Módos földművescsaládban születtem. Iskolás korom kezdetén a szüleim megdöbbentek, szégyenkeztek, orvoshoz vittek, hogy ugyan milyen titkos betegség vagy féreg munkál bennem, hogy ép-egészséges, tehát még földműves gazdának is alkalmas létemre a könyveket bújom, és nem akarom tovább gyarapítani gazdaságunkat.
Mindezek ellenére kitűnőn tanultam, szervezkedtem a pajtásaim között, és hamarosan a Szív Gárda katolikus gyermekszövetség helyi kapitánya lettem. A betűt faltam, és misszionárius akartam lenni valahol az emberevők között. Vonzott a veszély és a világmegváltás szándéka.
A kommunista rendszer erősödése után később egyszer dolgozatot kellett írnunk a Komszomolról (szovjet ifjúsági szövetség) és a Szovjetunióról. Az én ellenséges alaphangú munkámért az emberek tucatjait is elhurcolhatták volna, de egy jótét lélek mozgalmi ember megmentette a falut. Félredobta a fogalmazványom, és az ő tanácsai alapján másik dolgozatot íratott velem. Ezt egyre feljebb és feljebb küldték az akkori vezetők, míg végül Sztálin elé került. Azt mondta róla a nagy diktátor, hogy ilyen szép dísztáviratot még nem kapott, ezért egyszer vele vacsorázhatom. Drága édesapám is tudta, hogy egy ilyen sztálini út következtében minden ajtó nyitva állna előttem, mégis vasvillával kergette ki az udvarból a két elvtársat, akik az „örömhírt” hozták. Nemrégen hozták haza a hadifogságból félholtan.
Keserves családi viták után és szinte titokban mégis beíratkoztam egy világi középiskolába. Ott is kitűnően tanultam, szerettek a tanárok és a diáktársaim. Rövid időn belül az iskola diákvezérének tekintettek.
Mindenki szép jövőt jósolt nekem. De valaki (aki évek múlva a beosztottam lett és jól bántam vele) beárult, hogy nagyapám a falu virilistája (legtöbb adót fizető polgára) volt, tehát osztályidegen vagyok. Pedig a nagyapám nem valami hatalmas városban volt virilista, hanem a nálánál is szegényebb gazdálkodók között.
Kidobtak az iskolából mint befurakodott ellenséget.
Számos továbbtanulási kísérletem is kudarcba fulladt. Nem sokat keseregtem, hiszen mérhetetlen testi-lelki erővel rendelkeztem. Kétkezi munkát vállaltam, ahol éppen nem ismertek és nem jött utánam a hírem. A legelképesztőbb munkahelyeken is megfordultam. Aztán egy állami gazdaságban mint kocsis 670 százalékra teljesítettem a Rákosi Mátyás születésnapjának tiszteletére megrendezett trágyahordási versenyt.
Élmunkás lettem. Tanulhattam tovább. Gyakran bentlakásos diákként (szabályellenesen) egy-egy másik iskola levelező tagozatán is tanultam, mindig kiváló eredménnyel.
Égtem-lobogtam a tennivágyástól. Voltam erdész, katona, mezőgazdasági felügyelő, állami gazdasági kerületvezető, könyvelő, termelőszövetkezeti elnök, főmezőgazdász, mezőgazdasági kormánybiztos, jogtanácsos. Gyakran egy időben több beosztást is betöltöttem, egy fizetésért. Sőt, az államtól kapott fizetésem felét általában havonta az általam vezetett gazdaságnak ajándékoztam. Az ezekről szóló írásokat most is őrzöm. Később feladatul adták, hogy egy-egy megye mindenkori legrosszabb gazdaságát, ahonnan már kórházba vagy börtönbe kerültek a vezetők, két év alatt tegyem jövedelmezővé. Szinte vért izzadtam, de minden rám bízott nagyüzemet megerősítettem, jövedelmezővé tettem.
A gazdaságokat rendbe tettem, de ráment az egészségem. Mozgásképtelen lettem. Fizikailag elerőtlenedtem, de a lelkem megedződött. Erőm részleges visszatértével írni kezdtem, de magyarországi kiadók szóba sem álltak velem. Nyugaton helyeztem el írásaimat.
Jelentősebb irodalmi munkáim: Nehéz út (regény), Emlékező falu (novellák), Fekete menyasszony (dráma), A bércek titkai (regény), Betyárszerelem (regény), Szépalma (regény), Határcsárda (színmű), Indiánok között (spanyolul is – regény a paraguayi missziós atyák munkájáról), Furfangos betyár (színmű), Hinni jobb (kínai, angol és francia nyelven is – színmű a missziós atyák tajvani és kínai munkájáról). Mintegy 550 író-olvasó találkozót tartottam. Szépíró-művész vagyok, mintegy harminc éve működtetem hazánk egyetlen irodalmi szalonját. Megszerveztem a Hazafiak Pártját. Nem váltottam meg az egész világot, csupán egy részét. És ez sem kevés.
