Kicsi Sándor András

A fogas és a süllő

    Számos családnál a karácsonyi vacsora fénypontja valamilyen halétel. A hal az egyik legfőbb keresztény szimbólum: görög nevét, az ikhthüszt a korai, görög nyelvű keresztények úgy tekintették, mint Jézus egyik körülírásának kezdőbetűiből összeállított szót. Jézus ezen körülírása a Iészusz Khrisztosz Theu Üiosz Szótér, azaz „Jézus Krisztus, a Megváltó Isten Fia”. A hal nemcsak karácsonyi, hanem általában böjti étel: a tehetős, de hitbuzgó keresztények, ha tehették, pénteken hús helyett mindig halat fogyasztottak.
    A karácsonyi hal nálunk általában persze ponty, a szerényebb háztartásokban esetleg fele áron busa, a tehetősebb családok asztalára legalább kétszeres áron harcsa és fogassüllő is kerülhet. A magyar népi halismeretben érdekes módon ezt a halfajt hosszú ideig, legalább a XIX. század közepéig kétféle halnak tartották. Petényi Salamon János, a XIX. század nagy zoológusa, akinek idevágó feljegyzéseit Herman Ottó tette közzé, feljegyzéseiben öt olyan érvet is felsorakoztatott, amelyet a XIX. század első felében a halászok a természettudományos egybesorolással szemben felhoztak. „Minden balatoni halász azt állította, hogy a süllő és a fogas a következő okoknál fogva két faj: 1. hogy a fogas orra már ifjúkorában is hegyesebb, nyújtottabb; a hát domborodottabb; a fark karcsúbb; a kormányúszó szélesebb, mint a süllőé; 2. hogy a fogas is külön, a süllő is külön ívik; 3. hogy a süllők a Zala és a Mura vizében is teremnek, az igazi fogas ott nem fordul meg soha; 4. hogy a fogas a süllőnél jobb ízű; 5. hogy a fogas legalábbis 6 fontot nyom, holott a süllő legfeljebb 5 font.”
    Amikor azonban Petényi azt mondta, hogy: „mutassanak hát egy fióka fogast”, a felelet ez volt: „Uram, az nincs soha a Balatonban!” (Herman Ottó: A magyar halászat könyve 1–2. Bp.: K. M. Természettudományi Társulat, 1887: 663-5 A fogas és süllő megkülönböztetését egyébként a későbbi néprajzi gyűjtések is sokféleképpen magyarázzák: egyesek szerint egyszerűen arról van szó, hogy a kétféle név miatt tartották őket két különböző halnak, mások szerint azért vették külön halfajnak a süllőt, hogy a fogas halászásának tilalma ellenére ezt legalább szabadon irthassák.
    A süllő szó egyébként a magyar nyelv honfoglalás előtti, úgynevezett bolgár-török jövevényszói közé tartozik, s eredeti értelme ugyanaz, mint a fogas szóé, tudniillik a ’fog’ jelentésű bolgár-török söl szó származéka.
    A balatoni fogas húsa egyébként állítólag jobb, mint a folyamié. A balatoni fogas ugyanis majdnem kizárólag küszhallal és gardával táplálkozik, amit a tóban bőségesen és könnyen talál. A folyóban küzdelmesebb az élet, a hal nehezebben szerzi meg sokkal vegyesebb táplálékát: különféle halakat, békát, sőt patkányt, egeret.