Az elmúlt évtizedek kiszámíthatatlan, nehézségekkel teli, tervezhetetlen időszakában is megtaláltam a saját utam.
Pályám kezdetétől az emberekkel való kapcsolat – nevezzük így: segítő kapcsolat – volt az, ami a legfontosabb élményforrást adta. Ezt eleinte elsősorban 14-15 és 17-18 éves fiatalok alkották. Később a „korhatár” egyre följebb tolódott. Ma már nincs is felső határa.
A pályaválasztási tanácsadás így bővült pszichológiai tanácsadássá, majd pszichoterápiává; az egyéni tanácsadás kiegészült csoportos tanácsadássá.
A gyakorlati pszichológiai munka tovább épült az elmélet, a kutatás és az oktatás irányában. Huszonöt év óta az ELTE oktatójaként dolgozom és az ELTE Életvezetési Tanácsadóját vezetem. A tanácsadás pszichológiája fejlesztésének programjához kapcsolódva a hazai pszichológiai kultúra minél szélesebb elterjesztésének feladatához fűződik a Magyar Pszichológiai Társaságban betöltött szerepem. A felkérés teljesen váratlanul ért 1999-ben. Soha nem gondoltam erre, de – végül is – vállaltam 2000-től, mindmáig. A pszichológia szemléleti-metodikai terjesztésén túl az utóbbi évek az európai pszichológusdiplomával egyenértékű hazai pszichológusképzés fejlesztésének elősegítését is hozták a Magyar Pszichológiai Társaság számára.
Az eredményeket csapatmunka tette lehetővé. Jobbnál jobb csapatokban dolgozhattam a hatvanas-hetvenes évek országos méretű fejlesztéseitől kezdve a tanácsadás pszichológiája köré csoportosult szakembereken át a Magyar Pszichológiai Társaság és a Felsőoktatási Tanácsadás Egyesület vezetőségének tagjaiig. Még mindig léteznek emberek, akik anyagi ellenszolgáltatás nélkül is tovább visznek egy ügyet, ha fontosnak érzik. Ma is ilyen emberekkel dolgozom együtt. Fiatalok, tehetségesek, nemzetközi szinten is versenyképesek, és hajlandóak kivárni azt az időt, amikor remélhető az önkéntes tevékenység intézményes támogatása.
Naponta örömömet találom a munkámban 47 év óta. Ennek a forrása elsősorban az emberekkel – fiatalabbakkal, idősebbekkel – való kapcsolat. Ehhez társul az oktatás és a kutatás érdekessége, élménye.
Pályaválasztási tanácsadó munkámban sem teszek mást, mint azt, hogy segítek kinek-kinek megtalálni azt a pályát, amely számára is ezt az élményt adja.
Erőforrás a családom, mindenekelőtt férjem és fiam támogatása, kapcsolat a barátaimmal, itthon és külföldön, meg az unokáimmal való találkozások, együttlétek.
Minél idősebb leszek, annál inkább felismerem, hogy szüleim mintáját követem, meg anyai nagyapámét, aki református lelkészként egyszerre volt tanító, közösségszervező és lelki gondozó abban a kis faluban, ahol élt és dolgozott.
Az életemet végigkísérő 91. zsoltár ígéretének beteljesülését érezhettem „minden utamban”.
