Apám géplakatosmester volt, így természetesnek tűnt, hogy követem a műszaki pályán. Már gyermekkoromban segédkeznem kellett a réz permetező gépek forrasztásánál, tűzhelyek szegecselésénél. Visszagondolva a falusi gyermekkori évekre, ekkor jegyeztem el magam a képzőművészettel. A polgári iskolában nagyon jó rajztanárunk volt, aki igyekezett a valódi életet becsempészni a rajztáblákra. Emlékszem az első rajzra, amit Rákos tanár úr a táblára dobott krétával. Rajzolt egy folyópartot fákkal fűszerezve, ahol kacsák igyekeznek átúszni a folyón. Nagyon izgalmas volt. A következő téma egy diófa volt. És így tovább, jöttek az életképek. Az osztály nagy részének én készítettem a rajzait, részint kedvtelésből, részint érdekből. Egy rajzért vagy ponyvaregényt, vagy pompás gombfestéket, rajzlapokat kaptam. Esetenként meg kellett terveznem egy szerelmes osztálytársamnak az érzésvilágát kifejező rajzot, melynek a témája nagyon komoly volt. Egy szív belsejében két galamb csókolózik. A galambok nevének kezdőbetűi is szerepeltek a vízfestményen. Volt osztálytársam gyermekkori tárgyai között még most is megvan a vízfestmény, nem volt ugyanis bátorsága szíve hölgyének átnyújtani.
A polgári iskola elvégzése után a Gépipari Technikum, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem következett. A nyári szünetekben egy hónap nyári gyakorlatra mentünk nagyobb gyárakba (Csepel Művek, Ganz-MÁVAG stb.). Az évközi elméleti oktatás után belecsöppentünk a gyár zajos, poros, fárasztó légkörébe. Számomra kiábrándító volt.
Az egyetemen volt képzőművész kör. Harmadéves voltam, amikor először ellátogattam. Kikapcsolódást jelentett formákkal és színekkel foglalkozni, és nem kellett négyzetre emelni, gyököt vonni, interpolálni, reciprokot venni stb. A műtermi gipszfejrajzolás mellett (Donatello betegesen sovány férfifejmodellje, milliószoros utánöntés) inkább a tájban szerettem dolgozni. Ugyanakkor a kollégák is szívesen vették, ha rajzolom vagy olajjal festem őket.
Miskolcon képzőművészeti előadás-sorozatok voltak, melyeket szívesen látogattam. Az itteni festők, grafikusok (Csabai Kálmán, Vati József, Feledi Gyula) tartották őket.
Az impresszionizmus és posztimpresszionizmus megismerése tudatformáló volt számomra. Harmadéves hallgató voltam, amikor úgy döntöttem, hogy hét évet fogok dolgozni a szakmámban (mint mérnök), és aztán további életemet művészettel fogom eltölteni. Ez így is történt.
1959 májusában Budapestre, az Egyesült Izzó szerszámszerkesztési osztályára jöttem dolgozni. Az Izzóban működött képzőművész kör. Beléptem, így módomban állt aktrajzokat, figurákat rajzolni. Ezenkívül még felkerestem a Dési Huber Kört, és sokáig tagja voltam a Vasas Központi Képzőművész Körnek is. Az amatőr szakkörök időnként kiállításokat szerveztek, ezeken rendszeresen szerepeltem.
Mint említettem, a modern művészeti irányzatok közül az impresszionista és posztimpresszionista irányzatok hatottak rám a legerősebben. Leginkább Van Gogh, de később Cézanne. Magyar festők közül Rippl-Rónai, Szinyei, Derkovits, később pedig Csontváry. Ugyanakkor hajlandóságot éreztem Kassák Lajos képarchitektúráihoz is. Festettem akvarellel és olajjal egyformán. Meg kellett találni az idő, a tér kapcsolatát, a kompozíciót, amely a változót és az állandót egyidejűleg megjeleníti. Ebben nagy segítségemre volt a keleti tanokkal való ismerkedés. Az akkor fellelhető jógakönyvek olvasása (Paul Brunton, Blavatsky, Annie Besant, valamint Hamvas Béla Anthologia Humana című könyve).
Végül eljutottam a képek belülről építkező egy magból kialakuló építéséhez.
Művészetemről Mezei Ottó írt két alkalommal: Rendszerbe foglalt jelek (Művészet 1981 XXII. évfolyam, 2. szám), Porkoláb Sándor kiállítása a MESZ-ben (1984/5 Magyar Építőművészet), valamint Györffy László: Pólusok (Művészet 1988/6. szám).
Fontosabb kiállítások:
Egyéni: Eötvös Klub (1970); Derecske, Szülőföld (1973); Ferencvárosi Pincegaléria (1975); Hajdúszoboszlói Kisgaléria (1977); Magyar Építőművészek Szövetsége (1984); Fészek Klub, Herman Terem (1987).
Kollektív: A népművészet szellemében, Kecskemét (1980); A népművészet szellemében, Baja (1981); A grafikától a lézerig (1982); Téli tárlat, Műcsarnok (1989); Kép, Műcsarnok (1990); Ősiség, modernség, Szombathely (1992); Hungaria 24, Debrecen (1993); Európa elrablása, Vigadó Galéria (1994); Nyári tárlat, Szeged (1994).
Külföldi: Eger – Pori (Finnország), akvarell (1986); Világkiállítás Minta Triennálé, Műcsarnok (1988).
