanszéket 1972–2003 között vezettem. E tisztség mellett igazgatója voltam a Növénytermesztési Intézetnek (1987–1993), elnöke a Nyugat–Magyarországi Regionális Egyetemi Szövetségnek (1992–1994). Az egyetem és a kar vezetésében 22 évig (1975–1996) végeztem munkát dékánhelyettesi, rektorhelyettesi és dékáni beosztásban. Jelentőségét illetően a nyolc és fél éves dékáni feladatellátást emelhetem ki, amely időszakot a Mosonmagyaróváron végrehajtott személyi állományt érintő minőségi és tárgyi (beruházások, felújítások, műszerparkbővítés) feltételeket javító fejlesztések jellemezték. Vezetői munkám fő célja volt az egyetemi életet meghatározó, minden terület folyamatos fejlesztése, mert enélkül a haladás nem valósulhat meg. A fejlődés a minőségi munka előfeltétele és a nemzetközi színvonalon való megfelelés lehetősége.
A pályafutásom alatt végzett kutatómunkában elért eredményeket nemzetközi és hazai tudományos konferenciákon tartott 93 előadásban, valamint 308 közleményben tártam a nyilvánosság elé, lehetőséget adva a megállapítások megismerésére és azok véleményezésére. A közleményeimre való ismert hivatkozások száma 252. Kutatásaim eredményeit feldolgozva egyetemi doktori (1967), kandidátusi (1972), MTA-doktori (1995) címet, illetve fokozatot szereztem.
A tudományos fokozatok elnyerésére benyújtott értekezések (MTA doktori, kandidátusi, PhD) bírálóbizottságában 58 alkalommal vettem részt. Irányítottam több hallgató TDK és szakdolgozatírásával kapcsolatos munkáját. Témavezetői tevékenységem eredménye, hogy irányításommal 19 fő szerzett doktori, illetve PhD fokozatot.
Az új rendszerű PhD fokozat megszerzésével kapcsolatos feladatokat doktori iskolák szervezik. A Precíziós növénytermesztési módszerek elnevezésű doktori iskola vezetőjeként feladatom a hazai és nemzetközi szinten egyaránt helytálló szakmai és tudományos utánpótlás nevelése.
Tevékeny évtizedeim során több kari, egyetemi testületnek, hazai és nemzetközi szervezetnek voltam elnöke, alelnöke, titkára és tagja, amelyekben a felelőséggel végzett közös munkából legjobb tudásom szerint tejesítettem a rám eső hányadot.
Tagja vagyok két hazai és egy külföldi szakmai folyóirat szerkesztőbizottságának, amelyekben fontos feladat a tudományos színvonal megtartása és javítása.
A szakmai munkámért kapott elismeréseket mindenkor jóleső érzéssel fogadtam. Azok minden esetben buzdító erővel hatottak további munkámra. Közéjük tartoznak: GTE Egyesületi Érem (1984), Mezőgazdaság Fejlesztéséért Emlékérem (1986,1991), Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1993), Óvár Emlékérem I. fokozata (1997), Horváth Géza-emlékérem (1999), Kovács Béla-díj (2000), Nyugat-Magyarországi Egyetemért Emlékérem (2000), Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj, Környezetvédelmi tagozat (2003), 50 év a Mezőgazdaság Szolgálatában emlékérem (2004), Magyar Felsőoktatásért emlékplakett (2004). A kitüntető elismeréseket méltóképpen csak további hatékony munkával tudom meghálálni, amihez talán még mozgósíthatók lesznek maradék energiáim.
