Janecskó Katalin

Elmaradt ölelés miatt

A vers motívumrendszere néhány más vers tükrében

    Elmaradt ölelés miatt – akár ez a verscím lehetne a költő halálát követően kezdődő, máig nem csillapuló bűnbakkeresés mottója. „Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz / hozzám, / de gondold jól meg, / bántana, ha azután sokáig elkerülnél.” – merülnek elő a költő múltjából az 1925-ös Kopogtatás nélkül zárósorai, mint valami figyelmeztetés, az Elmaradt ölelés miatt megbántottsága visszhangzik a jövőt sejtető szavakra. A költemény 1936 végén keletkezett, s háttérinformációk nélkül könnyen beilleszthetőnek tűnne az Edit-versek sorába, mivel átitatja a Nagyon fájból ismert gyűlölettel keveredő szeretet, bár az átokmondás mágikus gesztusa hiányzik belőle. Csakhogy az Elmaradt ölelés miatt már Vágó Mártához szól, aki elvált asszonyként tért vissza ebben az időben József Attila életébe. Vágó emlékiratainak köszönhetően tudhatjuk azt is, hogy a „szétterült ütem hálója” egy Toscanini-koncert volt, amely miatt a költő nélkülözni volt kénytelen a szeretett nő társaságát.
    A vers irodalomtörténeti viszonylagos mellőzöttségét látszik igazolni, hogy József Attila maga sem volt elégedett a művel. Vágó Márta visszaemlékezése szerint úgy vélte, nem elég logikus a kép, a gondolatmenet zavaros. Noha van alapja a költő fenntartásainak, a vers vitathatatlan művészi értékei és – az életmű motívumrendszerében elfoglalt helye alapján indokolt – irodalomtörténeti érdekessége miatt nagyobb figyelmet kellene szentelnünk ennek a költeménynek.
    Tverdota György hívta fel a figyelmet József Attila költészetének kozmológiai vonatkozásai című tanulmányában¹ arra, hogy a Költőnk és korában vagy a Négykézláb másztamban felbukkanó képzet, a táguló világ víziója tetten érhető ebben a költeményben is, a holt csillagvilág, a tehetetlenül szálló kövek a pusztulás, a halálfélelem hírnökei. A halál ellen ebben a költői világban a szerelem segítségével lehet felvenni a harcot – „Nincsen egyéb menedékünk” – olvashatjuk a Nagyon fájban is. Pörölni az elmúlással – József Attila maga is felhívta Vágó Márta figyelmét arra, hogy az elmúlás kétszer is szerepel a versben, s éppen ez volt az a pont, ahol logikátlanságot fedezett fel a művében. „Kicsit zavaros a kép – mondta letörten –, a bányász is az elmúlás ellen küzd a munkájával, éppúgy, mint a művész, és én ellentétül hozom!”² Vágónak egyébként a széthulló család rémképe jutott eszébe erről a sorról: „De mélyben, egyben él, aki szeret.” Ez a képzettársítás nagyon is helytállónak tűnik a szövegkörnyezetben, a költő teljes szerelmi költészetét végigkísérő anya-szeretett nő azonosítás, amely talán legszebben a Gyermekké tettélben és az Ódában bontakozik ki, jelen van az Elmaradt ölelés miattban is. A freudi gondolatkörbe illeszkedik az anyaöl és a szexualitást képviselő női öl összemosódása („s nem is úszhattam a sodorral szemben / kedves öledben!… Hol volt az öled?), amely szintén nem elszigetelt jelenség József Attila művészetében – gondoljunk ismét a Nagyon fájra („Nemcsak a lágy, / meleg öl csal”) vagy az Aki szeretni gyáva vagy című vers zárósoraira („Egykor egy sejt a tengerben kikelt, / hadd jusson el már örökös öledhez”). Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a mama-versek visszatérő képével, a vacsoráját elhozó anya motívumával indul a vers.
    A megbolondulás réme éppúgy kísért az utolsó mondat hangsúlyos tagadásában (Én nem vagyok bolond), mint majd a Karóval jöttél rezignált beismerésében [mint fák tövén a bolondgomba / (így van rád, akinek van, gondja)]. A pör, a tanúskodás is visszacseng a később íródott Tudod, hogy nincs bocsánatban: „Hamis tanúvá lettél / saját igaz pörödnél.” Még a költemény legprózaibb négy sorának („Ugye sopánkodsz, milyen kellemetlen, / harisnyádon ha egy szem leszalad! / Most szerelmünkből kivált s kellemedben / egy ölelés örökre szétszakadt.”) párjára is rálelhetünk a Ha nem szorítsz című műben („Nem lesz cérna szerelmedhez, / ha úgy kifoszlik, mint a férc”). A négy szabályos versszak fegyelmezett, jambikus lejtésű soraira egyébként jellemző, hogy végtelenül lírai passzusok váltakoznak az olyan prózai, élőbeszédszerű, mindennapi veszekedéseket idéző kifakadásokkal, mint a „Tudd meg már végre, mi a gond”.
    A motívumrendszer rövid áttekintésével is épp elég bizonyítékot találunk ahhoz, hogy az ok-okozat rendszer pozitivista megközelítését félretéve felmentsük a vers tulajdonképpeni címzettjét a felelősség alól. Az öleléssel nem – vagy nemcsak Vágó Márta maradt adós. A Mama, Edit, József Attila összes régi szerelme kering árnyékalakként ebben a költői világban, ahol a lírai én szemrehányóan kéri számon a múlt valamennyi elmaradt ölelését.

¹ Tverdota György: József Attila költészetének kozmológiai vonatkozásai. 1979/2 Irodalomtörténeti Közlemények
² Vágó Márta: József Attila. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1975. 233. oldal