Lehoczky Zsuzsa

színész (Szeged, 1936. július 18.)

    Kevésnek találom a hetven évet. Még nagyon sok tervem, vágyam van, a magánéletben és a színházban egyaránt. Remélem, a Jó Isten ad nekem erőt, hogy ezeket meg is valósíthassam.

    A helyes kislány. A gyerekkorom elég nehéz volt. Édesapám a horthysta testőrség ezredese volt, ezért a háború után deklasszált elemnek számítottunk. Pontosan emlékszem: kabátban kellett aludnunk, hogyha megszólal a sziréna, és futnunk kell a pincébe, ne kelljen még az öltözködéssel is foglalkozni. Anyám úgy gondolta, mivel Szeged elég közel van a határhoz, jobb lenne, ha Pestre mennénk, hisz azt beszélték, Pestet nem fogják hagyni, hogy elessen. Odáig nem fognak jönni az oroszok. Feljöttünk, és itt kaptuk csak az igazán hatalmas bombázást. Kénytelenek voltunk visszamenni Szegedre. Autóstoppal. A gazdag rokonok adtak nekünk hat darab vizes uborkát, az volt az útravalónk. Édesapám a horthysta testőrség ezredese volt, ezért a háború után deklasszált elemnek számítottunk.
    Szegények voltunk, és valahogy minden tekintetben ezt próbálom kompenzálni. Annyi ágyneműm van, amiből már egy kisebb panziót is el tudnék látni. Egész életemben vágytam egy nercbundára. Két évvel ezelőtt sikerült megvalósítanom.
    Anyám Frostdorfban, egy ausztriai városban érettségizett, német nyelven. Apám mellett pedig méltóságos asszony lett. A háború után nem tudtunk miből élni, és mivel anyán nem értett semmihez, de nagyon jól főzött, nyitott egy kifőzdét a lakásunkon. Mindenhonnan jöttek hozzánk. A szegedi Nemzeti Színháztól is, köztük egy Zsedényi Károly nevű balettmester, aki egy hónap után mondta: – Sári néni, nem tudok fizetni, de táncolni tanítanám ezt a helyes kislányt. – Így kezdtem balettozni. Eleinte gyerekbalett, első kvadril, második kvadril, szólista, és az ’56-os évadban a kaposvári színház – már meghívással. Mindjárt három darabban is játszottam, de csak egy évig, mivel a szegedi színház visszakövetelt magának, ezért az ’57–’58-as évadtól ott voltam. Mindenféle szerepben játszottam, és ’62-től az Operettszínházhoz szerződtem, ahol ma már örökös tag vagyok.

    Még nagyon sok mindent szeretnék az élettől megkapni. Persze ilyenkor az ember már az egészségére gondol, hogy azt meg tudja őrizni. Ha a jó Isten ad még néhány évet…

    A játék. Különben mindig nagyon sokat játszottam. Egész életemben. Az operettirodalom, sőt a musicalirodalom összes szerepét eljátszhattam mint szubrett. És a mai napig is sok előadásom van, vagyis én annak látom, holott a fiatalok a dupláját vagy a tripláját is játsszák, de nekem egy hónapban tizenöt előadás már elég. Az Operettszínházban a zömét, de a Játékszínben is van szerepem, és a Madách Színházban is. Ott egy prózai előadásban. Erre azért vagyok büszke, mert a Madáchban ugyan játszanak a mi színházunktól is, de a műfajukat, én viszont prózát. És olyan kollégákkal játszhatom együtt, mint Psota Irén, Pásztor Erzsi, Békés Itala vagy Földi Teri. Zenthe Ferivel és Kállay Cilivel mutattuk be a darabot. Forgószínpad a címe, és az öregek otthonáról szól. Mindnyájan egy kicsit a hatvanon túl voltunk, amikor bemutattuk. Azóta is nagy sikerrel megy. Sajnos Kállay Cilitől közben el kellett búcsúznunk.
    Keresem, hogy hogyan tudnám a koromat, a tapasztalatomat, csúnya szóval élve, a rutinomat olyan szerepben hasznosítani, ami most már nekem való. Ilyen mondjuk a Lili bárónő Agátája. Dayka Margit játszotta. Ő is olyan alakú volt, mint amilyen én kezdek lenni. A Madáchban nagyon jó volt prózát játszani, és szeretnék is még egy nagyobb, drámai szerepet. Egész életemben táncoltam, bohóckodtam. Jó volna egy nagy drámai szerepben megmutatni, hogy mekkora szívem van, milyen mély érzések vannak bennem, milyen empátiával és átérzéssel tudnám visszaadni azt, amit egy író elképzelt. Megmutatni a nézőknek, a rendezőnek, aki bízik bennem, és önmagamnak – jó volna. Bízom benne, hogy ezt még meg tudom valósítani.
    Konkrétan példaképem nincs, mert hiszen, akkor az ember önkéntelenül is arra gondol, és picit olyanná válik. Habár Dayka Margit… Nagyon nagy igény a részemről, mert zseniális színésznő volt. Szubrett, Szegedről jött, mint én, és most már azokat a szerepeket is játszom, amiket ő. Azt hiszem, ő az én példaképem. Próbálgatom a komikát, a drámát is, és igen jó kritikát kaptam. Próbálgatom, hogy hol lenne nekem igazán a helyem, milyen szerepkörben, de majd hozza az élet. Minden szerepet boldogsággal játszom, és szerencsére abban a helyzetben vagyok, hogy nem kell mindent elvállalnom. Mondhatok nemet is. Próbálom a számomra fontos és igényesebb dolgokra beosztani az erőm.

    Ami ebben a korban jár, az megvan. Van egy csodálatos lányom, akivel nagyon jó a kapcsolatom, és szeretnék továbbra is békességben, nyugalomban, egészségben élni.



Lejegyezte Solymosy Zsuzsanna