Békési Imre
nyelvész (Kalocsa, 1936. április 3.)
(Lengyel Ilona) Hogy egyáltalán a világra jöttem, alighanem az iskolának köszönhetem. Ha a komoly, szép dunaföldvári lánynak, Lengyel Ilonának nem lett volna keresztanyja, aki pártolta a lány kérőjét, Bagó Imre kötelessegédet, akkor 1931 tavaszán leendő anyám nem mond neki igent, s mintegy öt évre rá nem születik meg az, aki ezt a följegyzést írja. Természetesen nem a puszta léte volt sorsdöntő a keresztanyának. 1908-ban, amikor Lengyel Ilona született, minden gyereknek voltak keresztszülei. Ennek a keresztanyának az életismerete, előrelátása, többre vágyása volt a fontos. „Ott iskolába járathatod a gyerekeidet!” – mondta jelentőségteljesen a keresztlányának, amikor megtudta tőle, hogy a köteles segéd voltaképpen kalocsai, aki a mestervizsga letétele után Kalocsán tervezi kiváltani az ipart.
(Gaál bácsi) Ő kérte, hogy Gálbácsinak szólítsuk, így aztán a szülők s mi, gyerekek is, akiknek első osztályban tanítónk volt, valamennyien így hívtuk: „Gálbácsi”. Első osztályos értesítőm aláírásából láttam később, hogy hivatalosan Gaál Ödönnek hívták. Gaál bácsi ’gyakorlós’ osztályában kilencen voltunk elsősök. Ennyi tanulóra volt szüksége egy osztályban a tanítóképzésnek. Időnként ugyanis közös terembe vontak össze bennünket a harmadikosokkal, néha egy-egy órára a másik három osztállyal, hogy a tanítójelöltekkel a tanyai iskolák részben osztott oktatását gyakoroltassák, többnyire azonban csak mi magunk voltunk az osztályban. Karácsonyra megtanultuk írni a nagybetűket, tudtunk szótagolva olvasni, s összeadásban átléptük a tízest. 1942 decemberében valamilyen okból délután jártunk iskolába, így az írásbeli összeadási tudásunkról villanyfénynél adtunk számot. „Aki elsőnek hozza ki a füzetét, és minden példája hibátlan, az kap tőlem egy szem cukrot” – mondta Gaál bácsi. 1942-ben a háború már a cukron, azaz a hiányán is keményen éreztette hatását, otthon sem igen találkoztunk cukorral. Elsőnek álltam fel, a harmadik padban, de egy társam az első padból megelőzött. Civilizált kis életem első feszült helyzetét éltem át. A nem túl világos teremben a mennyezetről hosszú zsinóron lógó cilinderes villany fénye elosztotta a szereplőket. Gaál bácsinak csak a kinyújtott keze fénylett, vetélytársamnak viszont az egész alakja. Hiába tudtam, hogy csak az első kap jutalmat, valami mégis vitt a villanyfény felé a harmadik padból, s Gaál bácsi az én füzetemet is átvette. Látta (bizonyára tudta is), hogy én messzebbről indultam.
(Hivatal 1.) „…felvételi vizsgáján megfelelt, de férőhely hiányában…” [OM, 1954.]
(Szvétek Sándor) „Munka mellett ugyan, meg sok is az a hat év, de te el tudod azt végezni három év alatt is.” (Kalocsa, 1959–1962)
(Hivatal 2.) „A Felvételi Vizsgabizottság megállapította, hogy szakmai ismeretei megfelelőek, világnézeti megalapozottsága azonban gyenge.” [MTA TMB, 1968.]
(Deme László) „Professzor úr, hogyan tudom én ezt a rengeteg munkát, ötletet, törődést viszonozni?”
„Add tovább. Én is úgy kaptam Pais Dezsőtől.” (Szeged, 1974.)
(Petőfi S. János) „Ha akartok dolgozni, létrehozhatunk egy szövegtani periodikát.” (Szeged 1989–2004: Szemiotikai szövegtan I–XVI.)
(Hivatal 3.) „…a nyelvtudomány doktorává nyilvánította.” [MTA TMB, 1993.]
(Leltár) Ha „doktori” munkáimból egyáltalán megmarad valami, akkor arra – azt hiszem – a ’kettős szillogizmus’-nak nevezett elvi jelentésszerkezetnek (double syllogistic structures) van némi esélye. Ez a feltevés ugyanis kiszabadítja a szillogisztikus érvelést a logikában leírt tevékenység mindig csak egyedülinek, egyszerinek tekintett vájatából; ezáltal kinyitja az ellentétes viszony két oldalát, ahol is nem egy-egy propozíciót, hanem egy-egy szillogisztikus érvelés tételét-konklúzióját találjuk. (Vö. Sprachtheorie und germanistische Linguistik 2003, 2004.) Ha e remény esetleg megvalósulna is, a hetvenedik életév küszöbén nem a szerepével végre kiegyezett próféta elégedettsége uralkodna el bennem („S örüle Jónás módfelett a töknek”). Jól emlékszem, mit tartott fontosabbnak Babits a folytatásban: „…szerzett / a nagy Uristen egy kicsinyke férget, / mely a töknek tövét megrágta volna”
Van öt unokám. Mind az öt szép.