Friedrich Hölderlin

A tavasz

A messzi magasból újabb nap érkezik le,
a virradatból már fel is ébredt a reggel,
mindenkire nevet, felékesítve,
lágy örömmel telik meg a sok ember.

A jövő keblében feltárul egy új élet,
ezer virág tündököl a nagy völgyben,
boldog napok jele, a Föld már éled,
s messze száll a panasz a szép tavaszidőben.

A nyár

Nem telt le még az év-idő, s szerte a nyárnak
tágas mezői fényesen, szelíden állnak;
a rét zöldjével pompázik a tájban,
végig a hullámzó patak útjában.

A mai nap hegyen-völgyön át szárnyal
feltarthatatlanul tova, ezer sugárral,
s nyugodt felhők úsznak a magas térben,
az év, úgy tűnik, marad fenségében.

Az ősz

A legendák eltávoznak a Földről,
a szellemről szólnak, mely volt, s vissza fog térni.
Az emberekhez jutnak el, s a gyors időből
sokat tanulunk, míg magát emészti.

A természet minden képét őrzi a múltnak,
s amint a napok egyre halványulnak
a nyárban, úgy köszönt a Földre újra az ősz,
a zápor-szellem ismét fenn az égben időz.

Sok minden célt ért kis idő alatt ma,
ekéjével a földműves feltűnik,
s látja, az év hamar boldogan bevégződik,
ilyen képekkel lesz teljes az ember napja.

Sziklákkal ékesített a földkerek,
nem olyan, mint este a szétfoszló fellegek,
aranyló nappal ragyog fel az égen,
s nincs több panasz a tökéletességben.

A tél

Mikor láthatatlanok, s eltűnnek a ködbe
az évszak képei, a tél köszönt be,
a föld üres, a látvány egyre lágyabb,
vihar kering, esők mossák a tájat.

Mint egy nyugodt nap, úgy ér véget az esztendő,
akár egy kérdő hang, a válaszért esengő,
majd jő a tavasz, minden újraéled,
s pompájával ragyog a Földön a természet.

Eszes Boldizsár fordításai