Dávid Katalin és Molnár István szerelméből eredzve megszülettem. Mindez történt egy dunántúli kis faluban, Iváncsán.
Az általánosban végig csupa egyhangú jegyeim voltak, ezért azt mondták, hogy tanuljuk csak tovább.
Építész szerettem volna lenni (ebből azután végül is csak félig-meddig lett valami), ezért Székesfehérvárra mentem, az Építőipari Technikumba. A technikumot átszervezték, így út-vasútépítő technikus lettem.
Debrecenben, Miskolcon, majd Füzesabonyban vasút- és hídépítéseknél dolgoztam. A MÁV-nál műszaki főtiszt rangot értem el.
Mégis változtattam, mert felajánlottak Füzesabonyban egy állást a Járási Tanácsnál. Az építési hatóságnál csoportvezető lettem. Közben Budapesten levelezőn az Ybl Miklós Építőipari Technikumot különbözeti vizsgával két év alatt elvégeztem. Így már családi lakóházakat tervezhettem, mivel felvettek az országos tervezői névjegyzékbe.
Szabad időmben és éjszakánként terveztem, rajzoltam, mert kellett a pénz. 1960-ban kötött házasságunk után jöttek a gyerekeink, nekünk pedig csak albérletünk volt.
1965-ben állást ajánlottak a Városi Tanácsnál Egerben. Elfogadtam, és Egerben is építési hatósági munkát, majd később terv-beruházói munkát végeztem. Terv-munkaügyi osztályvezetőként hagytam el a városházát 1985-ben, amikor a Városi Hazafias Népfront titkárává választottak meg.
1989-ben a Bornemissza Gergely Szakképzési Intézethez kerültem mint szakoktató. Szakmai ismereteket és anyagismeretet tanítottam. Szerencsésnek mondhatom magam, mert még jelenleg is óraadóként tanítom az említett tantárgyakat. Munkahelyeimen összesen közel húsz éven át dolgozói érdekvédelmi területen szakszervezeti titkári munkát is végeztem.
Munkám elismeréseként kiváló dolgozói kitüntetést, Honvédelmi Érdemérmet és Szakszervezeti Munkáért SZOT ezüstkitüntetést kaptam.
Természetesen állandóan tanulnom kellett, mert a munkámhoz és a tanításhoz is kellett a felsőfokú szakmai képesítés. Fiatalabb éveimben sportoltam is, atlétikában magas- és távolugrásban az akkori szinteknek megfelelő II. osztályt értem el. Már fiatal koromban kedveltem a művészeteket. Rajzoltam, festettem és persze fotóztam.
Az első Agfa-box hatszor-kilencest tízéves koromban kaptam szüleimtől. A fényképezést lényegében a hatvanas években kezdtem. Lendületet igazán akkor kaptam, amikor 1968-ban megalakult a Heves Megyei Fotóklub. A fotóklubnak alapító tagja vagyok, azóta is működünk. Egyre inkább megkedveltem a fotózást, főleg a paraszti életet, az embereket, az átalakuló világot fényképeztem. Érdekelt a szociofotó, a tanyák, falvak arculata, a városfényképezés.
Eger városról szép számmal őrzök olyan képeket, amelyek a valóságban már nem láthatóak. Kisebb számban készítettem természetfotókat és aktfotókat is. Alkotómunkámhoz legközelebb az ember, a portré áll. Az Egri arcok sorozatom ötödik kiállítását ez év szeptemberében láthatta a közönség. Ebben köztiszteletben álló személyek és közismert művészek portréi szerepelnek.
Több nemzetközi és hazai országos, regionális és helyi szervezésű kiállítás résztvevője voltam és vagyok. Közel negyven egyéni kiállításom volt külföldön és itthon. Túlnyomórészt fekete-fehérben dolgoztam. Mostanában már a digitális fényképezést is gyakorlom. Egyre több színes képet is készítek. Igazán kedvelt kifejezési formám viszont továbbra is a monokróm, illetve a fekete-fehér fényképezés. A Magyar Alkotóművészek Egyesülete fotótagozatának 1998-tól vagyok tagja. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége elnökségének egyik alelnöke vagyok.
Vezetem az Egerben működő Horváth Zsigmond Lajos Fotókört megalakulásától kezdve.
Művészeti szakközépiskolában jelenleg is fotót oktatok. Fotográfiai tevékenységemet Eger Város Fotóművészeti Nívódíjjal, a MAFOSZ Hon-ES MAFOSZ és E-MAFOSZ/G kitüntetésekkel ismerte el. Ezeken túl FIAP bronzérem, NMI plakett és különböző szintű országos, regionális, helyi díjak birtokosa vagyok.
Terveim között szerepel, hogy szeretnék létrehozni egy albumot, amelyben az eddigi években készült zsűrizett, kiállított, illetve díjazott képeim lennének összegyűjtve.
Szeretném továbbfolytatni az Egri arcok sorozatomat is. Családomban mindhárom lányomnak van fényképezőgépe, a hét unokám közül a nagyobbacskák már lassan meg is haladnak engem, és ez a legnagyobb örömmel tölt el.
