Folytatója édesapja, a világ „legelfelejtettebb népét”, a moldvai csángókat a nemzeti s most már a nemzetközi közfigyelembe is beemelő Domokos Pál Péter missziójának, az ismeretlenségbe süllyeszteni kívánt (szovjet-)oroszföldi finnugorság kultúrájának homloktérbe állításával.
Magyar szakos diplomát szerzett az ELTEn 1959-ben. Tíz éven át általános iskolai, gimnáziumi tanárként, majd a Leningrádi Egyetem finnugor tanszékének magyar oktatójaként dolgozott. 1971-től az ELTE finnugor tanszékén oktat, tudományos főmunkatársként, docensként, 1986-tól egyetemi tanárként, 1992-től tíz éven át tanszékvezetőként. Személyi állományában is átszervezte, megfiatalította a tanszéket, modernizálta programjait, létrehozta az észt szakot, észt lektort kezdett foglalkoztatni, állandó előadót alkalmazott az oroszországi kis finnugor népek köréből. 1997-ben létesítette két alprogrammal (nyelvészet, irodalom) uralisztika néven doktori iskoláját, számos külföldi szakember bevonásával.
A finnugrisztikában (uralisztikában) a szinte kizárólagos, hagyományos összehasonlító nyelvészet mellett teret biztosított az irodalmi, népköltészeti, történeti kutatásoknak.
1973-ban szerzett kandidátusi, 1984-ben akadémiai doktori fokozatot, szakmunkái tankönyvekké váltak, két könyvét orosz nyelvre is lefordították (1993), sűrűn idézett tudományos forrásokként forgatják a nemzetközi finnugrisztikában. Számos nívódíjas kötetet, antológiát, tanulmánykötetet állított össze, ezek némelyikét francia, angol, német, finn nyelven is megjelentették. Elképzeléseinek megvalósításához (fordítóként) sikerült munkatársként megnyernie a magyar irodalom számos klasszikusát, többek között Illyés Gyulát, Nagy Lászlót, Kormos Istvánt, Csoóri Sándort, Ágh Istvánt, Buda Ferencet, Rab Zsuzsát, Bede Annát, Bella Istvánt, Lászlóffy Aladárt, Kányádi Sándort.
Résztvevője és előadója volt 1960 óta az ötévente megrendezett nemzetközi finnugor kongresszusok mindegyikének. 2005-ben, a X. kongresszuson őt kérték fel a plenáris előadás megtartására.
Számos hazai és nemzetközi tudományos társaság, bizottság tagja, tisztségviselője, 1989-ben egyik kezdeményezője volt a Finnugor Írók Nemzetközi Társasága megalapításának, amelynek éveken át alelnökeként, majd elnökeként is dolgozott. Őt tartják a finnugor irodalomtudomány megteremtőjének. Nemzetközi (a finn Ponkkala Alapítvány 1998, az észt Pro terra Mariana Érdemrend 1999, az udmurt Kenes Nemzeti Társaság díja 1996) és hazai (A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje 1996) kitüntetések fémjelzik munkásságát.
Tudományos szervezőként a Művelődési Minisztériumban (1972 és 1975 között) a magyar szak és a magyar lektorok ügyével foglalkozott.
Az MTA-n az 1975-ben általa létrehozott (1990-ig létező) Uralisztikai Komplex Bizottság titkáraként, társelnökeként tömörítette a hazai finnugristákat.
Több mint harminc önálló kötete, összeállítása, mintegy háromszáz cikke, tanulmánya jelent meg. Az ELTEn kívül éveken át oktatott a JATE-n, az Egri Tanárképző Főiskolán, számos előadást tartott több ízben is a bécsi, a göttingeni, a hamburgi, a müncheni, a groningeni, az uppsalai, a stockholmi, a tallinni, a tartui, a strassbourgi, a moszkvai, a szentpétervári, a szaranszki, a joskar-olai, az izsevszki, a sziktivkári, a kolozsvári, a helsinki, a turkui, a jyväskyläi, az oului egyetemeken.
