Most, hogy eleget szeretnék tenni kedves felkérésüknek, bizony csak most veszem észre, hogy először – életemben először – írok önéletrajzot. Ugyanis soha nem volt rá szükségem.
Megszülettem mint Krausz György 1936. február 14-én Budapesten a VII. kerület Rákóczi út 80.számú háromemeletes gangos (körfolyosós) bérház harmadik emelet 4. számú lakásában.
Az ott eltöltött első nyolc esztendő igen fontos volt számomra. Mindenkit ismertem és mindenki ismert engem, mert az emberek eljártak egymás lakása előtt, mindenki találkozott mindenkivel, köszöntek egymásnak, és érdeklődtek egymás hogyléte felől. Ha nem volt otthon liszt vagy tojás, akkor kértek a szomszédasszonytól, és másnap megadták. Már akkor is magasnak számított a lift nélküli három emelet.
Édesapámnak az udvarban volt egy varrógép-, gramofon- és hanglemezüzlete, aminek a hangzatos KÖZPONTI GÉPRAKTÁR volt a neve.
1944-ig tartott – számomra – az aranyos gyerekkor, mert akkor sárga csillaggal ruhámon a Népszínház utca 30. számú, ún. csillagos házba – zsidó háznak nevezték – kellett átköltöznöm édesanyámmal és akkor kétéves kishúgommal együtt, mert apámat már újra elvitték munkaszolgálatosnak, ahol – később kiderült – 1944 telén Kőszegen agyon is lőtték.
Jártam később iskolába is. Voltak híres tanáraim és később híressé vált osztálytársaim. Csak azért említem meg néhányuk nevét, mert ezzel érzem bizonyítottnak, hogy fontos lehet egy ember életében, hogy honnan jön és hogy kik veszik körül, milyen hatások érik.
Együtt nőttem fel Komlós Péterrel, a Bartók Quartett primáriusával, tanárom volt dr. Schweitzer József főrabbi, Szabolcsi Miklós professzor, dr. Závodszky Ferenc, Bada Gyula, majd később – jóval később – Várkonyi Zoltán és Sulyok Mária. Jancsó Adriennt máig rajongva szeretem, mert a magyar versmondás egyik legremekebb művelőjét tisztelem benne.
De önéletrajzot nem kellett írnom, mert amikor könyvkötőnek mentem – 1954-ben, érettségi után –, nem kértek önéletrajzot.
Mikor mégis elvégeztem a Színművészeti Főiskolát – vörös diplomával – 1962-ben, akkor kötelezően elküldtek Debrecenbe a Csokonai Színházba. Ugyanis akkor menni kellett. Igaz, addigra már Kézdy Györgynek hívtak, mert Krausz névvel lehetett valaki kiváló karmester Németországban – Clemens Krausz – vagy tenorista Spanyolországban – Alfredo Kraus –, de itthon, Magyarországon nem jó színésznek lenni Krausz Györgyként. Így választottam a Kézdy nevet, amit hivatalosan is felvettem, ha jól emlékszem, 1960-ban.
41 év alatt rengeteget játszottam Debrecenben, Pécsett, Szolnokon, Kecskeméten, Veszprémben és persze Budapesten a Játékszínben, a Várszínházban és a Nemzetiben.
Volt egy számomra meghatározó önálló estem Karinthy Frigyes műveiből „Ki kérdezett?” címmel, amit több ezerszer mondtam el itthon és külföldön.
Kaptam Jászai Mari-díjat, Érdemes Művész címet és Kritikusok díját, több mint tíz évig szerepeltem a Szomszédok című sorozatban, ami az „igazi népszerűséget” jelentette számomra. Én voltam „a Virág Doktor”.
Meg- és túléltem eddig rengetegféle változást, de belém égett a történelem, és nem is szeretném kioperáltatni magamból.
Még szeretném megélni, hogy az emberek megint köszönjenek egymásnak, érdeklődjenek egymás hogyléte felől úgy, hogy kíváncsiak is a válaszra.
Szeretném, ha két gyönyörű unokámat még láthatnám boldog kamaszként.
Meg még jó játszani is!
